Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Az utcán járva – kelve az ember ritkán tapasztal sikertörténeteket. Hallani sem hall sűrűn ilyenekről. Pedig egy – egy pozitív tapasztalás a Kisembert például, napokra jókedvre deríti; így a hét második felében még mindig a vasárnapi élményekből merít erőt.

A Malév megszűntével az ember azt gondolná: mind a busz-, mind pedig a vonattársaságok kihasználják a piacon keletkezett űrt és olcsó járatokat indítanak a közeli nagyvárosokba. A Kisember Bécset választotta kísérleti célállomásnak. Az ajánlatok közül, az egyik honi busztársaság feltételei voltak a legkedvezőbbek. A retúrjegy ötezer-ötszáz Forint egy mosdóval ellátott járművön, ahol a három órás út alatt van filmvetítés és üdítőt, kávét is lehet vásárolni. Napi két oda – vissza időpont közül lehet választani.

Budapesten jószerivel mindenütt parkolási díjat kell fizetni. Amennyiben az önkormányzatoknak sikerül érvényesítenie az akaratukat a P+R parkoló helyek is eltűnnek. Nincs olyan autós, akit ne érintene az óránként 300 – 400 Forintos tarifa, a nem működő automaták vagy az érvényes jeggyel megbüntetett autók esete.

Lázár János szerint szociális deficit van és a kormány jövőbeni feladata: a kisemberek életének megkönnyítése. A politikus a hirado.hu-n található nyilatkozatában úgy fogalmazott: "Magyarországon nem demokratikus deficit van, hanem szociális. Ez a legsúlyosabb probléma. Nagyon sokan nem látják a jövőt, elvesztették a reményt. Az elmúlt években mindenki meghozta a maga áldozatát, most már a sikernek kell jönnie!”

Egy ország, egy társadalom illendő, hogy megbecsülje a nagy öregeket. Ne egyszerűen felnézzen rájuk, hanem tisztelje, támogassa azokat a művészeket, közéleti személyiségeket, véleményformálókat akik – akár évtizedeken át – szórakoztatták, tájékoztatták a nagyérdeműt. Nálunk valahogy ez sem megy….

Kuglóf és habos kakaó
A szegény értelmiségi mostanság egy pillanatra sem pihen. Nem elég, hogy éjt nappallá téve dolgozik, hogy legyen miből kiegyenlíteni a számlákat, minden napra jut egy tüntetés. A sajtószabadság mellett, a kormány ellen, a rendőrök mellett vagy épp az alkotmány ellen kell, hogy az utcára vonuljon. Egy pillanatig sincs nyugta az embernek.

Közérdeklődés

„Álamfők és Ujságirok”
Ma már bárki lehet újságíró, dolgozhat rádióban és televízióban anélkül, hogy bárminemű végzettsége, szaktudása lenne. 2011 elején épp az a ciki, ha valakinek van diplomája. Minek is az?

Marionett bábú
A Kisember hosszan hallgatott. Néha félve, néha ámulva konstatálta a körülötte zajló eseményeket. A meglepődés, először a haragnak, aztán a félelemnek, végül a nihilnek adta át a helyét. Azt gondolta: már semmi sem zökkentheti ki. Úgy tűnik: mégis….

A Magyar Dal Napja és az MTV
Tegnap ország szerte a Magyar Dal napját ünnepelték. Tíz vidéki városban és a fővárosban megállás nélkül szólt a zene. A tavalyi évhez hasonlóan idén is közlekedett a Dallamos villamos: a négyes vonalán fiatal zenészek játszották saját szerzeményeiket. Újítás volt a Magyar Dal Fővárosa cím, amelyet 2010-ben Eger városa nyert el. Immáron hagyományosan a Vígszínházban rendezett koncert zárta az egész napos eseményt.

A Kisember, - sok más emberhez hasonlóan, - kényelmesen és hatékonyan szereti intézni ügyeit, ezért folyamodik a telefonos ügyfélszolgálatokhoz. Éjjel – nappal nyitva és nem kell szabadnapot kérni az ügyintézéshez. Nem kellene… ha működne. De ez sem működik, mint sok más ebben az országban.
Az alábbi levél sok-sok sikertelen és meg nem válaszolt hívás és levél után született a Kisember tollából.

Mindenkinek van egy Mestere. Valaki, akire felnéz. Egy mentor, aki atyai szigorral terelgeti az embert a pályáján. Néha olybá tűnik: kéretlen tanácsokat osztogat. Az idő minden alkalommal bebizonyítja: igaza volt.

Megnyílt Budapesten az első Starbucks. Akit már bűvkörébe vont a sellőlány, sosem szabadul a szenvedélytől; aki pedig sosem találkozott még a márkával, érdeklődéssel vegyes kíváncsisággal várta az amerikai hálózat honi debütálását.

A magyar népesség nagyobb hányada nem mozog, az egészségügyi intelligenciája jószerivel nulla és hírből sem ismeri az egészséges életmódot. Nyilván, ezen is szeretnének változtatni azok a szervezetek, cégek, amelyek rendszeresen szerveznek tömegsport rendezvényeket. A szándék becsülendő, az esemény ünnepelendő.

Tömegközlekedni Budapesten kalandos vállalkozás. Aki próbálta már: ismeri az érzést. A járművek koszosak, öregek és büdösek. A székek darabokban, a kapaszkodók kalandvágyó tinédzserek szobáinak falát díszítik. A miértekre és a hogyanokra a jól begyakorolt választ kapja az ember: ez esetben is a politika tehet mindenről. Részben…

A honi média – elsősorban az internetes újságok – előszeretettel vájkál mások életében, fúj fel ügyeket, állít pellengérre közszereplőket és alkot véleményt olyan esetekben/helyzetekben amiről nincsen kellő mennyiségű információja. Az érem másik oldala, amikor a jól értesült újságíróhoz hamarabb jut el az információ, mint az ügy érintettjéhez, magához.

A Kisember szeret televíziót nézni. Nem, ez így nem helyes. A Kisember szeretne televíziót nézni, ha lenne mit. Ritkán akad ugyanis olyan műsor, ami igazán felkelti az érdeklődését. Az igénytelen, egysíkú programok sokaságából ritkán bukkan elő egy-két értékes darab. Politikai- és közéleti műsorok hiányában maradnak az ismeretterjesztő csatornák.

A Holocaust témáját sokan, sokhelyütt feldolgozták. Versek, regények, zeneművek, dokumentum- és játékfilmek őrzik a közelmúlt e szégyenteljes pillanatának emlékét. Az adaptációk sorával ellentétben a „Szerencs fia voltam” című alkotás nem a tragédia és a dráma eszközével, hanem a személyes sorsával megbékélő, nagyvonalúan visszaemlékező szemüvegén keresztül szeretne emléket állítani a Soa áldozatainak.

A Kisember szereti a színházat. Rajong érte. Az ott dolgozó művészeket végtelenül tiszteli, hisz a színpadon estéről- estére, minden pillanatban ugyanolyan teljesítményt kell nyújtani. Habár a nézők falják a pletykalapokat, a színház falain belül nem bocsátják meg a civil fájdalmat a bohém arcán.

Hagyomány. Igen, a Bubik István Emléktorna mára hagyomány lett. Labdarugó Torna és Segélykoncert egyszerre.

Tanítani, oktatni csak hivatástudatból, szívből lehet. Pénzért? Nem. Sosem gondoltam volna, hogy mekkora igazság rejlik eme gondolat mögött. Amíg én ültem a pulpitus ezen oldalán -bár tanulós diák voltam -, nem volt olyan csíny, amit kihagytam voltam. Volt olyan balhé, amiért majdhogy ki nem vágtak az egyetemről. Az egyetlen, ami megmentett, a jó tanulmányi eredményem és a fejemben lévő tudás.

Egy hónapja esett le a közterület-fenntartókat meglepetésszerűen érő hó. Mert ugyebár télen váratlan fordulat a fehér takaró. A negyven centis hó érkeztével egy időben emelték meg a parkolási díjakat Budapesten.

Négy napja ért véget a 41. Magyar Filmszemle. Azóta figyelem az eseményről és annak záró rendezvényéről szóló híreket. A kollégák vagy ódákat zengnek a díjazottakról, vagy értetlenségüknek adnak hangot. Egy valamiről, azonban nem szólnak a híradások…

Elkezdődött a 41. Magyar Filmszemle. Hosszú évek óta úgy várom, mint mások a karácsonyt vagy húsvétot. Tízen-éve fanatikusan járom a vetítéseket. Évek óta érzem: kopik a Szemle ünnep volta. Az idei megnyitó minden eddigin túltett.

A választások közeledtével számtalan, politikai tartalommal bíró üzenet érkezik nap mint nap. Az ember belefásul a sok demagóg, egymásnak ellentmondó, agresszív kampánylevél elolvasásába. Van azonban egy, amelyet már jómagam is többször megkaptam. Tanulságos és elgondolkodtató.

Aki még nem járt az Egyesült Államokban, irigységgel gondol a Nagy Vízen túl lévő, misztikus helyre. Az amerikai valóság egyenlő számukra a filmekből felsejlő világgal.

Yellow line… aki járt már New Yorkban ismeri a rettegett helyet. Egy sárga vonal mögött várakoznak az Egyesült Államokba belépni kívánók, hogy aztán az ügyeletes tiszt eldöntse: továbbmehetnek-e vagy vissza kell fordulniuk.

Beköszöntött az újév. Az első napok még lázas fogadkozásokkal telnek. Mindenki számot vet a tavalyi évvel, levonja a tanulságot és aggódik azon: hogyan tovább. Rágódik az áremeléseken és töpreng: vajon mit hoz a holnap? Fogadkozik, hogy ezentúl egészségesen él és rimánkodva kéri a Sorsot, hogy adjon a tavalyinál több pénzt.

A gondos anyuka szereti a gyerekét. Minden elkövet a boldogulásukért, hisz az fontos, hogy a csemetének mindene meglegyen. Karácsony előtt a szülők pedig különös gonddal kényeztetik szemük fényét. Így tett az az anya is, akivel ma utaztam együtt a metrón.

Melyik városban? Bárhol? Melyik iskolában? Bármelyikben? Mikor? Mindig. Az agresszió beköltözött az iskolák falai közé. A falanszterbe zárt diákok ritkán kapnak lehetőséget arra, hogy kijussanak a négy dal közül a levegőre. A szabadság mindent elöntő érzése, pedig feloldja a gátlásokat, megnyitja az addig gondosan elzárt csapot.

Tovább