A szabolcsi megyeszékhely diákváros, három főiskolával, több mint tizenötezer hallgatóval, közel ezer oktatóval. Számottevő szellemi potenciál, ami számtalanszor volt már vitatéma a városban: van-e kellő kisugárzása a környezetére. Az utóbbi években erősödik az akarat: önkormányzatokkal, intézményekkel, vállalatokkal kötöttek együttműködési szerződést, hogy a főiskola valódi tudáscentrum lehessen.
Megpezsdült a hallgatói, oktatói szándék is, sokan látják, hogy az Európai Unióban újra meg kell vívni az intézmény rangjáért. Ez a felismerés vezethette a fiatal oktatók, valamint hallgatók vállalkozó szellemű csapatát, hogy meg kell mutatniuk magukat. Került már ki az intézmény egykori hallgatói közül tudós, miniszter, író, nagykövet is - mindez semmit sem ér, ha csak a „berkekben” ismert (vagy még ott sem).
Onder Csaba és Pethő József alapító szerkesztők, az irodalom, illetve a nyelvészeti tanszék oktatói vállalkoztak arra, hogy „szellemi műhelyként összefogják és megjelenítsék Nyíregyháza és a Nyíregyházi Főiskola humánerőforrását: a szellemi tőke és kapacitás alkotó eredményeit a művészetek, társadalom- és természettudományok lokális és régiós egészére tekintettel”. Megnyerték az ügynek a főiskola korábbi és mai tanárai, hallgatói közül számosat, az újraszervezett Nyíregyházi Írócsoportot. A megmutatás fóruma pedig egy új médium, A Vörös Postakocsi, amely az interneten és negyedévenként nyomtatott formában is olvasható.
A folyóirat dizánja szép, a kiállítása elegáns, jó kézbe venni. Az első szám, amely szellemiekben különösen gazdag, az alapító városé: az írások a Nyíregyháza egykor, ma, holnap témakörében születtek. Remek rovatcímeket ismertünk meg: Útirány (várospolitika), Fogadó - a Thaliához (színház), Forspont - kő kövön (várostörténet), Úti füzetek (novellák)-– A bakon leső (recenziók), Nyíregyháza+; most éppen Tokaj (kitekintő).
A városban más folyóiratok is megjelennek: a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, a Pedagógiai Műhely, a Tariménes - mindegyik más érdeklődési körű emberekhez szól, és megférnek egymás mellett. A Vörös Postakocsi alkotógárdája a fiatal értelmiséget képviseli, de ennél szélesebb körhöz kíván szólni. A párbeszédbe szeretnék ebbe bevonni a határ menti, szomszédos nagyvárosok: Szatmárnémeti, Nagybánya, Beregszász, Munkács, Ungvár értelmiségét is.
Az első szám vitathatatlanul pezsgést hozott - ezt mutatta a bemutató alkalmából érdeklődőkkel zsúfolt főiskolai tanácsterem. Csak kívánhatjuk, hogy ilyen lendülettel jelenjék meg a sokadik szám is.
