Rémséges reggelek Amikor vagy harminc évvel ezelőtt Londonban először láttam reggeli tévéműsort, azt hittem, viccelnek velem. Mondtam is a vendéglátóimnak, hogy nálunk, idehaza ez elképzelhetetlen volna. Mint az egyetlen - később két – esti csatornán szocializálódott magyarság képviselője ugyanis hihetetlennek tartottam, hogy a reggeli készülődésnek nevezett kapkodás közben emberek még tévét is nézzenek.
Amikor hazajöttem Angliából, el is mondtam az ismerősöseimnek, hogy milyen hülyék ezek az angolok – ahelyett, hogy reggelente a gyerekkel zsörtölődnének, hogy el ne késsen az iskolából, nekik inkább tévéműsoraik vannak. Itthoni barátaim egyetértettek velem: tényleg hülyék ezek az angolok, mondták.
Amiben, valljuk meg, van valamennyi igazság. Most már egy jó ideje a magyarok is hülyék – hála a haladásnak, ma már több reggeli adás közül is válogathat a néző. A közszolgálati televízióban a Nap-kelte várja az érdeklődőket. Vagyis inkább azokat, aki nem valódi érdeklődők, hiszen – leszámítva a híradásokat – a Nap-kelte műsoraiból sok mindent nem nagyon lehet megtudni. Nyilván nem véletlen, hogy az egyik Internetes újság fórumán a Nézhetetlen a Napkelte című topik az egyik legnépszerűbb vitázó hely.
Az egykoron iskolát - és némi túlzással: műfajt - teremtő műsor már jó ideje nevetségessé teszi önmagát. Olyan, mintha a műsorkészítők a saját paródiájuk előállításán dolgoznának - talán még szórakoznak is rajta, hiszen ők tudják a legjobban, mi az, amit komolyan kell venni, és mi az, amit nem.
Pedig a helyzet korántsem ennyire mulatságos: a jobboldali politikusok és közszereplők például már egy ideje bojkottálják a Nap-keltében való megjelenést. Ami a nézettség szempontjából persze nem feltétlenül katasztrófa, ám az már annál inkább annak nevezhető, hogy az úgynevezett baloldali-liberális nézők is elégedetlenek a műsorral. Ők ugyanis úgy gondolják, hogy a műsorvezetők és a Kereszttűzben résztvevő kérdezők, azzal próbálják leplezni baloldali és liberális érzületeiket, hogy a kormányoldal felől érkező vendégeknek sokkal kellemetlenebb kérdéseket tesznek fel. Miközben, amikor még Áder, Pokorni és a többiek is megtisztelték a műsort, számos alkalommal lehetett látni, hogy a kérdezők a megilletődöttségtől aléltan, szájtátva hallgatták őket. És még csak véletlenül sem elegyedtek velük vitába – bármit is mondtak az illetők. Most már persze ez a helyzet nem áll fenn, a jobboldal számára még ez is kevés volt, úgyhogy marad a baloldali és liberális politikusok pszeudo-piszkálása. Már csak az hiányzik, hogy ők is megorroljanak a Napkeltére! Akkor lennének igazán bajban a szerkesztők, hiszen Győzike, Annácska, Anettka nem szerepeltethetők – ők ugyanis más csatornákhoz kötelezték el magukat.
A TV2-n a Mokka akár jó is lehetne. De nem az. A négy műsorvezető – közülük egyszerre ketten boldogítják a nézőt – közül egyedül Liptay Claudia van a helyén. Ő nem akar több lenni, mint ami valójában: egy kedves, szép, fiatal nő. Ha megpróbálna okosabbnak, vagy teszem azt, szebbnek látszani annál, mint amilyen, úgy járna, mint a többiek: nevetségessé és ily módon hiteltelenné válna.
Műsorvezető társáról, Havas Tanár úrról sugárzik az unalom. Becsületére legyen mondva, meg sem próbálja eltitkolni, hogy nem érdekli az, amit csinál. Még a saját kérdései sem tudják lázba hozni, az azokra kapott válaszokat pedig talán meg sem hallja. Némi tehetséggel és sok szerencsével persze egy unatkozó – és unalmas – emberre is lehetne sikeres műsort alapozni, ám ebben az esetben nem erről van szó. Legyünk már túl az egészen, sugallja Havas minden mozdulata és mimikája, hadd menjen mindenki a maga dolgára!
Csiszár Jenő szereplése tulajdonképpen kellemes meglepetés - előéletét ismerve ugyanis még annyit sem várhattunk tőle, mint amennyit a Mokkában produkál. Más kérdés persze, hogy ez is kevés: jó szándékú vizsgáztató talán átengedné egy kegyelem-kettessel, de a szakmát komolyan vevő szakembernél biztosan leverné a lécet. Persze, Jenő még fejlődhet. Különösen akkor, ha valaki hozzáértő elmagyarázná neki, hogyha nem jön össze, nem kell mindig eljátszani az orgazmust: a valódi odafigyelés hiányát csak mérsékelten lehet ellensúlyozni olyan külsőségekkel, minthogy valaki hangosan és gyorsan beszél. (Amikor meg még ez is kevésnek látszik, akkor ugrál a széken és a kezeivel hevesen gesztikulál.)
Jakupcsek más. Vannak buta nők, akik megpróbálják másokkal elhitetni, hogy okosak. Gabinál ez éppen fordítva van. Jakupcsek okos, és amikor van ideje, felkészült is tud lenni. Ebben a műsorban azonban ezekre a tulajdonságaira nincs szükség, s miután okos, ezt fel is ismerte. Ezért inkább azt igyekszik eljátszani, hogy ő valójában egy felszínes és laza csaj. Innen üzenjük: se nem felszínes, se nem laza, se nem csaj. Ráadásul annyira azért nem okos, hogy mindezt hiteles legyen, ezért van, hogy egyetlen Mokkában két példányt is láthatunk belőle: van a szemüveges, komoly Jakupcsek. Ilyenkor általában politikusokkal, magas rangú rendőrökkel beszélget - és van a kislányosan sikongató, csajszinak álcázott műsorvezető. Ha ezt a Jakupcseket látjuk, biztosak lehetünk benne, hogy Kiszel Tünde, Fekete Pákó, vagy éppen maga Bódi Guszti és családja a vendég.
Állítólag az RTL Klubnak is van reggeli műsora. Itt, szemben a Mokkával, érződik, hogy valaki szerkeszti az adást - bár a minőség szempontjából talán jobb lenne, ha csak ez is csak úgy, magától, különösebb elképzelések nélkül állna össze. A műsor szerkesztésénél mintha az lenne a szempont: van-e ebben az országban kellő számú retardált napközis, akik tudnak akkora nézettséget hozni, amelyre már a szponzorok is rámozdulnak?
Legújabban Tóth Vera - a két Tóth testvér közül ő az idősebb és a termetesebb – is megjelenik náluk a képernyőn. Erre a feladatra nála alkalmatlanabb teremtényt nehezebb lett volna találni – talán épp ezért gondolták a műsor gazdái, hogy megfelelő lesz a feladatra. (Vera zenekarának hímnemű egyedeit saját bevallása szerint gumióvszerrel lepte meg karácsonykor. Ami már önmagában sem egy igazán az alkalomhoz illő, ünnepi ajándék, ám az indoklás még a Tóth-testvérek sajtóbéli megnyilvánulásain edződött nézők maradék illúzióit is romba döntötte: Vera azért választotta ezt a szellemesnek szánt karácsonyi ajándékot, merthogy zenekarának két tagja is apai örömök elé néz – az énekesnő ezzel a gesztussal szerette volna nagyobb óvatosságra inteni a fiúkat).
Persze, nem kell reggelente tévét nézni. Inkább együnk valami finomat, és szánjunk néhány percet szeretteinkre! Máris jobban indul a napunk.
2007. január 17.
Föld S. Péter
Magyar vagyok, nem tüntető
Vonatkozó vicc a XXI. századból: március 16-án Petőfi bemegy a Pilvaxba. Kérem a szokásos fröccsömet, szól oda a pincérnek. Ne igyon már Petőfi úr, válaszolja a pincér. Tegnap is egy fröccsel kezdte, azután látja, mekkora nagy felfordulás lett belőle!
Jókai jött a hírrel: elkúrták! Nem kicsit, nagyon! Vasvárinak viszont egy igen trendi kis kitűző díszlett a hajtókáján: Magyar vagyok, nem tüntető! Az ifjak Kossuth tér környékén gyülekeztek, csendben békésen, mindössze néhányszáz tucatnyi gyilok volt náluk, ideológiai alapon persze.
Vasvári az órájára nézett. Szabadítsuk ki a politikai elitélteket a Markó utcából, mondta. A tömeg lehurrogta: tán Táncsicsot akartál mondani, te nagyon böszme, reagált egy békés kődobáló a sokadalomból.
Az egyik öreg hadfi, aki látott már karón varjút, megpróbált elkötni egy tankot, de szóltak neki, hogy a harckocsi még nincs feltalálva.
Többen egy Petőfi nevű ember köré csoportosultak. Már máskor is látták errefelé, néhányan úgy tudták, valamikor Petrovicsnak hívták.
Labanc, go home!, zúgta a tömeg, bár az igazat megvallva, senki sem látott a közelben labancokat. (A labancellenességhez nincs szükség labancokra - fogalmazta meg néhány nappal később egy ismert publicista).
Az a Petőfi nevű közben valami kiáltványfélét olvasott fel a körülötte állóknak: a labancokat az agyagba kell döngölni, olvasta kissé dülöngélő betűit egy papírról. (Mégiscsak sikerült valahonnan italt szereznie).
A mindig mértéktartó Jókai gunyorosan mosolygott: se labanc nem volt a közelben, sem agyag. Nehéz lesz így döngölni, gondolta magában, de inkább készülő regénye, a Kőszívű ember fiai járt a fejében.
Egy Irinyi József nevű fiatalember, akiről a Petőfi-híd közelében később utca lett elnevezve, lihegve érkezett: jó helyről tudom, a rendőrség túlkapásra készül, mondta, majd összerogyott. Szerencsére nem történt nagyobb baj, nem volt edzésben, ennyi.
Van a közelbe’ egy Mekdónác! – szólalt meg egy józan hang a tömegből. - Nekik van slagjuk, az is ér annyit, mint a porkolábok viziágyúja! – Nem viziágyú az, hanem vízágyú, válaszolta valaki. Megint Jókainak kellett rendet teremtenie. Se nem viziágyú, se nem vízágyú, mondta: vízagyú.
Ettől valamelyest megnyugodtak: ha a hatalom vízagyú, akkor minden érthető. Gyurcsány takarodj! hangzott fel méltóságteljesen az ünnepi rigmus. Vasvári mentette meg a helyzetet: menjünk át a Szabadság térre, s foglaljuk el Landerer és Heckenast nyomdáját. Eredetileg a Magyar Televízióban akartak egy petíciót beolvasni, de a közszolgálati tévé helyén akkoriban jobbára egy marhalegelő létezett.
Jobb híján maradt a Landerer és Heckenast.
Hanem hát az épület előtt kissé meg lettek torpanva. Marcona porkolábok őrizték az ojjektumot, sokan közülük, a kevésbé túlkapásosak, térképpel a kezükben, egyenesen vidékről érkeztek. Nehezen tájékozódtak, ilyen bazi nagy városban még soha sem jártak.
Csak törvényesen, mondta egy Wittner Máriára hajazó élőlény a tömegből. Nem vagyunk mi csőcselék, tette hozzá. Az egyik ideológiailag teljesen kikészült szabadságharcos közben egy méretes utcakővel betörte az egyik ablakot. Mintha csak ez lett volna a jeladás: hömpölygő búvópatakként hullottak a forradalmi utcakövek a népet nyomorgató büfére! Hamarosan a nemzeti érzelmű dorongok is előkerültek. Az egyik márciusi fiatal Molotov koktélt dobott az egyik nyomdászra, hazafias érzelemből természetesen, ám az elkapta és visszadobta. A márciusi ifjú pedig megint visszadobta. Így dobálóztak egy ideig, egészen addig, míg csak be nem temetődtek az árkok - idilli kép a forradalom mindennapjaiból, költő pennájára kívánkozó jelenet.
Ám hiába nőtt az elégedetlenség, a nyomda falai szilárdan tartották magukat. A Wittner Máriára kísértetiesen hasonlító élőlény kezében egy majd száz évvel később honosított Kalasnyikovval kiadta a jelszót: foglaljuk el a nyomda büféjét! Jó helyről tudom, hogy ott lehet a világ legfinomabb sajtos pogiját kapni!
A tömeg megindult. Valahonnan gyomrok korgása hallatszott. Naná, hogy éhesek voltak: már órák óta zajlott a forradalom, a pizzafutár meg sehol: valahol elakadhatott a könnygázban.
Rongáljuk meg a szovjet emlékművet, jött ekkor egy hang a tömegből, de lehurrogták: de hülye vagy, hát a muszka csak miutánunk jön, még egyáltalán nincsenek idetemetve!
Sajnos, a büfében nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan kellett volna. A sajtos pogiról kiderült, hogy legalább kétnapos, ám ami még ennél is lehangolóbb volt: az ásványvizes üvegek csak nehezen nyíltak. Szerencsére néhány bézból ütős ember jobb belátásra bírta őket.
A nyomdát védő marcona porkolábok ekkorra már fejvesztve menekültek. Lesztek ti még rendőri túlkapás, kiáltott oda nekik egy humoros ember a tömegből. Mindenki nevetett, nem is tudták, hogy ennyire vidám is tud lenni egy forradalom.
Csak törvényesen, adta ki a jelszót a Wittnerre hasonlító illető, miközben a Kalasnyikovval hadonászott. És tessék mindenkinek fizetni a büfében, nehogy ránk fogják, hogy kiraboltuk. Aprópénzt mindenki hozzon magával, emelte fel fenyegetően a mutatóujját, a büfé nem pénzváltó!
És tényleg. Volt, aki hitelkártyával akart fizetni, mások inkább kisebb betondarabokkal próbálkoztak. Petőfi közben eltűnt. Valaki látta, hogy egy markotányosnő társaságában kávét ivott, de mint utóbb kiderült, akit markotányosnőnek néztek az egy ismert operaénekesnő volt. És akivel az operaénekesnőt látták, azt meg nem Petőfinek hívták.
A barguzini postamester lánya ekkor még csak egy igen távoli, erotikus álomnak tűnt, és Morvai is kazánkirály volt, nem pedig Krisztina.
Egyszerre csak azt vették észre, hogy a nyomda előtt álló konflisok közül több is meggyulladt. Volt olyan közöttük, amelyik magától kapott lángra, a többi nyilván nem tudta elviselni a rendőri brutalitást, ezért égett.
Közben előkerült a Petőfi nevű ember, és felolvasta a „Mit nem beszél az a német” című versét. Foglalod a kurv’ anyádat, de nem ám a mi hazánkat! – harsogta a forradalom költője. Labanc, takarodj! –kiáltotta a tömeg. De a labancok nem voltak sehol, így azután takarodni sem tudtak.
Végre megérkezett a könyvesektől a Wass Albert Összes, Műbőrkötésben. Hol késlekedtetek idáig, feszült a szállítóknak egy Túró Rudit majszoló pesti srác. Hát nem tudjátok, hogy az ideológia jobban kell nekünk, mint egy falat kenyér? De jól ment a Nagy-Magyarország matrica, a vattacukor és a felfújható Gyurcsány bábura is volt kereslet.
Jókai közben a tér egyik szegletében beszélgetett. Talán heten hallgatták a nagy regényíró gondolatait. Akasszátok fel a kabátokat! – kiáltotta tettetett harciassággal, amikor látta, hogy közeledik az egyetlen nemzeti érzelmű kamerás társaság.
Késő éjszakára azután vége lett a forradalomnak. A túlerő ellen nem nyerhettek, de amit akartak, azt elérték: a kormány kénytelen volt műveleti területté nyilvánítani a Dunát és több magyarországi folyón is megszigorították a hajóvonták találkozását. A szabadságharc elbukott, de mint tudjuk, a remény hal meg utoljára. (Vonatkozó pesti vicc a huszonegyedik századból: versenyeznek a halak, ki ér át elsőként a másik partra. A cápa lett az első, a kardhal a második. A ponty utolsóelőttiként csapott a célba, a reményhal meg utoljára).
Októberben Újra Kezdik.
2007.01.15.
Föld S. Péter
Kis Magyar Sztárkösztársaság
Laci hízik, Dundika fáradVan valami izé a kórházi ágyak körül, meg jönnek mindenféle hírek arról, hogy a nemzetet megtestesítő hős szabadságharcosok március 15-én lebontják a Harmadik Magyar Köztársaságot. Kukoricával vetik be az Országház területét, a Magyar Televíziónak otthont adó Tőzsdepalota helyén pedig egy kizárólagosan magyar tulajdonban lévő traktor-szerviz létesül. Mi persze ilyen jelentéktelenségekkel nem terhelnénk a Nagytekintetű Olvasótábor idegrendszerét. Küldetésünk van, ezért sokkal fontosabb kérdésekre fókuszálunk. Miután ezen a héten is elnyertük a saját magunk által alapított Minőségi Kutya díjat, ismét azon leszünk, hogy az olvasót beavassuk azokba az intimitásokba, amelyek ugyan egyáltalán nem fontosak, ezzel szemben nem is érdekesek, ám kétségkívül van egy nagyon jó tulajdonságuk: az, hogy nincs semmi értelmük.
Nem szívesen tesszük, de Jáksó Lacival kell kezdenünk. Miután dugába dőlt a rövidke kis szerelmi liezonja Kelemen Annával, hősünk heveny hízásnak indult. Saját bevallása szerint úgy eszik, mint állat, mindennek ellent tud állni, csak a kísértésnek nem. A szorgos munka meghozta a gyümölcsét, Jáksó jelen pillanatban hozzávetőlegesen 25 kilónyi súlyfelesleggel rendelkezik, ami testvérek közt is Norbiért kiált. Egyáltalán nem csodálkoznánk, ha Jáksót hamarosan a tökös életmód-guru kuncsaftjai között üdvözölhetnénk. A sok háj szerencsére a Danubius rádióban egyáltalán nem látszik, és a Heti Hetesben, ahol szintén műsort vezet, is csak csupán a feje tűnik nagyobbnak, mint egyéb alkalmakkor. Vannak azonban még ennél is kedvezőtlenebb hírek! Jáksó ugyanis nemrégiben azzal vádolta meg Fresh Vikit és Andit- nem testvérek, csupán névrokonok, azaz, egyiküknek sincs vezetékneve – hogy koncertjeiken nem is őket halljuk, hanem csak tátognak. Laci barátunk még azt is megjegyezte, hogy a lányok nem az énekhangjukkal, hanem előnyös testi adottságaikkal jutnak szereplési lehetőséghez, s bizony az előrelépés érdekében még attól sem riadnak vissza, hogy időnként teszteljék a szereposztó díványok rugózatát.
Ami szerintünk magánügy, másfelől meg még mindig jobb, mintha szép hangjuk lenne, viszont úgy néznének ki, mint Tóth Vera és ezzel az esztétikai összetétellel mégis toronymagasan nyernének egy szépségversenyen.
Tudjuk, hogy legjobb igyekezetünk ellenérre adósak vagyunk olvasóinknak Kelemen Anna mindennapjainak részletes bemutatásával. Mindezt persze nem rosszindulatból, netán hanyagságból tettük, hanem azért, mert Annácskával mostanában tényleg nem történt semmi. Amiből persze naponta akár hat egész oldalas tudósítást is kreálhattunk volna, ám mi nem élünk a bulvársajtónak ezzel a bevett módszerével. Most azonban nem hallgathatunk tovább, már csak azért sem, mert olyasmi történt, amiről feltétlenül szólni kell. Nyertes Zuzsa, aki, amellett, hogy sikeres színésznő, legalább ennyire jól menő szépségszalont is üzemeltet, nemrégiben elpanaszolta, hogy Annácska, aki régi kuncsaftja, egy alkalommal kezelés után elfelejtett fizetni. Ráadásul a színésznőnek jó oka van arra, hogy gyanakodjon: nem a véletlennek köszönhető a feledékenység, hiszen azóta több alkalommal is kérte Annácskát, hogy egyenlítse ki mintegy 15 ezer forintnyi tartozását, ám ez mindezidáig nem történt meg.
Lehet, hogy Annácskának anyagi gondjai vannak, és bár egy éve még azzal dicsekedett, hogy havonta másfél millió forintot költ a testére, lehet, hogy újabban ennél kevesebb jut a mindennapi betevőre. Dundika viszont, legalábbis tudomásunk szerint, nem tartozik senkinek, ezzel szemben nagyon elfáradt. Hogy mivel hajszolta túl magát, azt sajnos sikertelenül igyekeztünk kideríteni, bár jó okunk van feltételezni, hogy, hogy sztárnak lenni már önmagában is fárasztó: a hírekben való szereplés köztudottan leszívja az ember energiáit, nem beszélve arról, i vannak helyzetek, amikor nem tud kitérni a kérés elől, hogy megvillantsa legújabb műköröm készletét. Annyit azonban sikerült megtudnunk, hogy Dundika Görögországban fáradt el, de olyan alaposan, hogy a hónap végén kénytelen lesz Egyiptomban pihizni.
Remélhetőleg addigra megérkezik a számlájára a gázár-kompenzáció, és nem lesznek anyagi gondjai, mint teszem azt Annácskának, vagy éppen Nagy Ő Anikónak, meg egy csomó néninek a mi utcánkból. Utóbbiak egyébként csak ritkán töltik a telet Egyiptomban, pedig tudhatnák, hogy ott ilyenkor a mienkénél kellemesebb a klíma, és a nap is többet süt, mint idehaza.
Amint azt az Olvasó már bizonyára kitalálta, legközelebb ismét jelentkezünk. Azt tervezzük, hogy az Önök érdeklődésének jobb kielégítése érdekében, a jövőben a jelenleginél is érdektelenebb percembereknek még a most olvasottnál is semmitmondóbb történeteivel traktáljuk Önöket. Továbbra is várjuk leveleiket, ha valakiről szeretnének tudni valamit, vagy éppen ellenkezőleg, írjanak, telefonáljanak, jövünk, megyünk, maradunk.(Vagy fordítva).
2007. január 13.
Föld S. Péter 
