Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

A Szerző vitairatában arra a következtetésre jut, hogy a Szolidaritás lehet a TETT-re kész erő.

Nem Ferdinandy György könyvéről (Kérdések Istenkéhez, Magyar Napló, Budapest, 2011.) kívánok írni. Sokkal inkább Ferdinandy Györgyről. A vele való találkozás kapcsán. Eddig csupán könyveiből ismerhettem. A randevúra a Pallas Páholy Noran Szalonja adott lehetőséget. 2011. május 4-én este.

Még kettőt alszom március 15-ig. Legalábbis ezen írás fogalmazásának idejétől. Ám ennyi szomorúsággal még soha nem vártam szép forradalmunk évfordulóját. Levert vagyok a világ történései miatt. Japán embertársaim katasztrófája nyugtalanít. Itthon meg? Nagyon messze kerültünk 1848. március 15-ének szellemiségétől.

Február utolsó napja. 2011. február 28. A Pallas Páholyban a MÉTA – a Médiatanárok Köre – rendhagyó témát választott. „Befogad-e a digitális sajtópiac egy diákportált?” Az asztalfőn Zöldi László mellett a Klubhálóból kiváló és most alakulgató Diákportál főszerkesztője (Nagy Zsófia), budapesti szerkesztője (Czehelszki Levente) és technikai szerkesztője (Rákóczi Ferenc) ültek. A vidéki szerkesztő (Sándor Alexandra Valéria) igazoltan maradt távol.

Nyolcvan éve, 1931. június 15-én-16-án, Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor átrepült az Atlanti-óceánon. Gépük, Lord Rothermere javaslatára, a Justice for Hungary nevet kapta, igazságot követelve a világtól a trianoni béke által megcsonkított Magyarországnak. Én csak a magyaroknak, a magyar nemzetnek követelek igazságot. Nem a világtól, csupán a Magyar Köztársaság regnáló kormányától.

Bevallom, hogy a Magyar Köztársaság átlagpolgáraként még csak keserűséget sem érzek, mert az Európai Unió nem a magyar EU-elnökség szervezésében, nem 2011. május 27-én és nem a hazánkbéli Gödöllőn csúcstalálkozik a keleti partnerség ügyében. Ráadásul nem is úgy fogom fel, mint Magyarország orcán verését jelenlegi kormánya miatt.

Telik az időmből olvasgatni, világhálón barangolni, töprengeni, avagy némi túlzással mondva: gondolkodni. Bár idegszálaim inkább sajgást szállítanak már, mint elemzésre késztetést. Az olvasottak mégis zakatolnak agyamban. Írtam már, hogy unnám a politikát, de nem tehetem. Elvégre még élem az életet, amit át meg átfog a politika.

Műtétem után néhány nappal otthonomban gyakorolom a járást. A bejárati ajtótól a nagyszoba ablakáig huszonöt apró, óvatos lépés. Vissza ugyanannyi. Olykor fel-felszisszenek. Fáj még a seb, a vágás helye. Ilyenkor megállok. Szemlélődöm. Nézem apró mütyürjeimet. Évtizedek emlékeit. Akad giccs is közöttük. Másoknak giccs. Nekem emlék.

Magyarország kísértete ismét bejárja Európát. Sőt, a kitágult nagyvilágot is. Úgy, mint egykoron Marx kommunizmus-kísértete. Visszagondolva a mögöttünk hagyott évtizedek magyar kísértetjárásaira, vagyis a Magyarország-kép megjelenésére a nemzetközi sajtóban, akár úgyis összegezhetünk, hogy a legvidámabb barakkból átköltöztünk a Washington Post által nevesített törékeny demokráciába.

2010. december 30-án 13 óra tájban híreket böngészek és leveleimet olvasom. Új évi jókívánságok vegyülnek szívszomorító híradásokkal. Leltárkészítésre ösztökélve. Végnapjait élő idei esztendőnk, kár lenne tagadni, sok jót nem hozott. Sem nekem, sem honfitársaim többségének. Keserűséget annál többet.

Ilyenkor, egy-két nappal karácsony után, az emberek már boldog új évet kívángatnak egymásnak. A hangsúly, miként az illik, az év „boldog” jelzőjén van. Az „új” szinte már egybeolvadt az évvel, nem pusztán az új esztendő első napját jelentve. Ám engedtessék meg nekem némi rendhagyóság. Én csupán ÚJ évet kívánok mindannyiunknak.

Küldenék levelet a Jézuskának, mint gyermekkoromban. Sok-sok ajándékot kérnék idei Magyar Karácsonyunkra. Nem magamnak! Valamennyiünknek! Először is azt kívánnám, hogy hozzon józan észt, belátást, megértést és önzetlenséget mindazoknak, akik mostanság a hatalmat gyakorolják.

Ha hinni lehet a Blikknek, pár évvel ezelőtti miniszterelnökünk – aki egyben az MSZP elnöke is volt – Táncsics Akadémiát alapít fiatal baloldali politikusok elméleti és gyakorlati képzésére. Gondolom, hogy a Táncsics Alapítvány kevéske pénzéből, amiből a baloldal számára nélkülözhetetlen civilkapcsolatok építésére még fillérek se jutnak. Vagy ha igen, akkor csak elvétve.

A Pallas Páholyban utolsó összejövetelét tartotta az Egészségügyi Klub 2010. december 16-án este 18 órától. A vendég Nagy Lóránt, az OEP főosztályvezető-helyettese volt, aki az OEP pénzügyi ellenőrzésének tapasztalatairól tájékoztatta a jelenlevőket.

Sokat gondolok mostanság Móra Ferenc áldott humorára. Ő tanácsolta egyik kedves írásában, ha nem akarom, hogy lázas legyek, ne használjak hőmérőt. Javaslatát megfogadva jutottam el odáig, hogy ne menjek orvoshoz, ha nem kívánok beteg lenni. Csak, sajnos, megéltem már háromnegyed évszázadot, és ha szeretném, ha nem, az orvostudomány csaknem valamennyi szakágának tudorai kezelésbe vettek az utóbbi hetekben.

Aligha akad olyan tipegő korból kilépő Magyarországon, aki ne tudná, hogy a „Fradi” a Ferencvárosi Torna Club beceneve. A legnépszerűbb hazai sportegyesületéé. Milliók figyelik főként labdarúgócsapatának eredményeit, és nem azok szeretik igazán, akik botrányokkal, véres verekedésekkel vagy metrókocsik szétverésével vannak jelen a nap híreiben.

Felfrissültünk az okos mondatok záporában. A „Gondolkodj!-estek” negyedik rendezvényén Falus András volt a Pallas Páholy Ma-Holnap Klubjának vendége, 2010. december 6-án este hat órától. Túl sokan nem jöttünk össze. Sajnálhatják, akik otthon maradtak.

2010. december 6-ának reggelére kiderült, hogy Magyarországon is járt a Mikulás. A legtöbb gyermek kipucovált cipője-csizmája színültig telt csokival, cukorral, játékokkal. Virgácsot kevesebben kaptak. Hazánk azonban megkapta a magáét. A Moody’s Mikulása ugyanis irdatlan nagy virgáccsal büntette az általa rosszalkodásnak minősített kormányzati-gazdasági folyamatokat.

„A vöröset elfelejteném. Nem azt mondom, hogy rögtön legyen narancssárga, de tudomásul kell venni: ez az árnyalat sokakból ellenérzést vált ki.” Sándor Alexandra Valéria vélekedik így „Új dizájnt a Klubhálónak!” című, egyébként jogos igényt megfogalmazó írásának záró passzusában. Ha bökdösődni lenne kedvem, erre csupán annyit válaszolnék, hogy szerelmétől ne kapjon soha vörös rózsát.

Köztársasági elnökünk háromszor szerzett nekem örömöt. Igaz, az első két alkalommal még csak „schmittpaliként”, vagyis a Mexikóvárosban (1968) és Münchenben (1972) olimpiai bajnok magyar párbajtőrcsapat tagjaként. (Elvégre „csapatjátékos”, amint azt váltásokban gazdag pályafutása mutatja.) Harmadjára viszont már személyes örömöm forrása lett. De akkor már nagykövet úr volt. A Horn-kormányé. Spanyolországban. Neki köszönhetem, hogy láttam a Prado retrospektív Goya-kiállítását 1996-ban. Elintézte, hogy soron kívül bejussak, hisz’ mindössze kétnapos madridi utamon nem lett volna hat-hét órám a belépésre várakozni, amikor a tárlathoz is félnap kellett.

Fura sutaságok kezdenek megjelenni a magukat ballibnek/szoclibnek vélő médiumokban. A kormányt és pártját gyengítendő, a miniszterelnököt Kádár Jánoshoz, a Fideszt pedig az MSZMP-hez hasonlítva. Vagyis a jelent az átkos átkoshoz, azokhoz az évtizedekhez, amelyek iránt milliókban él nosztalgia. Sokkal több honfitársunkban, mint ahányan a Fidesz jelöltjeire és listáira szavaztak a tavasszal vagy ősszel.

A Pallas Páholy egészségügyi klubja hosszú idő után ismét vendéget fogadott 2010. november 18-án este 18 órakor. Dr. Velkey György, az egészségügyi államtitkárság kabinetjének tagja – egyébként a Bethesda Kórház főigazgatója – jött el beszélgetni a szakmai kollégiumok jövőjéről és az egészségpolitika időszerű kérdéseiről, a kormányváltást követő új idők egészségpolitikusaként. A klubestre sokan összegyűltünk. Sok volt az új arc. Talán a kíváncsiság, a téma vagy a körültekintőbb szervezés miatt. De az is lehet, hogy a klub több hónapos szünetelése növelte meg a részvételi kedvet.

Úgy hozta az élet, hogy csupán ezen a november 13-i langymeleg szombat délutánon jutottam el a Szépművészeti Múzeumba, megnézni a „Nuda Veritas. Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei 1895-1905” c. időszaki kiállítást. Vagyis a láthatóság közepe táján. Hiszen már 2010. szeptember 23-án megnyílt, és 2011. január 9-ig még megtekinthető.

„Németország szétmállasztja önmagát”. Ha fordító volnék, alighanem ezt a címet adnám Thilo Sarrazin német szociáldemokrata politikus és bankár könyve (Deutschland schafft sich ab) magyar kiadásának címéül. Azt, persze, nem tudom, hogy lesz-e magyar kiadás. Pedig jó volna, ha lenne. Nem pusztán azért, mert a világbotrányt kavaró dolgozatot a németek viszik, mint a cukrot, többségükben egyetértve a szerzővel. Azért meg végképp nem, amiért nálunk sokan dicsérik vagy szidalmazzák. A honi cigánykérdés felől közelítve mondandójához.

Ilyen még nem volt a Pallasban! Legalábbis tudomásom szerint. Egy teljes órát csúszott a harmadik „Gondolkodj!-estek” rajtja 2010. november 9-én. Morgolódás mégsem volt, mert a „Radnóti-menet” miatt késett a kezdés. Ráadásul az sem fordult még elő, hogy TGM legyen a Pallas Ma-Holnap-Klubjának a vendége. Bár jó lett volna, ha előbb, nem kései vendégként jön, már korábban rádöbbentve a Pallasban honos értelmiséget, hogy kényelmes, de sehová sem vezető magatartás csupán elmélkedni a dolgok jelenlegi állásán, ám semmit nem tenni a megváltoztatásukért.

Czehelszki Levente, Nagy Zsófia és Sándor Alexandra Valéria (CzeNaSav) írásai nemcsak olvasásra, hanem továbbgondolásra érdemesek. Legfrissebben a Klubhálóért megfogalmazott eszmefuttatásaik. Tehetséges ifjú kolleginák és kollégák elmélkedéseiben egyébként is örömét leli a magamfajta, a szakmából és az életből egyaránt kifelé tartó ember, hisz’ egy másfajta világlátást és gondolkodást közvetítenek. Hittel és üdén. Saját ifjúságunk már-már elfelejtett lázongásait is felidézve.

Az önkormányzati választásokig viszonylag meghúzta magát Orbán Viktor pártszövetsége és kormánya. Még „a zemberek” akaratából létrejött „kétharmados többség” mantrázása sem tűnt különösebbnek. Arról persze nem szólt a fáma, hogy a választásra jogosult 8 025 587 magyar állampolgárból 2 860 126 nem ment el szavazni. Így aztán az is feledésbe merült, hogy a kétharmados többség valójában nem több a választópolgárok 44 százalékának akaratánál.

A Pallas Páholyban két hölgy szelleme kísértett. Erzsébet királyné - a „Sissi” - és a „Világ igaza”-i közé tartozó Kanczler Katalin - vagy miként a világ megismerte, Karády Katalin - szelleme. Történt mindez 2010. október 21-én este 18 és 20 óra között. Túl sokan nem éltük meg a kísértéseket, de aki nem jött el a Pallas Páholy-Klubháló Egyesület és a Noran Libro Kiadó közös estjére – „Noran Szalon a Pallas Páholyban”-ra -, az sajnálhatja.

A Pallas Páholy Ma-Holnap Klubja Gondolkodj!-estek sorozatának 2010. október 19-i rendezvénye különleges élményt ígért. Állandó főszereplője, Ungvári Tamás professzor, két kiválósággal cserélt (volna) eszmét. Csányi Vilmos etológus professzorral és Niedermüller Péter antropológus társadalomkutatóval. Érthető hát, hogy már a 18 órai rajt előtt zsúfolásig megtelt a kellemetes pinceklub.

Tovább