29-03-2010
Beszél Ön braziliul?
Mostanában sűrűn nézegetem az álláshirdetéseket, de nem mondhatnám, hogy túlzottan elkényeztetnek az ajánlatokkal.
Sokszor olyan érzésem van, mintha újraélném azt a híres Körmendi János-féle állásinterjút, ahol a jelölttől építészmérnöki és oboaművészi diplomát, továbbá angol, német és hausza nyelvvizsgát kérnek.
Azért néha érdemes mégis nézni a kínálatot, mert nagyszerű lehetőségeket talán az ember. A minap például a magát a világ első számú interaktív tv-produkciós cége hirdetett brazil nyelvű kvizmesteri állást.
Ez az én melóm!
Ha kell, bárkinek elsorolom az 1962-es, az 1970-es brazil világbajnok csapat névsorát, a teljes nevekkel, plusz még jó néhány csillagát a következő évtizedekből Socratestől Kakáig.
Kellő magabiztossággal és lendülettel biztosan lenyűgözöm a felvételi bizottságot, akik feltehetően kevésbé tudnak majd braziliul, mint én. Bár a hirdetésben leírták, hogy egy született brazil előnyt élvez, de majd szoláriumozok egy kicsit (legalább kipróbálom), Páromtól szamba-leckéket veszek, a temperamentumom pedig megvan hozzá.
Remélhetőleg az interjúig nem világosítja fel senki az illetékeseket arról, hogy Brazíliában milyen nyelven beszélnek.
25-03-2010
A kisbetűt is….
Olvasd el a kis betűt is – tanított mindig Édesapám, ha bármilyen szerződést, vagy üzleti dokumentumot kellett aláírásommal szentesíteni.
Így is teszek hosszú ideje. Közben azonban rájöttem, hogy más irományoknál is érvényes ez a tanítás.
Például választási szóróanyagok esetében.
A napokban eljutott levélládámba egy kis füzetecske, amelyből megtudhatom, hogy az a Budapest, amelyet annyira szeretünk, és annyira büszkék vagyunk, már nincs. Mert ellopták. Ezek szerint én sem vagyok már, hiszen eddig nem vettem észre, hogy nem Budapesten élnék, és köszönöm, megvagyok, nem vesztem el, nem raboltak el. Persze a brosúra készítője nem így gondolja, tudhattam volna.
Mindannak, amit leír a kis kiadvány, hírértéke egy darab se, már milliószor hallottuk, ott hordjuk könyökünkön kinőve. (Bocs, Karinthy mester…). Már az sem érdekel minket, hogy igaz-e, vagy sem, hiszen akik mondják, már régen elveszették hitelüket, ha volt nekik egyáltalán. (Akikről mondják, azoknak sem sokkal jobb a helyzetük, legyünk őszinték…)
A szerzőt és a kiadót azonban gondosan titkolják. Bíznak abban, hogy azt a légypiszoknyi impresszumot, amely körülbelül 8 pontos Times New Roman betűtípusnak felel meg, csak a nagyon kíváncsiak és a nagyon éles szeműek olvassák el.
Nem voltam rest, elővettem a szemüvegemet, és ott volt a kiadó neve – nem is lehetett más, erre a fogadóirodák maximum 1:1-hez odds-ot vettek volna fel. És ugyanilyen mikroszkopikus betűkkel adták a választópolgár tudtára, hogy a brosúra képanyagát egy jelentős közszolgálati intézmény bocsátotta a párt rendelkezésére. Ha csak nem lopták el tőlük… Maradjunk annyiban, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Persze tudjuk, hogy vannak ártatlanok és ártatlanabbak…
A siker mindenesetre garantált. A közszolgálat irányultsága is.
22-03-2010
Dafke
Régi dafke-családból származom. Mindig is utáltam, ha valamit erőnek erejével rám akartak tukmálni. Már óvoda nagycsoportban keményen ellenálltam a paradicsomos káposztának. Nem is tudom, miért nem kértem kárpótlást rendszerváltáskor. (Dehogynem tudom, a Dafke-nemzetség Slemil oldalágához tartozom). Ezt a tulajdonságomat féltve őrzöm, és feltehetően nem változom meg hátralévő évtizedeimre sem.
Ha valaki/valami túlságosan nyomul, túlságosan magáévá akar tenni, vagy pedig azt akarja, hogy én tegyem magamévá, semmi esélye sincsen nálam, legyen az bármilyen csodás árucikk, médium, kultúrtermék, nem is szólva eszmékről és ideológiákról. A reklámokra immár régóta teljesen immunis vagyok. Lehet, hogy emiatt már kimaradtam életemből néhány dologból, de nincsenek hiányérzeteim.
És pontosan így vagyok a választásokkal is.
Néha már sajnálom a környezetünket ezerrel döngető párt ezerrel döngető képviselőjét. Pedig tényleg mindent megtesz, hogy csakis őt válasszam. De pechje van, mert sikerült elérni, hogy mindenhonnan rám „mosolygó” képétől már alapból hülyét kapok (én a helyében kirúgnám a piárosát, hogy ennyire előnytelen, szinte „vasorrú bába”-képpel árasztotta el a környéket), és ugyancsak hiába jelenik meg élőben is hetente többször a helyi piacnál agitációs célokból („Vajon ér-e valamit, hogy kiáll az utcasarokra?” – tette fel a kérdést Édesanyám angyali ártatlansággal). De a másik nagyon nyomuló formáció sem jár jobban, hiszen naponta beszórt, minden szempontból környezetromboló cetlijeiket NBA-sztárokat megszégyenítő horogdobással hajítom nézetlenül levelezőládámból az alatta lévő szemetes dobozba.
Tehát kire szavaz ma egy igazi dafke? Arra, aki a legkevésbé akarja a mi pénzüket és időnket nem sajnálva eladni magát. Remélhetőleg akad majd ilyen a választékban, és meg is találom ebben a közép-eurobalkáni kakofóniában.
04-03-2010.
Lomok
Székesfővárosunk egyik csomópontján (is) hemzsegnek a választási plakátok. Már immunis vagyok velük szemben, legfeljebb néhány nagyon ellenszenves pofa irritál alapból. Most azonban megálltam az egyik előtt.
„Radikális változást” – hangzik a jól ismert jelszó, természetesen „a nép nevében”. (Már megint másnak a micsodájával verik a csalánt, köztük az enyémmel is, ha hagynám…). Valaki azonban leragasztotta a mérsékelten rosszarcú jelölt képét a következő szöveggel:
„Költöztetés, lomtalanítás” (telefonszám).
Ácsi, magyarok – mi van akkor most?
Ki költöztet kit és hová? Ki lomtalanít kit, mit és miért?
Lehet, hogy a radikálváltozások egyik híve, aki gondolja, jótékony trógerolással segíti Magyarország feltámadását. De az is lehet, hogy valaki, aki úgy gondolja: el kellene költöztetni az egész régi és új bagázst a megfelelő helyre, és még lomtalanítani is kell utánuk, mert már ki sem látszanak saját szemétdombjuk alól/mögül…
Én mindenesetre rá szavaznék. Mert az már szimpatikus, hogy csakis saját bankszámlája nevében ajánlkozik.
Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.
