Publicisztikák, vélemények

kedd, 2019, október 15 - 08:47
Karácsony Gergely lett Budapest új főpolgármestere. Az önkormányzati választást megelőző kampányban előszeretettel hangoztatta, hogy ő bizony programmal készült, annak pontjait többször is citálta. Arról is sokszor beszélt, megválasztása esetén mik lesznek azok a tevékenységek, amikbe rögtön belevág.
kedd, 2019, október 15 - 08:42
kedd, 2019, október 15 - 08:34
Villáminterjú Hódmezővásárhely újraválasztott ellenzéki polgármesterével.
kedd, 2019, október 15 - 08:29
Alig néhány órával azután, hogy megválasztották Ferencváros polgármesterének, Baranyi Krisztina új képviselőtársai és az LMP-s Csárdi Antal társaságában megjelent a IX. kerületi polgármesteri hivatalban, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy szerintük fennáll az iratmegsemmisítés veszélye. Az eddigi polgármester, Bácskai János irodája előtt állva Baranyi arról beszélt, hogy a hivatalból semmi sem tűnhet el, és ha bármilyen dokumentum, megbízás, szerződés kikerül az épületből, az törvénytelen. „Több jelzést kaptunk arról, hogy itt nagytakarítás kezdődik, és nem olyan, amilyet én ígértem” - mondta, utalva a gyanúra, hogy necces iratok eltüntetésére készülnek a hivatalban. Szerinte ezeket a dokumentumokat, melyeket soha
kedd, 2019, október 15 - 08:21
Bár a hatás pontos mértékét csak találgatni tudjuk, de több mint valószínű, hogy a sokszor bonyolultnak tűnő korrupciós ügyekhez képest bárki számára könnyen emészthető falatokkal szolgáló Borkai Zsolt orgiája jelentős mértékben hozzájárult az ellenzék minden várakozást felülmúló sikeréhez az önkormányzati választáson. A sors furcsa fintora, hogy számos elbukó fideszes polgármesterrel szemben Borkait újraválasztották a győriek (más kérdés, hogy alighanem a politikai száműzetés a legenyhébb büntetés, amire számíthat a kormányoldaltól), ahogy a szélesebb nyilvánosság által a kezében fehér porral, az önkormányzat korrupciós ügyeiről visszataszító stílusban locsogó Lackner Csaba is folytathatja képviselői tevékenységét Kispesten.
hétfő, 2019, október 14 - 09:56
Érzékeny vereségeket szenvedett a Fidesz a tegnapi önkormányzati választásokon, és habár országosan még mindig ez a párt a legerősebb, a mostani ellenzéki összefogás a parlamenti választásokon is komoly próba elé állíthatja Orbán Viktort, írják külföldi lapok. A FAZ szerint az eredményben szerepet játszhatott a Borkai-botrány is, amely rombolta a párt tekintélyét.
hétfő, 2019, október 14 - 09:54
A Magyar Nemzet hétfői szerkesztőségi állásfoglalásában nekiment Borkainak, Győr újraválasztott fideszes polgármesterének. A kormánypropaganda-kiadvány és a kormány viszonyának fényében ez felérhet egy kilövési engedéllyel.
hétfő, 2019, október 14 - 09:47
Nemzetközi sajtószemle, 2019. október 14.
hétfő, 2019, október 14 - 09:44
Ez az első alkalom 2010 óta, amikor a Fidesz azt érezheti, hogy van más szereplő is a színpadon: a gondolkodó választó, aki a kormánypártok saját képére faragott választási rendszerében is hallatni tudta a hangját, és amely így a vasárnap legnagyobb nyertese lett.

Oldalak