www.eletoromklub.hu

Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál, Föld S. Péter, Marik Sándor, Pápai Gábor, Szekeres István.
Szerkesztő: ifj. Veress István
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Erős Ildikó, Orbán Andrea.
Szerkesztőségi munkatárs: Kurtiszné Kovács Ágota.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor, Rodenbücher Katalin.

A Kisember, - sok más emberhez hasonlóan, - kényelmesen és hatékonyan szereti intézni ügyeit, ezért folyamodik a telefonos ügyfélszolgálatokhoz. Éjjel – nappal nyitva és nem kell szabadnapot kérni az ügyintézéshez. Nem kellene… ha működne. De ez sem működik, mint sok más ebben az országban.
Az alábbi levél sok-sok sikertelen és meg nem válaszolt hívás és levél után született a Kisember tollából.

Mindenkinek van egy Mestere. Valaki, akire felnéz. Egy mentor, aki atyai szigorral terelgeti az embert a pályáján. Néha olybá tűnik: kéretlen tanácsokat osztogat. Az idő minden alkalommal bebizonyítja: igaza volt.

Megnyílt Budapesten az első Starbucks. Akit már bűvkörébe vont a sellőlány, sosem szabadul a szenvedélytől; aki pedig sosem találkozott még a márkával, érdeklődéssel vegyes kíváncsisággal várta az amerikai hálózat honi debütálását.

A magyar népesség nagyobb hányada nem mozog, az egészségügyi intelligenciája jószerivel nulla és hírből sem ismeri az egészséges életmódot. Nyilván, ezen is szeretnének változtatni azok a szervezetek, cégek, amelyek rendszeresen szerveznek tömegsport rendezvényeket. A szándék becsülendő, az esemény ünnepelendő.

Tömegközlekedni Budapesten kalandos vállalkozás. Aki próbálta már: ismeri az érzést. A járművek koszosak, öregek és büdösek. A székek darabokban, a kapaszkodók kalandvágyó tinédzserek szobáinak falát díszítik. A miértekre és a hogyanokra a jól begyakorolt választ kapja az ember: ez esetben is a politika tehet mindenről. Részben…

A honi média – elsősorban az internetes újságok – előszeretettel vájkál mások életében, fúj fel ügyeket, állít pellengérre közszereplőket és alkot véleményt olyan esetekben/helyzetekben amiről nincsen kellő mennyiségű információja. Az érem másik oldala, amikor a jól értesült újságíróhoz hamarabb jut el az információ, mint az ügy érintettjéhez, magához.

A Kisember szeret televíziót nézni. Nem, ez így nem helyes. A Kisember szeretne televíziót nézni, ha lenne mit. Ritkán akad ugyanis olyan műsor, ami igazán felkelti az érdeklődését. Az igénytelen, egysíkú programok sokaságából ritkán bukkan elő egy-két értékes darab. Politikai- és közéleti műsorok hiányában maradnak az ismeretterjesztő csatornák.

A Holocaust témáját sokan, sokhelyütt feldolgozták. Versek, regények, zeneművek, dokumentum- és játékfilmek őrzik a közelmúlt e szégyenteljes pillanatának emlékét. Az adaptációk sorával ellentétben a „Szerencs fia voltam” című alkotás nem a tragédia és a dráma eszközével, hanem a személyes sorsával megbékélő, nagyvonalúan visszaemlékező szemüvegén keresztül szeretne emléket állítani a Soa áldozatainak.

A Kisember szereti a színházat. Rajong érte. Az ott dolgozó művészeket végtelenül tiszteli, hisz a színpadon estéről- estére, minden pillanatban ugyanolyan teljesítményt kell nyújtani. Habár a nézők falják a pletykalapokat, a színház falain belül nem bocsátják meg a civil fájdalmat a bohém arcán.

Hagyomány. Igen, a Bubik István Emléktorna mára hagyomány lett. Labdarugó Torna és Segélykoncert egyszerre.

Tanítani, oktatni csak hivatástudatból, szívből lehet. Pénzért? Nem. Sosem gondoltam volna, hogy mekkora igazság rejlik eme gondolat mögött. Amíg én ültem a pulpitus ezen oldalán -bár tanulós diák voltam -, nem volt olyan csíny, amit kihagytam voltam. Volt olyan balhé, amiért majdhogy ki nem vágtak az egyetemről. Az egyetlen, ami megmentett, a jó tanulmányi eredményem és a fejemben lévő tudás.

Egy hónapja esett le a közterület-fenntartókat meglepetésszerűen érő hó. Mert ugyebár télen váratlan fordulat a fehér takaró. A negyven centis hó érkeztével egy időben emelték meg a parkolási díjakat Budapesten.

Négy napja ért véget a 41. Magyar Filmszemle. Azóta figyelem az eseményről és annak záró rendezvényéről szóló híreket. A kollégák vagy ódákat zengnek a díjazottakról, vagy értetlenségüknek adnak hangot. Egy valamiről, azonban nem szólnak a híradások…

Elkezdődött a 41. Magyar Filmszemle. Hosszú évek óta úgy várom, mint mások a karácsonyt vagy húsvétot. Tízen-éve fanatikusan járom a vetítéseket. Évek óta érzem: kopik a Szemle ünnep volta. Az idei megnyitó minden eddigin túltett.

A választások közeledtével számtalan, politikai tartalommal bíró üzenet érkezik nap mint nap. Az ember belefásul a sok demagóg, egymásnak ellentmondó, agresszív kampánylevél elolvasásába. Van azonban egy, amelyet már jómagam is többször megkaptam. Tanulságos és elgondolkodtató.

Aki még nem járt az Egyesült Államokban, irigységgel gondol a Nagy Vízen túl lévő, misztikus helyre. Az amerikai valóság egyenlő számukra a filmekből felsejlő világgal.

Yellow line… aki járt már New Yorkban ismeri a rettegett helyet. Egy sárga vonal mögött várakoznak az Egyesült Államokba belépni kívánók, hogy aztán az ügyeletes tiszt eldöntse: továbbmehetnek-e vagy vissza kell fordulniuk.

Beköszöntött az újév. Az első napok még lázas fogadkozásokkal telnek. Mindenki számot vet a tavalyi évvel, levonja a tanulságot és aggódik azon: hogyan tovább. Rágódik az áremeléseken és töpreng: vajon mit hoz a holnap? Fogadkozik, hogy ezentúl egészségesen él és rimánkodva kéri a Sorsot, hogy adjon a tavalyinál több pénzt.

A gondos anyuka szereti a gyerekét. Minden elkövet a boldogulásukért, hisz az fontos, hogy a csemetének mindene meglegyen. Karácsony előtt a szülők pedig különös gonddal kényeztetik szemük fényét. Így tett az az anya is, akivel ma utaztam együtt a metrón.

Melyik városban? Bárhol? Melyik iskolában? Bármelyikben? Mikor? Mindig. Az agresszió beköltözött az iskolák falai közé. A falanszterbe zárt diákok ritkán kapnak lehetőséget arra, hogy kijussanak a négy dal közül a levegőre. A szabadság mindent elöntő érzése, pedig feloldja a gátlásokat, megnyitja az addig gondosan elzárt csapot.

A Kisember szeret a városban mászkálni. Nézegetni a házak homlokzatok, belesni a párás ablakokon és elmerengeni: vajon ki él itt. Az utcákon barangolva feldereng a környék története. Csak egy egészen kicsi képzelőerő kell és megelevenedik a tíz-, húsz- vagy éppen nyolcvan évvel ezelőtt arra járók mindennapja, élete.

A Kisember nem szeret borravalót adni. Rühelli, ha a postás, a gázszámlás és a villanyszerelő plusz fizetségért tartja a markát. A társasházban a lakók nagy része a "Csekonics bárók" táborába tartozik. Hol egy kávé, hol egy ezres karácsonykor, még egy üveg ital is üti a mesterember vagy éppen kézbesítő markát.

A Kisember szereti az autóját. A széltől is óvja, gondosan ápolja, úgy pátyolgatja, mintha a gyermeke lenne. Nem csak azért mert az autó drága mulatság: szereti az autóját. Körültekintően közlekedik, így még sosem karambolozott, pedig két évtizede vezet.

A Kisember nehezen összekuporgatott forintjaiból utazni szeretne. Több mint kéthétnyi szabadsága maradt, mert eddig nem engedte a főnöke, hogy kivegye azt. Elvágyódik - minél messzebbre. Évek óta azért spórol, hogy végre ő is megnézhesse Amerikát.

Szól a rádió…
A Kisember korán kel. Utálja, hogy reggel hatkor korom sötét van és hideg. Az egyetlen, ami enyhíti a borús hangulatát a rádió. Miközben kávét főz és elkortyolgatja, felöltözik, készülődik, ott duruzsol a fülébe kedvenc műsora.

Gondolatok a Magyar Televízióról
Közel két évtizede haldoklik a Magyar Televízió. Nem kellene végre véget vetni a szenvedéseinek?

Köszönöm! Orvosi segítség nélkül is meg tudok halni!
Az egészségügy katasztrófa. Az orvosok és az ápolók/ápolónők nincsenek megfizetve, a kórházakban órákig kell sorba állni, koszosak a betegszobák, rossz az ellátás és még a gyógyszerek is drágák. A témában megjelenő cikkekből mindenkinek elege van: annyian megírták, a könyököm jön ki…

Szeressük egymást...
Tolongás a buszon, tülekedés a megállókban, késelés az utcán - agresszió mindenütt. Amikor a vízcsapból is erőszak folyik, néhány önkéntes ölelés rekordkísérletre készül...

Hurrá repülünk!
Szeptemberben, minden kezd visszazökkeni a megszokott kerékvágásba. Már messzinek tűnik a tengerparton henyéléssel töltött idő vagy a világ nagyvárosaiban kószálással telt pihenés. Az ember az utazásból hazatérve izgatottan osztja meg élményeit mindenkivel.

Villanyszámla
A villanyszámla kényes téma – minden családban. „Oltsd el a lámpát! Hányszor mondjam, hogy ne égesd feleslegesen a lámpát! A kutya fáját, hogy éjjel- nappal fényárban úszik a lakás!”

Tovább

Legyen önálló honlapja!

Katt ide