Publicisztikák, vélemények

szerda, 2021, szeptember 1 - 08:19
A Microsoft bejelentette, hogy egy frissítés formájában október 5-től hivatalosan is elérhető lesz az új operációs rendszer, a Windows 11.
kedd, 2021, augusztus 31 - 08:15
A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje kijelentette, hogy ha csak az egyszerű többséget szerzik meg, akkor is le fogják bontani az Orbán-rendszert. Szerinte a Fudan Egyetem ügyére a legjobb megoldás a kormányváltás lesz.
vasárnap, 2021, augusztus 29 - 08:39
Nem a Tranzit fesztiválon lezajlott csörte hozott új politikai párbeszédet Magyarországon, ahol a kormányszóvivő és az ellenzéki miniszterelnök-jelölt még a tényekben sem tudtak megállapodni.
szombat, 2021, augusztus 28 - 09:03
A főpolgármester 12 pontban tisztázza a helyzetet.
péntek, 2021, augusztus 27 - 08:02
Amikor bármit magánkézbe kell adni, valahogy mindig felmerül Mészáros Lőrinc neve.
péntek, 2021, augusztus 27 - 08:00
Félszáz embert kérdeztünk öt faluban, és többségük úgy látta: a gyermekvédelminek nevezett népszavazáson a Fidesz hívei egyöntetűen beikszelik a kormányfő által várt válaszokat.
szerda, 2021, augusztus 25 - 08:24
Romániában a legnagyobb kormánypárt, illetve a legnagyobb frakcióval rendelkező ellenzéki párt elnöke is sértésnek nevezte, hogy Áder János a Krími Platform elnevezésű rendezvénysorozatot megnyitó hétfői csúcsértekezleten párhuzamot vont a Trianon traumája és a Krím annektálása között, írja az MTI.
kedd, 2021, augusztus 24 - 08:04
Budapestre látogatott Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója – írja az MTI. A világszervezet vezetője azt kérte, hogy halasszák el a harmadik oltások beadását.
hétfő, 2021, augusztus 23 - 08:41
Nincs könnyű helyzetben Tatabánya egyik legpatinásabb épülete, a Tulipános Ház annak ellenére, hogy a külső szemlélő nézőpontjából tekintve fel van újítva. Pedig száz éve, amikor megépítették, az akkori település közösségi életének egyik kulcsfontosságú helyszíne volt. A Magyar Általános Kőszénbánya Vállalat volt a beruházó, mely magának a településnek a létrejöttében is fontos szerepet játszott. E ház volt a bánya tiszti kaszinója, a város legreprezentatívabb épülete, mely Tatabánya óvárosi részén található.
vasárnap, 2021, augusztus 22 - 08:57
Ők egytől egyig olyan autokraták, akik gátlás nélkül felhasználják a bírálókról, ellenzékiekről és más ellenfelekről összegyűjtött titkosszolgálati anyagokat. Lapszemle.

Oldalak

Választás

Régiónként bemutatjuk az előválasztáson induló ellenzéki jelölteket, a köztük zajló csatákat. Sorozatunk ötödik része a nyugtat-dunántúli versengésről szól.
2021.szeptember 21.
Egymondatos közleményt adott ki a Fidesz az ellenzéki előválasztás leállásval kapcsolatban. Az MTI országos sajtószolgálatához eljutatott közlemény egészen pontosan így szól:
2021.szeptember 19.
A NER rendszerének lebontásában, a fideszesek felelősségre vonásában, és a korrupciós ügyeken meggazdagodottak elszámoltatásában mind egyetértettek az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek első tévévitájukon, még ha máshogy is közelítenék meg mondjuk az adórendszer vagy a jogállam reformját. Igazi vita csak Hadházy Ákos és Tóth Csaba zuglói képviselőjelöltek támogatása körül alakult ki.
2021.szeptember 13.
Nagyon fontosak a jelöltek, nagyon fontosak a jelölőszervezetek, de sokkal fontosabb az előválasztás demokratikus tisztessége – mondta Magyar György. Az ellenzéki előválasztásban közreműködő Civil Választási Bizottság elnöke beszélt a kampány menetrendjéről, az egyjelöltes választásról, és arról is, van-e jogi alapja az előválasztásnak.
2021.szeptember 11.
Az előválasztás első fordulóját szeptember 18. és 26. között tartják.
2021.szeptember 10.
Hétfőn délelőtt 10 óráig adhatták le az induláshoz szükséges aláírásokat az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjei. Legalább húszezerre volt szükség, Pálinkás Józsefen kívül mindenkinek sikerült összegyűjtenie.
2021.szeptember 7.
Az MSZP szerint „jobbikos agyszülemény” a kooperáció.
2021.szeptember 3.