Kedves Olvasók! 2006. április 1-jén volt egyéves a KLUBHÁLÓ DIURNUS! Kötet készül a jegyzetekből. Az „oldalt” amit eddig közel tízezren olvastak, a könnyebb keresés érdekében immár harmadszor átszerkesztettük. A „számláló” mindig újraindul. A TOP 20-ra kattintva lehet látni, hogy Bodor Pál a TOP-on van nálunk, és már több hónapja gyakran a NOLBLOG-on is! (Szerk.) Eddig a hónapig ezt az oldalt 17.300-an olvasták.
	Archívum 2006 Szeptember | Augusztus | Július | Június | Május | Április | Március | Február | Január 2005 December | November | Október | Szeptember | Augusztus | Július | Június | Május | Április
OKTÓBER
Október 16-31
Október 15. A Kossuth-tér tisztasága Hiába mondanám: csöndesüljetek - szavam sosem jut el a lármázókhoz. Ha nem öregedtem volna bele álmaimba, világmegváltó marhaságaimba, most azt mondanám: ha már nem sikerült többpárti lapot indítani, amelynek egyetlen regulája, hogy mindegyik visszafogottan, racionálisan szólaljon meg - belehabarodhatnék most az ötlet internetes változatába. Igaz, némely honlapon már van politikai, filozófiai stb. sokféleség - de a világháló hazai bugyraiban tán egy sincs, amelynek ez lenne a vállalt, hirdetett és lovagiasan szabályozott lényege. Hiába írom: csillapodjatok - még ha zseniálisan írnám, akkor is legföljebb az egyik oldal spórolna a puskaporral, a decibelekkel, a jelzőkkel. A tombolást csak az állíthatná le, aki elindította, begerjesztette; aki verbális járványtól reméli vetélytársa közéleti végét. Saját hatalma visszaállítását. Ilyen dühödt állapotnak sajnos nem ellenszere a józanság. Naivan azt reméltem, hogy noha megyéspüspökök álltak ki személyesen a jobboldali jelöltek mellett a helyhatósági választáson - akad egyház, amely vezető testületei, személyiségei révén kiáll legalább a történelmi fegyverszünetért, a viszonylagos békéért, amelyre (két bel-világháború között is) talán még képesek lennénk. De politikai vitáinkban oly felületes érvelésekhez csapódik pátosz, harag, politikai sértődöttség, hogy már-már megkérdőjelezem az interneten itt-ott intézményesített álnév-használat előnyeit. Igaz, én is az egyik oldal szurkolója, kéretlen kortese vagyok, de nem kritikátlanul. Nagyra tartom Gyurcsány Ferencet, de (noha látom a kényszereket) lanyhának érzem politikájában a baloldaliságot, s aggaszt, hogy az anyaországi baloldal a nemzeti hívószavakat megint teljesen átengedte a jobboldalnak. Közeli határainkon túl Trianontól a negyvenes évek közepéig a baloldal kisebbség-barát volt, mondhatni: „magyarbarát”, s ez volt egyik fő erőforrása. Az anyaországban a jobboldal kisajátította a nemzeti szimbólumokat, dallamvonalakat, színeket, szavakat, s főképp ez a politikai szexepilje. Most nem elemzem, hogy mennyi ebben az őszinte, tartásos, fegyelmezett, értékelvű érzelem, s mennyi az olcsó politikai kacérkodás, a demagógia. Felháborít, hogy az ötvenhatos emlékhelyeket megannyi, tisztelegni érkezett külföldi küldöttség elől s a legális magyar kormány elől zárnák el a tüntetők - ez bizony önös, alacsony politikai érdekből elkövetett történelemgyalázás. Én is aláírom a Kossuth tér szabaddá tételét a méltó ünneplésre - ha ez nem sikerül, az nemzeti szégyen. Bodor Pál Október 14. Kolozsvár, 1956. szeptember 29-30. Azt mondják, a lelkiismeretfurdalás rossz vért szül. Az ember szorong, elfordul a világtól, nyöszörög, de lassan már másokat vádol azzal, amitől elfogta a bűntudat. Nekem 1956 miatt nincs bűntudatom. Az 1956. szeptember 29-30-iki kolozsvári magyar értelmiségi gyűlésen, amelyet a megrettentésünkre a párt KB titkára, Miron Constantinescu hívott össze, huszonévesen, sokadmagammal böcsületesen kitálaltam. Sokan tálaltunk ki. Ezzel a gyűlést a szándék visszájára fordítottuk. Oly mértékben, hogy a másnapi ülést a KB titkára jelentős nemzetiségpolitikai engedmények bejelentésével nyitotta meg. Nem én voltam a legbátrabb-okosabb, de felszólalásomban szó volt a Securitateról, a milíciáról, a párt sajtópolitikájáról, a vezető aktivisták elidegenítő spéci ellátásáról, az akkor megszüntetendőnek ítélt magyar lapokról és sok minden egyébről, aminek a hatása a másnap bejelentett engedményekben is tükröződött. Ezért érthető, ha a Stefano Bottoni feltárta, 1981. december 5-én a Securitatenál rólam készült kétoldalas jellemzés szerint irredenta vagyok és nacionalista (ami nem igaz), és ’1956 óta (…) a romániai magyarság jogvédőjének szerepében feszítek”. Örökre hálás leszek a dokumentumokat a kolozsvári városi levéltárban föllelő történész házaspárnak, Benkő Leventének és nejének, Papp Annamáriának. Az első, a kolozsvári Krónikában közreadott részletek között megjelent az 1959-ben főként az önálló Bolyai egyetem megszüntetése, beolvasztása miatt a halált választó költő, Szabédi László (egyetemi világirodalom tanárom) éles eszű, szókimondó felszólalásának talán teljes, hiteles szövege. Saját felszólalásom Benkőéktől kézhez kapott szövege nyelvileg erősen romlott állapotú, valószínűleg hozzá nem értő nyersfordítás - tartalmilag azonban elég hiteles. Ama két nap érdekes, etikus sajátossága, hogy a magyar egyetemi oktatók, írók, költők, szerkesztők nemcsak nemzetiségi sérelmeiket hozták fel, de olyan kérdéseket is feszegettek, amelyek az egész országot érintették. A teljes jegyzőkönyv mintegy százötven gépelt oldal. Elképzelhető, hogy részben lágyított, puhított szöveg. Tudtommal a szerkesztés során a Benkő-házaspár még konzultál az életben lévő felszólalókkal, és más forrásokkal is összeveti a textust. Lendítene a könyv értelmezhetőségén, ha az akkor megszólalók interjúkban kiegészítenék a dokumentum szövegeit háttér-információkkal, a következményekkel, némi elemzéssel. Még erősebb lenne, ha a gyűlés résztvevőinek, felszólalóinak lehallgatási jegyzőkönyvei, a róluk készült besúgói jelentések is előkerülnének. Meggyőző kép állna össze arról, hogy az erdélyi-romániai magyar értelmiség jelentős része akkor hogyan érzett és gondolkozott. Bodor Pál Október 13. Hány Orbán kell egy Gyurcsányért? Becsülöm Kósa Lajos polgármester Kossuth téri beszéde „békülékeny” hangnemét. Elismerte, hogy nem minden baloldali gonosz, s elvben még azt is, hogy talán nem minden jobboldali derék. Nagy előrelépés, kis szépséghibával. Egy lépés hátra is lehet olykor haladás. A Fidesz ugyanis már korábban is szóba állt volna a koalíciós csapattal, tán barátságos mérkőzést is vívott volna vele, ugyanazzal az egyetlen, szerény feltétellel: a baloldal áldozza fel centercsatár-kapusát. Az egész politikai drukker-háború csak Gyurcsány politikai kiirtásáért indult. Orbánt zavarja, hogy a másik térfélen is van erős vezéregyéniség - lehetetlenné kell tenni. Ha nem hallszik ki az öszödi beszéd, hát elterjesztik, hogy Gy. F.-nek három keze van és négy füle. Nem is magyar: naturalizált patagon. Lopott a diplomája. Ha spirituszba tesszük, a Fidesz már a szakértői kormányról is lemond. Erre szelíd esetben azt válaszolhatná a koalíció, hogy O.K., túszcsere, odaadjuk Gyurcsányt száz Semjénért. Pű, pű, nem jár, ez rossz üzlet. Odaadjuk három Orbánért. (Bár tizenegyet ér, de nektek is csak egy van, ezért elég, ha hármat kérünk érte.) Lehetne persze ráadás az egész kemény mag, Áder, Kövér és néhány többi - de akkor nincs többé foci. Mert Szíjjártó nem rúg labdába, csak elevenbe. Persze jó jel, hogy összes játékosunk közül épp Gyurcsányt kérik. Tán kezd érvényesülni a Fideszben valaminő értékelvűség. Csak nem kellene hülyítenie a rajongóit, belevinni őket az őrjöngésbe: még tényleg elhiszik, hogy Gyurcsány folyvást hazudik. Mutassanak tíz értelmes rajongót, aki végigolvasta, ébren, teljesen magánál az öszödi beszédet, és még mindig nem érti. Nagyra tartom őt, de örülnék, ha nem feledkezne meg a baloldaliságáról. Nem lelkesedem a kegyetlen EU-kapitalizmusért. Úgy tetszik, számos szerény szociálpolitikai vívmányunk maradékát is fel kell adnunk, s bár értem, hogy a miniszterelnök egyelőre nem tehet mást: racionálisan engedelmeskedik a kényszernek - remélem, a majdani EU-támogatások közvetve enyhülést hozhatnak. S dühít, hogy Semjénék azt hadonásszák: itt üldözik a magyart, „mert magyar”. Ez a fő érv a baloldal ellen. Nem azt mondom, hogy tépjük ki kezükből az Árpád-sávos lobogót, hisz rúdján még ott a nyilasok ujjlenyomata, selymén még átüt a nyilaskereszt - de szólaljon meg már a baloldal eleven, igaz nemzeti patriotizmusa. Ne engedjük át nekik, ami a miénk. Ezt az olvasónak mondom, hogy értse más is. Baloldaliság és nemzeti érzés megfér egy szocdemben is. Bodor Pál Október 12. Orbán csak Gyurcsánytól fél Orbán már elmenne bárminek, csak ne lássa soha többé Gyurcsány Ferencet, ne hallja a nevét se. Hogy minek menne el, ha ellenfele mégis marad? Fradi-elnöknek például kiváló lenne. Vagy az Európai Néppárt állandó alelnökének, brüsszeli székhellyel. Ez az egész mostani, görcsös, erőszakos, és nem hatástalan hiszterizálás ezért van. Feltűnt végre egy igazi vetélytárs. Orbán ezért aknáz ki ellene minden lehető és lehetetlen alkalmat. Szíve szerint erkölcsileg karóba húzatná, politikai benzinnel lelocsolná, meggyújtaná. Azt sugallná, hogy nem kizárt: más alakban Gyurcsány egyúttal a szlovák kormány belügyminisztere, a ciános erdélyi aranybányák tulajdonosa, és múlt pénteken ő rabolta ki a XXVII. kerületi Erste bankot, és a csinos pénztárosnőt a helyszínen falta fel. Ő az ördög. És főállásban Gyurcsány természetesen maga Osama bin Laden. Meg a Hepatitis C vírusa, s Észak Koreában az atombomba, de a fő veszély az, hogy Gy. F. még a végén megpályázza a Fidesz elnöki tisztségét is. Orbán pici kora óta nem félt senkitől, most retteg először: Gyurcsánytól. Gyűlölettel fél. Végre emberére talált: politikai megsemmisítése tehát neki minden pénzt megér. Persze pontosan tudja, hogy épp a balatonőszödi beszéd volt eddig Gyurcsány legfőbb történelmi tette, mert szembefordult évtizedek titkos magyar politizálásával, és ezzel mindenkit maga ellen lázított, aki gyűlöli a hazudozást, maga mellé állított, és mindenki mást - aki (akárcsak O.V.) régóta nem az igazat mondja, nem a teljes igazat és nemcsak az igazat. Ezért Orbánnak is vannak (részben tudatos, részben derekas és naiv) szövetségesei Gyurcsány ellenében. Tehát Orbán jelszava most: mindent bele! Szembeköpni, kiröhögni Gyurcsányt, rossz karikatúrákat hordozni róla körbe a Kossuth téren - nem számít, hogy Gyurcsány megbuktatása, ellehetetlenítése után különféle perekben netán majd kiderítik, hogy ez se volt igaz, az se volt igaz - egy politikus, akit nevetségessé tettek, aljasnak hazudtak, betegnek bélyegeztek nehezen áll talpra akkor is, ha kiderül cáfolhatatlanul, hogy mindez alaptalan rágalom volt. Orbánnak bármit megér, ha sikerül a közéleti Gyurcsányt örökre megszüntetnie. Szerintem elkésett. Viktorból már sosem lesz államférfi, Gyurcsány már tegnap is az volt. Bodor Pál Október 11. Öreg kamaszok pszicho-puccsa Politológusok, történészek és más eseményvizsgálók figyeljék és jegyezzék buzgón a napi történéseket: legyen sok fénykép is arról, hogy miként fújják öreg kamaszok teli tüdőből a szappanbuborékot, hogy aztán nagyot pukkanjon: akkorát, mintha robbant volna. Szerelmesek a buborékba, azt hiszik, azok a szivárványos színek az ő politikai jövendőjüket ígérik. Önfeledtek - igyekeznek nem észrevenni, hogy az országot bajba sodorják. Nem Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszéde - a Fidesz-KDNP sodorja válságba Magyarországot. Néhány napja világos mindenki számára, hogy a Fidesz-KDNP már-már puccsista csoport, lélektani és érzelmi palotaforradalomra készül. Módszereik naponta ötször, százszor rácáfolnak „polgári” párt voltukra, és rácáfolnak Orbán Viktor szavaira: miközben azt állítja, hogy ők a békés, nyugodt megoldások hívei - az elmúlt száz esztendő számos szélsőséges és látványos, botrány-pszichózist kialakító eszközét mozgósítják. Nagygyűlés naponta, „nagy” beszédek naponta, kivonulás a parlamenti ülés terméből, ha a miniszterelnök bejelentett beszédet mond; lecsapnak mindenre, amit - kifacsarva, felfújva, dühöngve - alkalmassá igyekeznek hamisítani a támadásra, és közben szakadatlanul, naponta számtalanszor ismétlik: hazugság, hazugság, hazugság. Holott minden tárgyilagos elemző, akkor is, ha a leghalványabb szimpátiával sem „vádolható” a szocialisták iránt, higgadtan mondja: a balatonőszödi beszéd éppen hogy a hazugsággal való szakítás szenvedélyes vallomása volt. A történelem - bármilyen kifejlete lesz ennek a históriának - mindenkor elítéli ezt a neuro- és pszicho-puccsot, és nemcsak azért, mert nagyon sokba kerül majd Magyarországnak. Egyértelmű, hogy Orbánék olyan, folyamatos botrányt akarnak, amelyben végül magukhoz ragadhatják a hatalmat. Igaz, az ellenkezőjét állítja Orbán Viktor. Ő és az övéi nem akarnak kormányra kerülni, nem akarnak előrehozott választásokat - tehát csak egyensúlyvesztést akarnak, ingatag Magyarországot, weimari állapotot, mert kompromittálni akarják minden áron, akár az ország nagy kárára, a koalíciót, és főleg a szocialista pártot. Amely annyira a higgadt mérlegelés pártja, hogy a Fidesszel összehasonlítva, már-már unalmasnak tűnik, mint írtam tegnap. Bodor Pál Október 10. Jaj az unalmas pártnak Még heves állóháborúban is lehetnénk tárgyilagosak a médiában. Ehhez egyszerű, új szabályt kellene elfogadni: az elkötelezett újságíró csakis (vagy főként) a sajátjait bírálja. Máris megváltozna az igék és tények fekvése. Csak az enyéim haragudnának rám, az ellenzék meg tapsolna nekem. Én meg ünnepelném Bayer Zsoltot, aki utolérhetetlen szavajárása szellemében (görénykurzus, görénybűz) a Fideszt gyötörné. Én meg az dicsérném objektív, pártatlan, cseppet sem részrehajló, magas szellemiségét. (Persze félek: ő meg engem magasztalna.) Valamikor a diktatúra pártjába a felvételt osztályszempont, előélet, gondolkodásmód, megbízhatóság szerint latolgatták. Javasolom, hogy most pedig az MSZP minden vezető testületébe, tisztségébe csakis az legyen jelölhető, aki bizonyos IQ-szint fölött áll. Önmagában a magas IQ persze ne legyen elegendő, de jellem- és tudásbeli, politikai kvalitásait csak az IQ után mérlegeljék. A vezető testületekbe nem kellenek jó elvtársak, ha buták. Ha a baloldali publicisták, politológusok, szakértők, műsorvezetők elsősorban a Szocialista Pártot elemeznék, és egyértelmű lenne, hogy ezt rokonszenvből, sikere kedvéért, képzett szurkolókként cselekszik - szavukat a pártnak föltétlenül latolgatnia kell, hisz’ nem állíthatja, hogy gonoszság, irigység, gyűlölet vagy rosszhiszemű párt-elfogultság fűti a kritikust. Közben pedig mindannyiunk érdeke lenne, hogy valamennyi pártnak minél több híve legyen a médiában, mert így sokrétű, figyelmes, alapos, de nem rosszindulatú lenne a rádióban, televízióban, az interneten, a nyomtatott sajtóban a „képe”. (Igaz, egy idő után Orbán Viktor vagy utódja már egyenesen könyörögne Bayer Zsoltnak, hogy ne szeresse olyan nagyon a Fideszt.) Engem pedig elvernének a magas és alacsony IQ-s szocik egy sötét utcasarkon, mert már utálnák heves baloldali rokonszenvemet. De hát a butaságot, a trehányságot mindenütt rühellem. És ismételten megírnám, hogy a szocialista pártnak illene baloldalibbnak lennie, erősebb munkásbázist, élénk vitaszellemet, magas intellektuális szintet kialakítani, és illik nem elfelejtenie, hogy a párt előneve még nem „európai”, „közép-európai”, hanem magyar. S hagyományai szerint ereje a munkásságban és a (fiatal) értelmiségben, a szellemi eredetiségében, markáns alakjai műveltségében, tisztességében rejlene. Mielőbb erős frissítést, megújulást kívánok. Unalmas párt nem hozhatja lendületbe az országot. Bodor Pál Október 9. Kisodródhatnánk a történelem peremére Görögös álnevű, kedves blog-szerzőtől éles válasz érkezett utóbbi töprengéseimre. Álnevének kezdőbetűi: Ph. Ő tehát Orbán Viktor meghatott híve - én pedig Gyurcsány Ferencben látom annak az intellektuális erőnek, távlat-látásnak, alkotó energiának a képviselőjét, amely nélkül kisodródhatnánk a történelem peremére. Orbán viszont sosem felejti el: neki az érzelmekre kell hatnia, és ehhez igazán ért. Míg Gyurcsány az érzelmeket is racionális érvekkel mozgósítaná. Holott észben cseppet sem vagyunk egyformák - az érzelmi hatásokra viszont közel egyformán válaszolunk. Akadémikus és pedellus szeme a film egyazon fordulatánál lábadhat könnybe. Gyurcsány ritkán, és nem különösebb nyomatékkal veszi elő politizálásban, beszédeiben a színes, szívdobogtató nemzeti „kártyát”. S ez eléggé jellemző, sajna, a baloldalra. A miniszterelnök csakis ebben követi hűségesen elődeit. Talán azért, mert túl sokan éltek vissza - olcsón, demagóg módon - a magyarság nemzeti érzelmeivel. Orbán viszont első helyen tartja szem előtt a nemzeti érzések mindenható erejét - talán ezért határolja el magát oly ritkán még a legszélsőségesebb jobboldali csoportoktól is. Talán mert minél kevésbé disztingvál, annál szélesebb jobboldali körben hatnak nemzeti hangütései. Mondja, ügyesen, szívhez szólóan a beszédeit, és lobognak a huszadik században nyilasok lobogtatta árpádsávos zászlók. Vajon Orbán ne látná a könnyen előhívható turulmadarat vagy a nyilaskeresztet rajtuk? (Minderről, szimbolikusan, most ennyi is elég.) Orbán már rég hajtogatja, hogy az államháztartás hiánya tíz százalék. Számára tehát nem volt titok. De ha valamiről mégsem értesült elég alaposan (a lehallgatók még nem működtek tökéletesen), volt pénzügyminisztere, Járai úr, a Nemzeti Bank elnöke idejében felvilágosíthatta. Tán azzal együtt, hogy döntően nem a szociális lépések - az adósságszolgálat növelte ennyire a hiányt. (Állítja az Állami Számvevőszék is.) Fölteszem, hogy Orbán és Járai négyszemközt igen őszintén beszél. A Fidesznek mégsem volt semmiféle reális reformprogramja. Én titkon viszont még mindig remélem, hogy valaki az Orbán-kormány üléseit is magnóra vette. Remélem, sose szerzek tudomást erről. Egy szó, mint száz - a vetélytárs lehallgatásába egy amerikai elnök már belebukott. Nem a vetélytárs vérzett el azon, hogy mit vadásztak le gondolataiból, terveiből - hanem aki a lehallgatás mögött állt, politikai haszonélvezője volt. Gyurcsány Európa centrumába vinne minket - a „Kossuth térrel” viszont kisodródhatunk a világ peremére. Bodor Pál Október 8. Kell a mumus? Van! …De lehet, hogy az emberiségnek szüksége van az igazságtalanságra is. Az igazságtalanság valaminő állandó (statisztikai középarányosának?) jelenlétére a Földön, valamire, ami örökké jelen van, mint néha hisszük a jóságról, a szépségről, a szerencséről. Persze, általában a szerencsénkben bízunk, nem a szerencsétlenségünkben. Ha volna Pech-Lottó, azon nem lottóznánk. A milliárdosok sem játszanának fordított szerencsejátékot, melyen hétvégén valakinek kihúzzák a számát, s veszít másfél milliárdot. De a rossz, a baj, az igazságtalanság, a baleset, a gonosz, a tragédia szüntelenül jelen van; ne csak a közlekedési híreket tessék figyelni, nemcsak az országúton történnek nagy bajok, nemcsak az onkológián fedezik fel, hogy menthetetlenek vagyunk - van ezer egyéb arca is a szörnyetegnek. Igen, lehet, hogy kell is ez a mumus. Hisz végső soron törvényszerűbb az ő jelenléte a világban, mint az igazságé és az igazságosságé, hisz’ ezek fogalma merő emberi kitaláció - jó, mondjuk: konvenció - a természetben nincsen jelen sehol, semmiben. A természetben csak az erősebb, a ravaszabb, a gyorsabb, az elszántabb, a magát és igazi szándékait perfidebben álcázó győz, s az csak a mi szemünkben hordoz valaminő, az igazságosságra torz módon emlékeztetőt, hogy minden csapatban, hordában, falkában az erősebbnek jut a java. Egyetértek: az áltatás és önáltatás szellemében neveljük a gyermekeinket, s amely szerint a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig az ő büntetését, hátha majd így lesz - de hát ez nem természeti törvény, mi is csak művi úton vagyunk képesek ennek a magunk kitalálta szellemnek olykor érvényt szerezni. Csak a „vérbeli politikusok” (meg a bűnügyiek, nyomozók) tudják pontosan, hogy nem a jó nyeri el az ő jutalmát, hanem a vasöklű. Nagyritkán fordul csak elő, s inkább véletlenül, hogy mégis a legszegényebb, legkisebb fiúnak van szerencséje. (Nem arról beszélek, amikor egy emberi közösség - mondjuk: zsűri, tanári kar, bírói tanács - dönt, hoz határozatot.) Ezért vagyok annak a híve, aki a mumus ellen harcol: a ravasz, kegyetlen demagóg ellen, az ellen, akinek udvarában mindig feltűnnek a furcsák, az alig álcázott gyűlölködők, uszítók, politikai hamiskártyások, szellemi tolvajok, akiktől sosem határolja el magát. Bodor Pál Október 7. Gyurcsány, Orbán Gyurcsány a „veszedelmesebb”, mert nemcsak becsvágya - céljai is vannak. A messianisztikus alkatoktól gyakran fél a történelem. Mert aki tudja, hogy nem(csak) magáért küzd, az nagyobb kockázatokat mer vállalni. Nagy szerencse, hogy a bal-liberális miniszterelnök igen konstruktív alkat. Nem dömper - magas daru. No persze, a metafora pontatlan. Dömper nélkül is nehéz lenne építeni: kiásni az alapokat. Orbán viszont már rég tisztában van vele, hogy a legjobb érv se hat, ha nincs érzelmi töltése. Csak olyan mondatokat kiált világgá, melyek haragot, politikai szerelmet, nemzeti szenvedélyt hordoznak, a kemény szókimondás, „jogos sértettség-sérelem”, az őt (őket) ért igaztalan vádak fölötti, méltósággal képviselt felháborodás látszatát. Gyurcsány roppant szilárd, kitartó, óriási a munkabírása és az állóképessége, valószínűleg igen magas az IQ-ja, tán túlzottan is racionális, pragmatikus, szónokként szinte egyáltalán nem apellál érzelmekre. Nyilván annyira undorodik a demagógiától, hogy tán még az igazság is gyanús neki, ha politikailag kicsit szexepiles. A baloldal mintha restellne mindent Orbán szemébe mondani. Dr. Kende elhallgatott második Viktor-könyve egész (címében Orbán politikai kacérságára utaló) fejezetet szentelt a Fidesz vezére hazugságainak. A szégyenlős baloldalon máig nem idézte senki a nagy nyilvánosság előtt a felsorolt, szó szerinti idézetekkel alátámasztott állításokat. Következésképpen két, egymástól végkép elszigetelt kommunikációs mező uralkodik a színen. Ha Boross Péter kijelenti a Parlamentben, hogy ez a csomag (ugye, tudjuk melyik) megkerülhetetlen (ő kényszerűt mondott), amely itt-ott talán módosítható, de a lényege nem - Orbán szurkolói meg sem hallják. Van tehát immár egyfajta boldog, magát teljesen elzáró fanatizmus, amely csak bizonyos frekvencia-tartományban hallja meg a hangokat. Tudjuk, melyik tartományban. Abban, amelyben Gyurcsány még meg sem szólalt. Bodor Pál Október 6. Miben szabad csalódni? Nézem az arcokat - a motorvonaton rokonszenves, kimért fiatalember nagy 88-assal a pólóján, vastag „Taschenbuch”-ot olvas, nem tudom, milyen nyelvűt, talán mégis hazait, a társaságában közönyösen csinos ifjú barna hölgy, némileg hasonlítanak, s egymáshoz szót se szólnak: koruk miatt nem lehetnek megkopott házasok, gyűlölködő unalomban, csak egymáson átnéző testvérek (egy üvegből kortyintanak sárga gyümölcslét) - azon gondolkodom a hűvös, dekoratív szemüveget viselő, tempós srácot figyelve valahol Újpest előtt, hogy tudja-e, mit jelent a két egymás mellé nyomott nyolcas, (kétszer az ábécé nyolcadik betűje: SS), és tudja-e igazából, mi volt az SS - de hát magam is voltam fiatal és majdnem fanatikus: aki ellenkező előjelű volt, az hiába vitázott velem, legfeljebb (gondoltam) a vele való a vitához még nem tudok eleget, de biztos, hogy igazam van. Vagyis tudom, hogyan rakodik egymásra az első csatlakozás után egy fiatal ember életében minden tudás, ének, tapasztalat, vers, élmény, miként lesz szerves, monolit ez a személyesnek gondolt kultúra, milyen (olykor néma) fölény játszadozik egy tizenéves, nem buta hívő ajakán - legföljebb hitbéli, polémikusabb társa mozdíthat ezen, aztán a pofonok a saját oldalról, csalódások a saját politikai vezetésben, sértések, csapások, amiket az ember az elején még kimagyaráz, nem a Törzs hülye, csak ez a fickó, aki ki tudja, miként került vezető pozícióba. Meg az is kell, hogy (1946, Románia, Temesvár) összetűz a két tüntető tömeg, B.S. leüt egy tizenéves, szembeoldali, gyönyörű-ártatlan arcú lányt, te odaugrasz a csupa vér arcú, a kövezeten fekvő lányhoz, fel akarod segíteni, félreérti, szembeköp. Meg Jenci, a kis KGB-csíra gyötör, hogy köpd be neki, Miki a fiúkat szereti, nálad is próbálkozott - persze, nem árulkodsz, mire Jenci legyint: „Addig verjük a heréit, míg bevallja. Ha beszélnél, csak megkímélnéd a kíntól” - mégsem beszélsz. Szóval mi minden kell, hogy lassan ocsúdjál. Nem akarnál csalódni, van néhány tisztalelkű, megszállott ember körülötted, a mozgalom sokat szenvedett hősei, akik minden, nekik felajánlott előnyt visszautasítanak - és évek kellenek, meg egyértelmű események, szövegek, helyzetek, titkok, míg ráébredsz: rossz az emberiség (úgy ahogy van), s mindenüvé jut belőlük - de azért persze te még mindig baloldali vagy. És tudod, hogy O.V. sokkal rosszabb, ami nyilvánvaló, s Te hű maradsz, mozdíthatatlanul, a fene egye meg. Bodor Pál Október 5. Rövid válasz A Magyar Nemzet tavaly, szeptember utolsó napján súlyos, a káromra megfogalmazó tévedést kiugrató közleményt adott közre, négyhasábos, szembeütköző címmel. Egy internetes portál (talán akaratlan, de igen gonosz) csúsztatásán nagyot lökött még valamelyik lapszerkesztő. Idén szeptember 29-én, tehát 364 nappal később, kénytelen voltam visszatérni rá. A szerkesztőség becsületére legyen mondva, ezt is közreadta, noha a címet átírta. Olvasóimnak joguk van megismerni ezt a szövegemet. Részleteket idézek belőle. Íme: „A fiú, aki megerőszakolta és felgyújtotta azt a lányt, az is XXI. századi ember. Televíziót néz, óriásrepülők szállnak el a feje fölött (…) Morális alkatában alig fejlődött az ember. Minden gonoszság, kegyetlenség, ami valaha előfordult az emberiség történetében, bármikor újra megtörténhet. Nemcsak az emberiség aljával - már ha mindenkit alja embernek tartunk, akitől félünk. Mindig sejtettük, hogy a művelt ember nem föltétlenül jellemesebb. S hogy a jóság nem a tudás függvénye. Száz év múlva az is kiderülhet, hogy nemcsak az a kétezer évvel ezelőtti szörnyű római császár erőszakolt meg szigetén csecsemőket és hajította ki őket utána a sziklacsúcsról a tengerbe - az ezernyi, évente mostanság eltűnő gyerekről száz év múlva a falakból előhívott hangok, sikolyok, a mobil telefonok szellemidézése, a lelki DNS-ek megszólaltatása nyomán kiderül, hogy milyen életük és haláluk volt. A Sátán talán nem Isten fia, mint mitológiánk némely éles citerája zengi, de épp oly hallhatatlan.” * „Egy új ötvenhatos film bemutatója után számomra fel nem ismertekből álló csoport Budán verbálisan csúful megtámadott engem. Író és újságíró jó baráttal voltam együtt. Kétségbeesetten kérdeztük tőlük: de miért. De miért? Utólag kirajzolódott: bevették, elhitték, hogy besúgó voltam. Soha nem voltam. Ami hírbe hozott, az a saját nyilatkozatom volt készülő regényem alapélményéről. Saját vallomásomat (amelyet egyébként több mint másfél évtizede igen részletesen, nyolcórás interjúban szalagra mondtam a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, pontosabban Kelevéz Ágnes irodalomtörténésznek) fordították egyszerű hamisítással ellenem. Akit a lényege érdekel, olvassa el a Kossuth Kiadó idei (2006) könyvhétre megjelent, Értékteremtők című kötetében közreadott interjúmat. Persze, aki a hamisított változatot elhitte, aki hosszú és részletes cáfolataimat a Naptévének, a Duna Televíziónak, a Klubrádiónak adott interjúimat sem hallotta, azzal mit tehetek? Semmit. Papírra vethetem, hogy mélységesen elszomorít. De hát egy szó sem igaz belőle. Igaz viszont mindaz, amit a magyar közösségért és kultúráért tenni igyekeztem a romániai magyar könyvkiadásban és televíziózásban. Lehet, hogy szidalmazóimat inkább megrendítené, ha elkeseredésemben öngyilkos lennék, s évek múltán (mikor rájönnének, hogy soha senki kollegámról nem írtam rendszeres vagy rendszertelen jelentéseket!) esetleg azt motyognák maguk elé: ezt azért nem kellett volna. Mármint megölnöm magam. Én is azt mondom.” Bodor Pál Október 4. A százéves Balogh Edgár Egy évszázada – 1906. szeptember 7-én született Temesváron Balogh Edgár. Másfél évtizede így igyekeztem megfogalmazni Balogh Edgár, a publicista, egyetemi tanár, szlovákiai és erdélyi közéleti-politikai személyiség visszapillantó névjegyét: „Balogh Edgár mindmáig romantikusa a közéletnek, szenvedő és boldog, önáltató lírikusa a politikának, holott örökké a tettek, a gyakorlat bűvöletében élt. Támadták jobbról és támadták balról. Volt /kitoloncoltatásáig/ vezéregyénisége a csehszlovákiai Sarlós-mozgalomnak és /letartóztatásáig/ a romániai Magyar Népi Szövetségnek; évekig nehéz börtönök foglya. Volt száműzött és volt egyetemi professzor, munkanélküli és a Bolyai Tudományegyetem rektora, főszerkesztő és tiltott szerző. A hivatalos szóhasználat és politika szűk réseit-lehetőségeit a magyarság és a megbékélés érdekében tett feszítő-tágító kísérleteit /főként most, utólag/ élesen megszólják a joggal fölháborodottak – miközben Balogh Edgárt fél évszázada immár az erdélyi magyar nacionalizmus fondorlatos vezénylőjének bélyegzi a többségi gyűlölet. Hatalmas publicisztikai, szerkesztői, pedagógusi életműve, műhelyteremtő ereje, készsége a pátoszban, a maradás megszervezése (nélküle például aligha született volna meg a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon, amelyet az Ő előterjesztésére indítottunk el 1967-ben az Irodalmi Kiadónál, meg helytörténeti munkák sokasága, a hagyományápolás ezernyi tette), egyszerre avatta őt a szélmalomharcok csatát csatára vesztő és mégis verhetetlen lovagjává, és a kisebbségi létezés védműveinek építőjévé. Neve a Korunké, a baloldali nosztalgiáké, a szakadatlan csalódásé és bízó törekvéseké. (Itt egy kétszavas tőmondatot ki kellene hagynom: nyolcvanöt éves – írtam akkor.) Szerelmesen közéleti ember, a kisebbségi boldoguláshoz fűződő eszmények csalódott, de soha végképp kiábrándult szerelmese. Innen stílusának indázó, színházi-templomi pompája, lendülete, kenetessége, s tárgyilagosságában innen az elfogultság. Kivételes ember.” Az évfordulón idézzük néhány, ma is súlyosan érvényes mondatát: „Legnagyobb történelmi örökségünk az anyanyelv, gondolkodásunk hordozója, évezredek emberi bölcsességének tárolója s egyben korszerű fogalomvilágunk lehetséges kifejezője. Szorongással mondom itt a „lehetséges”-t, mert sajnos egyáltalán nem bizonyos, hogy mindenki egyformán bontja-e ki az új világ befogadására anyanyelvét…” Bodor Pál Október 3. Hiteles az, amit el akarunk hinni Sosem az a hiteles, ami hiteles, hanem az, amit el akarunk hinni. A kampányban Orbán Viktor nem határolta el magát az „utcai harcos” szélsőjobbtól sem, mert két-három választási veresége után az ördöggel is cimborált volna a győzelemért. Tíz évet adott volna az életéből ezért az eredményért. És ingyen kapta: Gyurcsánnyal fizettetné meg. Gyurcsány kötöttfogású gladiátor, Orbán enyhén szólva kecseszkecsken (catch-as-cath-can: fogd-ahol-éred) bajnok a politikában, de talán neki van reálisabb képe az ország mai népéről. Riválisa igencsak jóhiszemű: sok magyar évtized legférfiasabb, szókimondóbb politikusa. Vállalta az igazmondás kockázatát ezért a nemzetért - és szinte belebukott. Nem szabadna leírnom, hogy mindig mindenütt könnyebben boldogulnak az álszent erőszakosak - és ez nem magyar sajátság. Nincs pofám azt prédikálni, hogy a miniszterelnöknek nem kellett volna kétszáz ember előtt egészen pucérra vetkőznie. Senkit sem gyanúsítok. De tudom: ipari kémek légyre erősített mikrofont csempésznek rivális cég agytrösztjének stratégiai ülésére. A kampány atombombája az volt, hogy Gy. F. hazudik - holott ő akart szakítani a hazugsággal. Mi a látszat? Hogy tán sok(k) volt a neoliberális huzat (hiába a fájdalomcsillapító füldugó, kamillás szemborogatás), és hogy luxus volt egyszerre spórolni a baloldaliságon és a nemzeti érzésen is; az utóbbi két megszorítás nem is hozott semmit a konyhára, csak vitt. E látszatokban van igazság is. Nem kétséges: Gyurcsány az, aki mert és mer nagyot tenni a nemzetért. De egyszerű, igen kiterjedt, durva politikai kampány egyszerre kínálta fel az embereknek, hogy erkölcsbírákként lépjenek fel, nemesen háborogjanak, s ezzel egyúttal évi legalább 178 ezer forintot spórolnak családjuknak. Íme, a színes-fényesröplap, terjesztették például Budán, a Sasadi út környékén az október elsejére virradó éjszakán: „Ha nem akarja, hogy újra becsapják, ha nem akar még egy Gyurcsány-csomagot, ha el akarja kerülni az újabb megszorításokat, ha nem akarja, hogy családját évi több mint 178 000 forinttal rövidítse meg a kormány, akkor legyen ott október 1-jén! Maradjon a pénz az embereknél! Szavazzon a Fideszre!. Kiadja: Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Központi hivatala Felelős kiadó: Nyitrai Zsolt.) Bodor Pál Október 2. Forradalom és karikatúrák Kezd két karikatúrásan ellentétes kép kialakulni a politikai közbeszédben arról, hogy mi a forradalom. Vannak, akik azt hiszik, ha sokan egyszerre és hangosan erőszakoskodnak, az már forradalom. Miközben mások valami szaloncukros, gejl képzetet mutogatnak ugyanarról: édesded fordulatként szerepeltetik, amelyben mintha az érvek és ellenérvek pallérozottan és előzékenyen tessékelnék egymást előre, s váltanák egymást kedvesen. Igaz, volt s van olykor forradalminak nevezhető változás, amely nem tűzzel-vassal, erőszakkal és vérrel, rombolással bontja le az előző, felháborodást és lázadást kiváltó rendet, uralmat, moralitás- fogalmat. Voltak, lehetnek fölvilágosult urai is a helyzetnek. Néha bölcs és merész, jóságos királyok, főtitkárok, kancellárok, tábornokok kezdeményezik a mély módosításokat, amelyekre már jó ideje érett az idő. Nem mindig van szükség guillotine-re, azaz nyaktilóra, barikádra, fütykösre és fegyverre. Az ellenkezője épp oly igaz. Nem minden ostrom, roham, ütközet, támadás, ordítás - forradalom. Akkor sem, ha vannak lobogói és harsány jelszavai. Akkor sem, ha proletárok - netán szellemi vagy erkölcsi nincstelenek - támadnak, rombolnak vadul, esetleg pálinka szagúan, és a tablók emlékeztetnek rossz filmrendezők statiszta-mozgatásaira, forradalminak, romantikusnak képzelt jeleneteire. Persze, azt sem mondhatom, hogy ma éppen csak vitázik két, magát ellenérdekeltnek gondoló fél. Nem mondhatom, mert nem is vitatkoznak. Az egyik fontos országos napilap úgy tudósít az első oldalán indított beszámolóban Fejtő Ferenc életmű-sorozata kiadását megnyitó könyvbemutatóról, A magyar tragédia Jean Paul Sartre előszavazta, a magyar forradalomról és Nagy Imréről szóló könyv bemutatásáról, hogy az olvasónak még az sem jut tudomására, hogy könyvbemutatóról tudósít a riporter. A rendezvényt megnyitó, az életműsorozatot bejelentő Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatójának neve el sem hangzik. Nincs szó a könyvről, nincs szó a sorozatról. Az átadott szoborról igen - de alkotója nevét meg sem említi a tudósító. A szobornak ugyanis ugyanaz a Kocsis András Sándor az alkotója. Helyette kékharisnyákat, sznobokat és naiv egyetemistákat emleget kollegánk. A közönség soraiból kiemel három nevet - köztük a Farkasházy Tivadarét és a Váradi Júliáét -, no hiszen ők aztán reprezentatív sznobok és kékharisnyák, valójában szerkesztők, újságírók - énvelem együtt. Bodor Pál Október 1. Egy eleven marslakó E cikkemnek eredetileg ez volt a címe: A nagyon hosszú élet titka. Sokáig azt hittem, azt is írtam, hogy aki - Picassótól Pablo Casalsig - élete utolsó éber pillanatáig alkot, használja a fejét, a képzelőerejét, a kreatív leleményét, akit fűt az ambíció és a személyes jegyű újdonság megteremtésének varázsa, az sokáig él. De rájöttem, hogy nem egészen így van. Közülük is csak az lesz hosszú életű, akit a világ még életében megbecsül. Aki átérezheti, hogy fontos a társadalomnak, a közösségének, a nemzetének. Ez talán a döntő. Hogy fontosnak tudja magát. Nem gőgből, önteltségből, dölyfből - bár lehet, hogy az is meghosszabbítja némelyek életét -, hanem mert közege, környezete, családja, társasága, köre és nemzete ezt sugallja. Az lesz tehát hosszú életű, akinek visszajelez a világ: „Szegényebb lennék nélküled, megkerülhetetlen vagy, hiszünk neked, az okosságod nekünk segít.” (A kaukázusi matuzsálem-kutatások is azt bizonyítják, hogy nem a kefir, az étrend, a mozgás a döntő, nem az tartja meg késő öregségükben is a klán férfijait, hanem az, hogy minden hatalom a vének tanácsának kezében van. Ezt a hatalmat a szovjet sem volt képes megkerülni, megtörni.) Kétségtelen, hogy Fejtő Ferencnek ilyen - bár kimondottan szellemi - hatalma van. A Kossuth Kiadó megkezdte életmű-kiadásának sorozatát A magyar tragédia című, Jean Paul Sartre-előszavazta kötetével, s egyúttal a kiadó-elnök Kocsis András Sándor Fejtő-szobrának leleplezésével -s mondhat bárki, amit csak akar: a Pallas Páholy eseménye történelmi. Lehet vitatkozni Fejtő Ferenccel, élvezi is a vitát, magam sem gondolom, hogy 1934-ben a sztálinistákkal szakított, azt hiszem, egyszerűen a kommunistákkal szakított, s töprenghetek azon is, hogy milyen értelemben volt mindétig szociáldemokrata (noha most is hangsúlyozta: az összetett szó második tagjára teszi a hangsúlyt) – a lényeg mégis, mindenekfelett az, hogy alkotói, gondolkodói, európai diadalútját magyar sikernek érezzük, ő is egyike a marslakóknak, akik megölhetetlenek. Más, érthetőbb szóval: halhatatlanok. Ezért jó, hogy a Pallas Páholyban - több mint negyven civil szervezet klubtermében zajlott könyv és szobor avatása - mondhatni: a nemzet nevében. E jegyzetnek, mely persze polemizál is más írásokkal, lehetne emfatikusabb, ünnepélyesebb címe is. Például: a halhatatlanok hatalma. Bodor Pál

Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2006-10-17 (853 olvasás)