 Dokumentumfilmek.
Évekig tartó viták után, - miután 1990-ben megszűnt a Miskolci Dokumentumfilm Fesztivál, - a dokumentaristák kivívták, hogy a Magyar Filmszemle első három napján az ő filmjeiket vetítsék.
Már harmadik éve tart ez a ”győzelem”, és sikeres. A vetítések jobbára telt házak előtt zajlanak, pezsgő viták és média visszhang kíséri. Jó most dokumentumfilmesnek lenni a Mamut ötödik emeletén, ahol öt teremben vetítik a harminckilenc (39) versenyfilmet és a több mint száz (100) versenybe nem jutott, de információs vetítéseken látható dokumentumfilmet.
Néhány értékes filmről, és érdekes alkotóról kell szólnom, mert érdemes figyelni rájuk. (A filmeket egyébként az Uránia moziban már ismétlik a jövő héten, szerdáig.)
Gellér-Varga Zsuzsa rendezte a Zsinagógát vegyenek című, moralizáló esemény filmet, amely a kőszegi elárvult zsinagóga hányattatásairól szól. A tulajdonosváltások, a hitközségi vacakolások, az állami és önkormányzati tehetetlenség, és a közömbös műemlékesek miatt a mai napig nincs, aki rendbe hozza a lassan az olaszliszkai zsinagóga sorsára jutó épületet. (Ugye emlékszünk Jancsó Miklós döbbenetes filmjére?) Egy barátom nemrég azt fejtegette, hogy Magyarországon egyetlen dolog, amire várat lehet építeni, az az irigység. Nos, ebben a filmben látjuk annak a házaspárnak a kálváriáját, akik kezdeni akarnak és tudnak is valamit az épületegyüttes egy részével, de már kikezdte őket a rosszindulat, az irigység.
A fiatal Szollosy Gabriel és Jancsó Anna produkciója a Sztálinvárosi kantáta. Hogyan jut eszébe két fiatal embernek a múlt emblematikus városáról filmet készíteni, az rejtély, különösen ha tudjuk, hogy Gabriel uruguayi származású. És nem is akárhogy. Főhősük Horváth Péter, a Dunaújvárosi Kórus karnagya, édesapja zenetanár, édesanyja pedagógus. Felkérésre betanította az ötvenes-évekbeli „Sztálinvárosi kantátát”, és ennek kapcsán felelevenítik a család és a város összefonódott történetét. Korabeli dokumentumokat, híradókat és képsorokat is felhasználva vall életükről és küzdelmeikről, élményeikről és harcaikról a film. Érdekes, hiányt pótló mű.
Almási Tamás ismét Ózdról készített döbbenetes filmet. A mi kis Európánk a 2004-es Európai Uniós csatlakozásunk választási időszakából indít, és a mai Ózd tragikus állapotait mutatja be, néhány család sorsán, vitáin, véleményén keresztül. Minden politikusnak ajánlom a megszívlelendő filmet. A csatlakozás kárvallottjai ők, még azok is, akik beletörődve sorsukba már lemondtak minden vágyukról, élettervükről, és csupán az unokáknak örülve, szinte elégedettnek tűnnek. Drámai film, és keményen őszinte. Nem satíroz, nem lírizál, nem válogat a szókimondó igazságokból, valami hamis jobb jövő reményében. Nem, ezek az emberek reményvesztettek. Olyan tükör ez a film, amely a magyar valóságot tárja elénk, keményen és őszintén.
Meg kell említenem Szalay Péter fiatal rendező Mai Módi című filmjét, amely a női menedzserek közül mutat be néhányat, akik állandó pörgésükben talán az életüket élik fel, és ezt felismerve, boldogulásukat már nem a pénz motiválja, hanem a boldogság keresése. Nem nagyon foglalkozott még a témával a magyar film, így úttörő vállalkozás is Szalayé.
Szakály István a felvidéki romákról készített lebilincselő filmet. A gömöri cigányok Agócs Gergely etnográfus-népzenekutató gyűjtő munkája kapcsán a múltról, hagyományokról, azok pusztulásáról és a cigányok identitás keresésének tragikumáról beszél. A hagyományos mesterségek és a zenélés elsorvadásáról, a segélyekből élő népcsoport jövőtlenségéről mutat hatásos képet. Van-e kiút - azt kutatja -, de válasz egyelőre nincs.
De talán mégis van, mert legalább látjuk, talán megértjük és átérezzük a filmekben látott sorsokat, életeket és problémákat. Hála a dokumentumfilmeseknek.
Böjte József
2007-01-31
4348
|
