2014 július 31, csütörtök

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Pallas Páholy Hírlevele
Úri huncutság? Bölcs mondások politikáról, hatalomról
Civil Európa
Medical Online
MEASZ hírlevél
Lapszemle - Válogatások
ROMA CHARTA
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
 
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
 
EU-Hírek
EP Hírlevél
 
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
 
Könyvespolc
 
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Médiabox

Kordiagnosztika

Számláló
Összesen
32931920
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Magyar Diplo

  
Diurnus Naplója - 2009. október II.






OKTÓBER
Október 31.

Még egyszer a 2+2 ifjúsági Pulitzer-díjról

Még néhány szó a Klubháló diák-szerzőinek eleddig négy ifjúsági Pulitzer-díjáról. Tavaly Nagy Zsófi és Matey István, idén Horváth Borbála és Nagy Zsófi vette át. Semmi érdemem ebben, tehát dicsekedhetek. Annál is inkább, mert a tehetség nem eltanulható. Zongorázni talán bárki „tökéletesen” megtanulhat, de attól még nem zongoraművész.

A Klubhálónál eddig „megfordult” több száz fiatal okosabbik fele rájött, hogy a legkiválóbb oktatás is megkopik, ha nem jár rendszeres írással, publikálással, méghozzá nem holmi házi lapban, hanem rokonok, barátok, vetélytársak, szerelmek számára elérhető, nyilvános fórumon. S ha jó a szerkesztő, akinek a kezén írásuk átfut, és három-négy év alatt százszor kiderül, hogy mi szorult finomításra, törlésre, szócserére, javításra - nyert ügyük van. Persze, ha gazdag a szókincsük, olvasottak, kíváncsiak, érzékenyek, igazságszeretők. Tehetségesek.

Meg sem említettem a műveltséget. Van, aki egész életében bújja a jó könyveket, tudja, milyen Racine és milyen Rabelais, s a Shakespeare-szonettek legjobb fordítója miért lehetett Szabó Lőrinc - mégis bunkó marad. S lám, Nagy Zsófi, kinek az igényes irodalomból jó esetben heti egy műre, ha tellett idejéből, az írásaiból ítélve: jellegzetesen művelt hírlapíró. Hogy-hogy? Hát úgy, ahogy az egészségesen étkező, sportos fiatal pasztillák nélkül is hozzájut minden vitaminhoz - úgy a tehetséges befogadónak, értelmiségi adottságúnak született ifjú is fölszívja mindenünnen (közvetett forrásokból is) - a műveltség fő tápanyagait, fűszereit, ízeit. A zenéhez hallás - a műveltséghez sajátos készség kell. S az érzékelése annak, hogy az nemcsak fentről jön: árad ránk a közegünkből, a színpadról, népmesékből, jó zenékből, festményekből, talán arcokból is - a jó lelki látással megáldott olvasóra a lapból, a rádióból, tévéből is.

Nagy Zsófi, akárcsak mostani társa a díjazásban, Horváth Borbála esetében is nehéz ma még többet mondani annál, hogy tehetséges, jó a szeme és a tolla. Ha még főszerkesztője lennék valamely szerkesztőségnek, azonnal fölvenném őket, és nyilván a fejemre nőnének hamar. Csak az nem tudható, hogy a zsurnalisztikánál kötnek ki, avagy valamelyikükben fölébred a prózaíró. Vagy a költő? A színházi dramaturg, irodalmi titkár? Borbála lesz a rádió londoni tudósítója? Ki „csinál” karriert valamelyik világnyelven?

A helyükben megalapítanám az itt indult fiatal újságírók Klubháló-társaságát - szívesen részt vennék az alapítás huszadik évfordulóján rendezett ünnepségükön.

Bodor Pál



Október 30.

Fiatalok, oknyomozásra fel!

Összefognék a Klubhálón megismert, jó tollú, volt s mai főiskolásokkal, egyetemistákkal, és oknyomozó csoportot szerveznék; utánajárnánk kétes állításnak, magyarázatnak, hírnek, s ha gyanúnk igazolódik, elemző cáfolatukat közölnénk a Klubhálón.

Kezdetben csak „egyszerű” feladatokat vállalnánk: egy-egy (felülről?, alulról jövő?) hazug kijelentés, rágalom, vallomás ellenőrzését. Izgalmasabb „megfejtéseinket” párhuzamos közlésre felajánlhatnánk egy-egy tekintélyes média-orgánumnak: a Klubháló feltüntetésével persze. Meghívnánk egy-egy (fiatal?) jogászt, aki sajtójogász szeretne lenni. Kezdetben okirat-, diploma-, áru-, ár- és márkahamisításokkal is foglalkoznánk, s a levelezőinknek és nekünk gyanús állításokat szigorúan ellenőriznénk. Majd a hamis tanúzás, hivatali visszaélés, erőszak, a közvélemény megtévesztése ellen lépnénk fel. (Hoppá! Már-már vállaltam is a csoport irányítását. Közel nyolcvanévesen? Fenét! Harcedzett, szívós, képzett riporter-szerkesztőt kell megnyernünk menedzsernek, irányítónak, tanácsadónak, aki jó szervező, atyai barát és kommandós parancsnok egy személyben. Vannak már tippjeim.)

Ha a csoport már edzett, tapasztalt - következhetnek a vastagabb korrupciós ügyek. A nagyok, a dörzsöltek visszaéléseit lepleznének le. De nem kellene ódzkodni olyan témáktól sem, hogy például a T-ben felnőtt diákok helyesírása miért csapnivaló. Miért oly rossz a gyerekek (felnőttek) fogazata V-ben? Miért nem fordulnak semmilyen ügyben bírósághoz a Z-beliek? Miért kerülik a betegek Dr. I-t? Sajna, médiánkban ritka az alapos oknyomozás. Ha a csoport kiváló szaktanácsadókat állít maga mellé, s jól beletanul - tagjai idővel életformájukká, hívatásukká tehetik a műfajt. Tisztes, főleg médiabeli rendeléseket fogadhatnak el, céggé, vállalkozássá alakulhatnak, amely ragaszkodik elemzése médiabeli közléséhez. Tehát nemes karriert és elfogadható megélhetést teremthet magának ebből. Hiszen felmérheti - mondjuk: egy övezetben letelepedni szándékozó áruházláncnak -, hogy „milyen a somogyi emberek ízlése”. Választási kampány küszöbén: „Milyen embernek van becsülete és tekintélye Jászberényben - s milyennek nincs, még ha dúsgazdag is?”

Utóirat: Javaslatommal az oknyomozó riport hazai megerősítésére törekszem. De a Klubháló megkerülhetetlenségét is erősíteném ezzel. A Klubhálónak nemcsak a presztízsét öregbítheti ez, hanem a bevételeit is növelheti. Eddig is az újságíróképzés eleven bázisa volt, főleg egy perszonálunió következtében: Zöldi László általános főszerkesztő-helyettesünk egyúttal az újságíró-képzés egyik kiemelkedő, elismert egyetemi-főiskolai oktatója, tankönyvek szerzője-szerkesztője. Nem véletlen, hogy a nálunk közlő néhányszáz diák közül (lásd Olvasólámpa, Pályakezdők fóruma, CzeNaSav, stb.) négyen is ifjúsági Pulitzer-díjat nyertek.

Bodor Pál



Október 29.

Révedező pillantás

A politikai reklám is igyekszik a célközönség eleve jelenvaló érzelmeire, sóvárgásaira építeni. Ha tehetné, legalább korcsoportokként külön. A fiataloknak némi heves kockázattal szolgálna, nudista hólabda-csatával, delfin-lovaglással, expedícióval ókori etruszk bordélyba. Igaz: a bibliai Jákob is megkívánta Támárt, a szép szajhát... Öregeknek békés mennyekkel, idős hölgyeknek fiatalos arccal-testtel, hülyéknek filozófiával szolgálna a politikai reklám, felnőtteknek pedig azt ígérné, hogy igazuk van. Utóbbiak évezredek óta erre vágynak. És szinte annyi igazság van, ahány felnőtt.

Fiatal barátom (nálam mindenképp fiatalabb, akitől annyit tanultam, mintha ő lenne az öregebb) éppen politikusoknak magyarázta a vidéki választópolgárok megnyerésének fontosságát, s az idevágó statisztikai adatokat.

„És akkor észrevettem - mesélte, helyszíni közvetítésképpen -, hogy milyen révedező vagy elrévülő lett a tekintetük. Ismerem jól ezt a pillantást a diákjaimtól, ez azt jelenti, hogy teljes kikapcs: nem is hallják már, amit mondok. Ez talán az elalvás előtti pillanatuk. Ilyenkor azonnal elhallgatok. Ha lenne erős asztali csengőm, kolompom, azt ráznám. De ötvenes politikusok fülébe…? ’Na, és ezzel mai előadásom végére értünk…’ - mondom, s szabadítom fel hirtelen őket, és olyan boldogan állnak fel, búcsúznak és rohannak el, mintha a bilincset vettem volna le a csuklójukról.

Nem értem, miért iratkoznak fel ilyen tanfolyamra, ha még az autó-mosást is szívesebben vállalják. Szeretnek felszólalni, imádnak szónokolni - nem értem, miért szeretik ennyire azt, amiben olyan rosszak. Akiktől valamicske politikát tanultak, azoknak akaratlanul utánozzák a hanglejtését: mintha paródiában szólalnának meg. Nem a szellemi lényeget, hanem csak a hangbéli gesztusokat tanulták meg. A tehetségesebbje még a pajtáskodó hátbavágást is onnan hozza. És ha véletlenül hölgyekből áll a tanfolyamuk hallgatósága, képtelenek a szokott előadói hangfekvésüket használni, negédeskednek, éneklő hangon beszélnek, kihúzzák magukat, sétálnak az előadótermet kettéosztó szőnyegen - rettenetes. A hölgyek egy részének azonban mindez nagyon tetszik, és sűrű, révedező pillantásokat vetnek rá. Otthon el is mesélik, milyen rokonszenves kerületi politikus tartott igazán fincsi előadást…”

Bodor Pál



Október 28.

Túl kevés az MSZP-ben a kényelmetlen ember

Pártonkívüli baloldaliságom lényege ma: féltő elégedetlenségem a párttal. Kívülről nézve töredékére olvadt-hígult, mégse átlátható. Érzelmi-szellemi lüktetését, sugárzását nem érzékelem. Kritikusai kisodródnak - már túl kevés az MSZP-ben a kényelmetlen ember.

A pártnak ma nincs felismerhető hangja, de hangszíne sem. Lehetnek fontos szavai: a házi telefonban. Választások küszöbén pénzkezelése is - az a kevés, ami nyilvános, érthetetlen. A Népszabadság hazai, baloldali részbirtokosának annyit kellett eladnia tulajdonából a külföldinek, hogy az zavartalan többségbe kerüljön. Azóta folyik a lap kiforgatása saját olvasótáborából, fő értékeiből, kül- és belföldi tudósítói hálózatából, miközben kiváló házi munkatársak zömének írásai eltűntek hasábjairól. Beleértve a (néha idő előtt is) nyugdíjba ebrudalt szerkesztők írásait: jórészük neve sem fordul már elő a lapban. Hagyományos olvasótábora szűkül - talán a ragályos kórként kiütő színes bulvár-tünetektől is.

Közben eliramlik a Népszava példányszáma is, holott erélyes, eredeti szerkesztéssel ismét nagy olvasottságú, vonzó, messze hangzó lappá lenne korszerűsíthető, különösen, ha a párt és a Népszava ismét fölfedezi a magyar munkásokat, netán a nem Gaskó-féle szakszervezeteket is. A Népszava belső és külső munkatársai között ma is számos a kitűnő tollú, jó szerkesztői készségű: kiderül ez az ATV-ben is. De akkor online kiadását miért helyezték át más hierarchiába? Érthetetlen. Lehet meggyőző oka-célja - a még mindig széles, de hallgatag baloldali tábort illene tájékoztatni erről.

Nagy fogyatéka a baloldali médiának is, hogy keveset, s nem mindig meggyőzően foglalkozik a nemzeti érzelmekkel, de politikai kalandoraival, szélsőségeseivel még annyit sem. És nem tudom, hogy a baloldal médiastratégiája (?) mennyire tér ki a fiatalokra. (Épp a Klubhálón fordult s fordul meg három-négyszáz diákszerző, ifjú újságíró és újságíró-jelölt: az ideivel együtt már négy ifjúsági Pulitzer-díjat nyertek el épp a Klubháló fiatal munkatársai.)

Az MSZP ne így vágjon neki a választásoknak! Szerezze vissza tekintélyét, hitelét. Ellenfelei azért gyalázzák, mert tudják: ha erőre kap, a leginkább képes a szélsőséges turbulenciák leállítására, nyugodt előmenetel szavatolására a föllendülő Magyarországnak. Ehhez azonban tiszta vizet kell öntenie - nemcsak a saját poharába. Másként nem találja meg újra méltó, magával ragadó első emberét, akivel visszaállíthatja valódi politikai súlyát.

Bodor Pál



Október 27.

Mi lesz ebből!?

Ezer egyenruhás gárdista láttán a Jobbik 23-i tömeggyűlésén némely öreg azt mondta: kis nyilaskeresztnyire vagyunk a triumfáló fasizmustól. Én csak nyolcvan leszek, még vannak reményeim.

Talán, mert a máodik világháború éveit Temesváron éltem meg, s nyilasokat nem láttam, csak magyarokat, zsidókat és katonákat gyilkoló vasgárdistákat. És nem sokáig. Antonescu ugyan először zöld inget öltött, s bevette őket a hatalomba, vezérük, Horia Sima második ember lett, de aztán a marsall vizeit zavarta a „légió” anarchikus erőszaksorozata, így hát (nyilván Hitler engedélyével, aki a marsallt többre tartotta a legionáriusoknál, és Horthynál is), kiebrudalta őket a hatalomból, s vezéreiknek Berlin menedéket adott. Arra még mindig jók voltak, hogy a Führer velük zsarolhassa Bukarestet. Antonescu pedig döbbenetes fotókkal illusztrált doku-kötetben leplezte le volt szövetségeseit: elhűlten néztem a vágóhíd kampóira akasztott zsidók hasított tetemeit. ’68-ban Bukarestbe költöztem, az Olari utca, a volt „Zöld Ház” közelébe: M. Carp könyve részletesen leírta a ház pincéjében lezajlott kínhalál-sorozatot: a szadista kéjjel végrehajtott gyilkosságokat. Carp háromkötetes könyvét Ceau idején a biztonságiak a világ nagy könyvtáraiból igyekeztek kilopni. Szerencsére egyebütt aztán reprintek készültek…

1944. augusztus 22-én este a bánsági Gizellafalván a román vezérkar transzmissziós tiszti iskolája záróünnepségi bankettet tartott. Éjjel, a helyi elemi udvarán, a kerekes kút léckalitkája mögött SS-tisztek beszélgettek, egyikük rossz németséggel: Horea Simát véltem felfedezni benne. Rövidesen tábornoki gépkocsi érkezett, a fegyvernem fejét, Eftimiu generálist azonnal a fővárosba rendelték, augusztus 23-án királyi proklamációval Románia a németek ellen fordította fegyvereit, Antonescu marsallt letartóztatták, s Eftimiu lett az új kormány (pontatlan fordítás) munkaügyi minisztere. Nemrég megírtam, hogy egy skandináv szerző szerint a régió náci pártjainak jobbára már bujkáló vezérei, Simát beleértve, újrarajzolták titkos, ezen a környéken megtartott találkozójukon a térképeket, határokat. Csak arra a román-magyar határra lennék kíváncsi, amelyben Szálasi és Horea Sima megegyezett.

Bodor Pál



Október 26.

Kommandós akciófilm a nagyváradi országúton

Nagyvárad közelében a román rendőrség kommandósai, mintha csak egy akciófilm kaszkadőrei lennének, lerohanták versenyparipánk, a kecses Overdose milliomos, legalább európai hírű, szlovák állampolgárságú s magyar nemzetiségű tulajdonosát, és leteperték a vizes aszfaltra…

A többit most nem részletezem, hiába vagyok újságíró, nem mehettem közelebb, nem figyelhettem meg részletesebben a jelenetet, mivel hogy csak budai lakásom képernyőjén láttam - magyar tévéhíradóban. Fegyveres drog-dílerekkel bánnak így, meg talán öngyilkosjelölt terroristáknak nézett megszállottakkal. M. úr azonban közismert vállalkozó. Noha a helybéli vállalat társtulajdonosaként a bemondó (vagy riporter) szavai szerint a legjobbkor kapták el, hogy ne sikerüljön a határon túlra csempészni a becsődölt cég gépparkjának és egyéb vagyonának egy részét - valószínűtlen, hogy ilyen stílű maffia-jelenetre volt szükség.

Örülhetek tehát, ha Overdose gazdáját nem verték-pofozták meg, netán azon a címen, hogy testileg ellenállt. Azt még értem, hogy bűnügyileg in flagranti tartóztatták le őket: rajtakapták a főnököt és cinkostársait a vagyontárgyak engedély nélküli kicsempészésén, elképzelhető, hogy a teherautóra zsúfolt tárgyak nem voltak mind az illető úr tulajdonában - de szerintem még akkor is nevetségesen túlzott volt a hajcipő. E nélkül is, sokkal egyszerűbben végrehajtható lett volna a tettenérés - vetítővászonra illő brutalitás nélkül. Még csatakiáltásokat is hallattak.

Persze, hiába vagyok ősidők óta zsurnaliszta, ilyen közvetett és megkérdőjelezhető tapasztalat alapján, mint egy híradói tudósítás, mit tudhatok arról, hogy voltaképpen mire szolgált ez az erőltetett, netán utólagosan megjátszottnak tűnő spektákulum. Ha csak megijeszteni igyekeztek alvilági őrülteket, nem szólok semmit. Akciófilm utánzatban, ha azt műkedvelők adják elő, még a csatakiáltásokat is megbocsátom.

Bodor Pál



Október 25.

„Államelnök Úr! Az őszödi beszédet Ön nem érthette félre.”

Jegyzetem lényege ma elfér a fenti címben. A köztársasági elnök október 23-i beszédéről szól. Persze Sólyom László elnök urat még senki sem győzhette meg arról, hogy (jó esetben) téved, s arról még kevésbé, hogy híven politikai ízléséhez immár tüntetően hajlik jobbra. A volt NDK-beli Jénában - komolytalan források szerint - állítólag nem így emlékeznek rá.

Sok locsogás gyűlt már pocsolyába az őszödi beszédről, talán éppen, mert erős vízválasztó volt. Arra született, hogy föl- és összerázza főként a (morálisan is) mind heterogénebb Szocialista Pártot és köreit, és rádöbbentse szövetségeseit is, hogy a tét sokkal súlyosabb, a veszedelmek tragikusabbak, semhogy a baloldal ne szedje össze magát, ne válassza a dühös igazmondást, ne taszítsa el magától könyörtelenül a taktikainak becézett, falmelléki, hamis beszédet, meg karrieristáit, ne tisztuljon meg vas-szigorral, erkölcsileg és intellektuálisan is.

A megszállott prófétákat gyakran megkövezik. Gyurcsány Ferenc mégis vállalta küldetését - noha tudta, hogy ő maga sem hibátlan, miként a legtöbb próféta sem volt az, csak igazuk volt, ami persze tűrhetetlen.

Akik úgy tesznek, mintha nem értették volna meg a magyar politika erkölcsi állapotainak őszödi, kegyetlenül kritikus-önkritikus elemzését, hisztérikusan szabadulni akartak a rájuk is kötelező tanulságoktól. Megfogalmazójában a győztes, tehát megsemmisítendő riválisukat látták. S a baloldal, ahelyett, hogy köré sereglett volna nyomban, maga is fintorgott már.

A megsemmisítése, politikai merénylettel, végül sikerült a jobboldalnak. Mert ugye, Gyurcsány Ferenc nagy hibákat vétett. Nem minden beszédét mondta papírból. Kritikusan elemezhető a médiapolitikája, a nemzet-politikája, s nem egy rögtönzése. De hát százszor inkább követem a megszállottan jó szándékú, eredeti, olykor hibázó, nagy politikai tehetséget! Gyurcsányban ellenfelei megérezték a nagy formátumú, alkotó politikust, az egyéniséget - nem nyugodtak, amíg agyon nem kompromittálták. Még az őszödi beszédét is ellene fordították. Olyannyira, hogy lehangolóan sokan bedőltek nekik - nemcsak a jobboldalon. S azóta napról-napra erősbödik a tomboló szélsőjobb. Rövidesen bármi megtörténhet.

Október 23-án, ha igaz, mintegy ezer formaruhás gárdista feszített a Jobbik gyűlésén. Ebből nem nehéz közeljövőt jósolni. Az államelnöktől igazabb, európaibb lett volna, ha ettől a képtől határolódik el. De őt jobban zavarta Gyurcsány igaza, mint a szélsőjobb vad, katonás, gyűlölködő, csendőrködő offenzívája. Alighanem az életünkbe is kerülhet, hogy nem mind ismertük fel idejében Gyurcsányban azt, aki képes lett volna Magyarországot megmenteni.

Bodor Pál



Október 24.

Szerelmek és bűnök

Álmomban ismeretlen ifjú hölgyek viselkedtek - hogy is mondjam? - kissé szabadosan. Sajnos nem velem, pedig jól esett volna megbocsátani nekik. Csak hát azzal kezdték, hogy mindennek elpletykálták az éppen nem jelenlévő barátnőiket.

Az volt a legfurcsább, hogy mintha csak képernyőn lennénk, a negatív pletykahős igazi nevét sose mondták ki, de nekem mindig láthatóvá lett a szóban forgó lány, nő, hölgy arca. Semmi több. Egyiküknek, persze, a testi-lelki életét boncolgatták-mesélgették, oly bőven és részletesen, hogy ehhez képest a Szodomára vonatkozó ótestamentumi szöveg roppant visszafogott. És (esküszöm) nem azért susogták forrón a részleteket is, hogy fölcsigázzák az érdeklődésemet. Nem volt semmi PR- és marketing-jellegük a történeteknek. Gonoszkodtak az éppen jelen nem lévő barátnőikkel, kicsit Arretino modorában, de ez illett is a témához.

Az álomnak az a játéka, hogy a szóban forgó arcok mindig megjelentek, csak még furcsábbá tette a helyzetet - és nyomban eszembe ötlött a párhuzam: kollégám, aki kulcsregényt írt a politikai és sajtóvilág sötétebb régióiról, hőseit mindvégig álnéven nevezve. Igazán alaposan olvastam el, őt sose faggattam tapintatlanul, de meggyőződésem, hogy két újságíró kivételével valamennyi szereplőt sikerült azonosítanom. Érdekes, hogy a korrupció fő fizető eszköze ezek szerint a legritkábban volt pénzbeli: a reklám, a pozitív propaganda, a szex, a külföldi jó út, a kapcsolatteremtés világlapokkal és fontos kommentátorokkal sokkal többet ért a pénznél. Igaz, hölgyszereplők viszont szép és drága ékszereket is kaptak, nemcsak Palma de Mallorcán nyaralást vonzó társaságban.

Be jó nekem, hogy abban a világban járatlan vagyok! Lehetek tehát zavartalanul jóhiszemű, hisz’ millió mindenről nincsen is tudomásom. Mulatok azon, hogy a köztársaság elnökének nevét közeli rokonként viselő mai francia művelődési miniszter megírta másfél évtizede: valahol Délkelet-Ázsiában igénybe vette férfi prostituáltak szolgáltatásait, és akik ezt akkor nem használták föl ellene, azok - kicsit megfűszerezve - most ez ügyben éles vádat szegeztek neki, s ő döbbenten aprehendált…

Nem, nem - nem akarok tudni sem erről, sem arról. Nem azt mondom, hogy kérem, inkább hazudjanak nekem tovább - de nem írnék regényt erről a világról sem. És ezért cseppet sem tartom magam szánalomra méltónak.

Bodor Pál



Október 23.

Kivételesen a hír: ’56 és ’89 együtt…

E rovatban híreket még nem közöltünk, csak kommentáltunk. A többes számot („közöltünk”) fontoskodásból használom: ha a szerző szégyell első személyben fogalmazni, királyi vagy hivatali többesbe takarózik.

A parlamenti palota egykori felsőházi terméből jövök, 1956 és 1989 mintegy összevont, s ha nem is összhangba hozott, de összekapcsolt évfordulóit ünnepeltük. Menet, a villamoson s a metróban az ÉS-t böngésztem, előbb Nyerges András „Színrebontás”-át. Könyörtelenül semleges hangú írása a hol magyar, hol szlovák vezér, Tuka Béla (Vojtech) köré tekeredik, szigorú idézetekből, majd áttérek Váncsa István Oszkár marad című persziflázsára az edelényi főszereplőről. Szellemes-szomorkás, szórakozó s szórakoztató cikke olvasását a Kossuth térre érkezésemkor ennél a mondatnál szakítom félbe: „…Bajnai Gordon az elmúlt száz év egyik legépeszűbb politikusa”.

A teremben megkezdődik az ünnepi konferencia, amelyet az új házelnök, Katona Béla nyit meg, s az első előadó éppen Bajnai Gordon. Kezdő újságíró koromban, amikor még nem tudtam, hogy (vezető) politikusok nem maguk írják beszédeiket, öreg profik derültségére őket dicsértem vagy kritizáltam. Amikor beszédíróvá avanzsáltam, már csak azt figyeltem: mennyire képesek érvényesíteni az ízlésüket, milyen habitusú szerzőket foglalkoztatnak, s a szövegeket hogyan mondják el. Bajnai Gordon miniszterelnök tökéletesen igazolta Váncsát: visszafogott, igen mértéktartó, mégis szókimondó volt.

Jó néhány előadó, főként történész következett a javából: a teljesség igénye nélkül sorolom: Katona Tamás, Rainer M. János, Kósa Ferenc (a filmrendező), Ormos Mária, Romsics Ignác mondták jól a magukét: zordan vagy derűlátón adatolt képet mutattak fel az elmúlt fél évszázad jó és rossz változásairól, szereplők fő és mellékszerepléseiről - félek, hogy a vendég első áldozók, a holnap húszévesek egy része mindebből nem sokat értett, de többségük csinos volt és rokonszenves, s később, a Kupolateremben lezajlott koncert után boldogan ettek a miniszterelnök megszegte fehér tortából. Láttam az MDF, az MSZP, az SZDSZ ismert vezető politikusait, de valószínűleg a többi párt is képviseltette magát, az én hibám, hogy nem ismertem (fel) őket.

Az egyben-másban eltérő alapvetésű előadások nemigen exponálták a különféle pártok, politikai álláspontok közötti feszültségeket ’56 és ’89 megítélésében, így hát elképzelhető, hogy azok a húszévesek, akik legújabb kori történelmünket kevéssé tanulmányozták, és nem buzgó fogyasztói a média politikai műsorainak, talán most az gondolják, hogy itt a belnemzeti béke Édene. Bár nagy az én bűnöm, ha pillanatig is lebecsülöm a mai húszévesek ismereteit… Örvendetesnek vélték többen is, hogy a központi (holnapi) pártpolitikai rendezvények térben igen elkülönítettek, tehát csökken az összeütközések veszélye. Ezért e pillanatban nyugodtan készülünk a mai napra.

Bodor Pál



Október 22.

Gondolatébresztés

Van-e értelme igazán súlyos, igaznak érzett, de kockázatos írásokat a világhálóra saját nevünkkel föltenni? Méghozzá olyan nyilvános helyre, portálra, honlapra, melynek igen olvasott rovatai százezer olvasóval dicsekedhetnek? Van-e értelme igazat mondani, ha írásaink esetleg nem találkoznak az olvasó igazával, és csak megorrol ránk, idegesen vagy dühösen elfordul tőlünk, mert a mai Magyarországon kevés a tartalomra figyelő vita, és sok az átkozódás.

Írtam egy jegyzetet, amelyben szóba hozom a Morvai Krisztina-jelenséget úgy, ahogy én ismerem - és gyötörtem a szerkesztőt, mind faggattam: jól teszem-e, hogy közre adom? „Jól teszed, ha biztos vagy benne, hogy minden igaz, amit leírsz” - válaszolta, igen helyesen. Csakhogy pontosan tudom, ez nem elég. Egy megszállottan szélsőjobboldalivá lett, brüsszeli magas (parlamenti) tisztségbe jutott egyetemi előadó lépéseivel - aki igen jobboldali párt legexponáltabb politikusa ma - megfontoltan kell vitatkozni. Eddig is előfordult, hogy meglepő eszközöket vetett be összecsapásaiban, vitáiban, s úgy tetszik, heves és nem mindig mindenben igen meggondolt. De hát istenkém, ez nem változtat a véleményemen, s a véleményemet megírhatom.

Talán majd másokról is. Mindenképp örülnék, ha a Klubháló olvasója egy percig se unatkozna, és boldogan kényszerülne az itteni olvasmányait továbbgondolni. Még jobban örülnék, ha civilizált hangnemben, igazi érvekkel fölvértezetten vitatkozna is velünk. Ha nem is emelkedetten, de semmiképp sem lealacsonyítóan. Az elkövetkező hónapokban nagyon sok múlik azon, hogy milyen színvonalasak, gondolat- és ismeret-gazdagok a vitáink. Amihez az kell, hogy a köz figyelmére érdemes témákat, problémákat vessünk fel, nyíltan és lovagiasan.

Tudom, az írás - bármennyire hajlamosak vagyunk is hol lebecsülni, hol túlbecsülni a hatását - fontos szerepet, néha főszerepet játszhat a közgondolkodás téma-kialakításában. Ezzel a lehetőséggel is élnünk kell. Ugyanazoknak a jelenségeknek az eltérő vagy éppen ütköző értelmezése remek csiholója a gondolatnak.

Bodor Pál



Október 21.

Tűnődöm Morvai Krisztinán

Nemcsak azért nem írhatom le, hogy Magyarország éles szélsőjobbra fordulását sem tartom lehetetlennek, mert ez politikailag nem korrekt gondolat. De hát nem tartom képtelenségnek, és csak azért nem tiltakozom elég hevesen, mert gyáva vagyok. Valamint azért nem tiltakozom, mert hátha a fasizmus és náciság térnyerése lehetőségének kimondásával megkönnyítem e tétel megvalósulását.

E pillanatig a sovén gyűlölködéssel szinte senki nem szállt szembe azok közül a nem baloldali, nem veszélyeztetett polgárok, értelmiségiek közül, akik szerint a náci eszme és gyakorlat összeegyeztethetetlen akár csak a gentlemanlike magatartással. A kereszténységgel pláne. Mindig csak a harcosok, a virtuálisan érintettek, a sértett baloldaliak, a végzetesen eltökélt humanisták, a származásuktól függetlenül szenvedélyesen eltökéltek, az e-viták tiltakoznak, akik nem voltak baloldaliak, nem zsidók, csak elszánt humanisták. És azok, akiknek ez, s az elkövetkezők előérzete a vérükben, a reflexeikben van. Megérzik a halálos veszélyt, kiolvassák egy gúnyos mosolyból is.

Nem egészen értem, hogy Morvai Krisztinát, akit származása, házassága, gyermekeinek „vér szerinti” eredete, jogi végzettsége nem predesztinálna effajta dühödt szélsőjobboldaliságra (amelyből kiharsannak a múlt századi, legvadabb antiszemitizmus felhangjai) - milyen élmények hatására töltődött fel ilyen túladagolt, vad jobboldalisággal, és állandóan leckézteti az egész országot. Nem hihető, hogy pusztán azért, mert miután letelt a mandátuma egy nemzetközi jogi testületben, amelyben sokan őszintén méltatták teljesítményét, mégsem az övét hosszabbították meg, hanem valaki másét, épp egy zsidó hölgyét, aki tehát nem sokban különbözött tőle. Egy ilyen karrier-sérülést ennyire életre szóló aránytalansággal kompenzálni, s egy országot föllármázni jobboldali ökölrázással - ez megdöbbentő. Ha igaz, amit a világhálón olvashattunk, hogy édesanyját eredetileg Schwartz Klárának hívták, és nem német (esetleg sváb) volt, akkor Morvai Krisztina antiszemita felhangjaiban talán öngyűlölet is sikoltozhat. Jó, rendben, szabad sikoltozni. De a magyar történelmet karrier-sértettségből, merő kompenzálásból szinte kisiklatni - hát ez felelőtlen túlzás.

Vigasztalásul Nyerges Andrást olvasom rendszeresen, mert olyan bolygóról tudósít, amelyet sokan szégyenből, szépítésből, téves tapintatból elhallgatnak. Az ő révén lassanként mélyebben értem meg a magyar zsidógyűlölet száz árnyalatát. A Morvai Krisztináét még nem.

Bodor Pál



Október 20.

A kisiparos zsurnaliszta műhelyéből

Van rossz, romlott, gonosz közhely - meg jóságos, gyöngéd, vagy kegyetlenül igaz. A tehetséges szerző - festő, muzsikus, formatervező, bármi - még a közhelyek között is válogathat. Veszekszik a gonosz szöveggel, vonzóvá teszi a jóságost. Újságírásban pláne.

xxx

Senki sem rokonszenves csak azért, mert kisebbségi. Vagy csak azért, mert szegény, hajléktalan, éhes, szomjas, fázik. Segítenünk kell rajta, de nem azért, mert rokonszenves, hanem akkor is, ha visszataszító. Nem azért támogatjuk, mert tetszik nekünk, hanem azért, mert nem vagyunk kegyetlenek. (Valamelyest ilyen srófra jár, fordítva, az is, hogy csak azt a lányt-nőt csókoljuk szájon, aki igazán tetszik nekünk - megkívántuk. Azért sose közeledjünk, mert megesett a szívünk rajta. Pláne nem azért, mert bepiáltunk.)

xxx

Semmit se hajtogassunk csak azért, mert érdekesen hangzik, feltűnést kelt, növeli olvasóink számát, vagy más okból előnyös nekünk. Hanem csak azért, mert érvényesnek, igaznak tartjuk. Nem azért bírálom az MSZP-t, amiért jobbára kívül marad a nemzeti érzelmek, érzések, érzékenységek kinyilvánításának körén, mert ez számomra valaminő előnnyel jár. Ebből inkább hátrányaim származhatnának, hiszen ez ma az egyetlen hazai párt, amelyhez közel állok. E megjegyzéseimnek tehát alighanem kevesen örülnek a szocialista pártban, de hát ez a véleményem, nem hallgathatom el. Öntelten néha még azzal is áltatom magam, hogy a Budapesti Lap talán azért is szűnt meg, mert - noha az MSZP lapja volt, és mai elnöke, Lendvai Ildikó indította el - elég sokat önbíráltam hasábjain a szocikat (meg azt a kevés, még úgy-ahogy baloldali média-orgánumot, amennyi még létezett).

xxx

Miként már szóvá tettem, mindazonáltal rovatomban nagyon szeretnék egy kicsit eltávolodni a politikától. Csakhogy most, mikor a szélsőjobb offenzívában van, közéletileg elhalkulni, elhallgatni gyávaság lenne. Tán fegyverviselési engedélyt kérek, jó céllövő vagyok - bár a támadó mindig hamarabb lő…

xxx

Szívesen írnék kritikus napilap-recenziókat. De hát ez nem vonzza a folyóirat-szerkesztőket. Ritkán írható újságról csak méltatás. Hiszen az csak a megdicsértnek kellemes; senki mást még csak nem is érdekel. Dicséretrovatot sose indítanék. Szélsőséges hangú jobboldali lapról meg minek írjak - ha tartalmilag csak polémiára telne? Dicsérjem meg a Magyar Hírlap kevés, de ugye gondos apróhirdetését?

Bodor Pál



Október 19.

A nemzeti tartás hiánya - elveszejtő stratégiai fogyatéka a baloldalnak

Október 23. küszöbén ráriadok: ha ma húsz éves lennék, tovább menekülnék Krisztina és Oszkár Magyarországáról. Hova? Ahová már nem az anyanyelvem szabadsága hív, hanem csak németül, franciául dadoghatnám el kiürült sorsom. Kit érdekelne? Boldog sose lennék, csak épp elboldogulnék. S talán ott, baloldaliként is, akár teljes szívű magyar lehetnék, ki törődne vele.

Pedig micsoda nosztalgia vonzott vissza huszonhét éve a szülővárosomba!

És ideérkezve, összevetve addigi sorsom viszonyait e pest-budai helyszínnel - már szinte minden látható (és látszólagos) okom megvolt toleráns világnak érzékelni. 1983-tól nyolc évig boldog voltam a Magyar Nemzet szerkesztőségében és hasábjain. Kései, végzetes csalódásom néhány éve érlelődik. Magyarországra ugyanis hitem szerint bőven ráfért némi egészséges, görcsök és gyűlöletek nélküli nacionalizmus, összefogó nemzeti önbizalom - a Magyar Nemzetben Diurnus is ezt szolgálta - de íme, felhorkant a legbalgább, primitív, gyilkos kedvű gyűlölet Krisztina nagyasszonytól Oszkár úrig. A gyűlölet, mely leginkább a Ceausescu-i sovinizmussal rokon. Noha még éles emlékeim vannak a nácizmus minden, de főleg román, magyar s német alfajáról - sose hittem volna, hogy itt még hevesebben támadhatnak (fel) a nyilasok, az idegengyűlölet, az ámokfutás, mint Romániában a Vasgárda.

A Jobbiktól nemcsak a történelmi deja vu riaszt el. Az is kiborít, hogy képtelen anakronizmusnak hittem a demagóg, vérszomjas vadulást, sokáig talajtalannak itt a gondolat és érzelem szinte tébollyal határos, náci kibicsaklását, a Vonáig terjedő járványt, amely újra meglékeli nemzeti önbizalmunkat. Ez magyarságszerelem?! Sokkal hevesebb bennük a föltűnési viszketegség, a szereplés- és hatalomvágy, a fölülkerekedés mindenáron akarása.

A baloldal is súlyosan hibás ebben. A magyar baloldal pártja botfülű, tán nagyothalló is a nemzeti hangokra. Szidhatja mindenki Gyurcsány Ferencet, én igenis nagyformátumú egyéniségnek tartom - ehhez azonban, a nemzeti érzéshez, neki sem volt hallása, hangja. Hiller István pártelnöki programjának nyilvános vitájában sem hagyhattam szó nélkül e kiáltó hiányt. Ha az MSZP őszintén nemzeti tartású szocialista párt - akkor aligha lenne ekkora, a fiatalokat is vonzó terük a magyar politika vad nacionalistáinak és idegengyűlölőinek.

De persze nem csábító kortesfogásként kell érzékelhetővé tenni a baloldal nemzeti tartását. Nemzeti érzelmeit, koncepcióját. Aki ismeri a most nem éppen fénykorát élő pártot, tudja: széles bázisában ott vannak azok is, akik nem ma óta morognak, amiért a baloldal ebben nem őszinte, azaz néma, és gépiesen őrzi e régről örökölt, tán végzetes stratégiai fogyatékát.

Bodor Pál



Október 18.

Szép, békés Utópia-sziget

Túlságosan belemásztam a politikába. Mintha egy tankhadsereg lenne a kezem alatt, holott csak egy nádsíp. Egy állandóan defektes laptop. Persze, ezt is önkritikusan mondom. Alighanem én magam rontom el újra meg újra. Bonyolult rendetlenségem rontja meg a gépet is...

Csütörtökön, három napra, Temesváron kellett volna lennem. Ha Kurtág Gyuri elmehetett Párizsból, nálam néhány évvel idősebb korúan, nekem is nagyon illett volna. Igaz, a hatvanegy évvel ezelőtt érettségizett osztályomnak ma már több a halottja, mint az elevenje. Gyuriék osztályának még szomorúbb a mérlege. Bár például egy kilencven éves pesti urat, volt temesvári piaristát én értesítettem, és hangjáról ítélve jobb formában volt, mint én.

Nyolc évet húztam le a Piariban. Meg kell mondanom, hogy egyben s másban az egykori Kegyesrendi Főgimnázium Utópia jóságos szigete volt. Vallási, nemzeti-nemzetiségi, "faji" szempontból sűrűn vegyes diákságot tanítottak (románul, persze) magyar és sváb szerzetesek, meg civil tanárok: soha nem tapasztaltam a katedráról még csak célzást sem ilyesmire. Igaz, amikor első osztályos voltam - ami a mai általános iskola ötödik osztályának felel meg - és Antonescu marsall törvénye értelmében a gyanús (azaz zsidó) származású diákokat kirúgták, akadt néhány srác, aki a főbejáraton meglökte, leköpte stb. egyik-másik kétségbeesetten távozó kollégát - ezt a sértő, megalázó gesztust azonban nem az iskolában tanulták. De volt "magyaróra" (értsd: magyar irodalom óra) is - Csopothy Lajos tanította, akiről most azt mondja egy srác (ma nyolcvan éves), hogy amikor a rendet feloszlatták, elment bányásznak.

Oly vegyes volt anyanyelvét, nemzeti hovatartozását illetően az osztály, hogy amikor egyik társunk hajtókáján észrevettem azt a kis zöld selyemzsinór kitűzőt, nem is kapcsoltam. A zöld szín a Vasgárdáé volt - de hogy is kapcsoltam volna, ha a fiú sosem úgy nyilvánult meg. Buzsa pedig azt hajtogatta valóban, hogy SS-katona is volt, aztán ugye kiderült, hogy még a képzéskor otthagyta. Tizenhat évesen. Csülök pedig "kisgazda-párti" lett, de ez csak egyfajta nemzeti érzést jelzett halkan, s e tekintetben is teljesen egyetértettünk.

Örülnék, ha ma ilyen kellemes, kölcsönösen elviselhető lenne a világ minden szereplőnek. Nagy baj, ha az embert nosztalgia fogja el egy iskola-sziget 1940-48 közötti szelíd, talán csak látszólagos békéje iránt. Vajon az unokáim is (három van: valamennyi még az idén tölti be a tizenhatodik életévét) így járnak majd?

Kívánok szép ünnepséget egykori iskolatársaimnak. Kurtág Gyurinak külön is. Akkor is, ha a hajdani békességet csak romló memóriám álmodja.

Bodor Pál



Október 17.

Hát legyen csak Oszkár a Jobbiké

Az edelényi orákulum szavait Orbán Viktor talán még nem ismerte, amikor megszólalt. Azt, ami korommal s már-már vérrel íródott, tán pasztellben rajzolták le neki. Ezért is óvatoskodhatott, hogy a Jobbik nehogy elorozza el az új politikai sztárt.

Az újabb menetben Navracsics Tibor és Molnár Oszkár a lényeget felül nem író, kanosszázásnak nem tekinthető, közös Fidesz-hű nyilatkozata azonban bosszanthatta a pártelnököt. (Bocs, ha tévedek.) Hiszen még dadogásnak is rossz volt. A nagytőkét lezsidózni, ránk támadónak bélyegezni, majd magasztalni a Fideszt, mely nem tűri az antiszemitizmust - hát ez nem vall Navracsics híres-nagy eszére. E páros képen Oszkár úgy fest, mint aki szesztől támolyogva antialkoholista plakáttal hadonászik, a frakcióvezető úr meg atyailag karon fogná, kissé szégyenkezve hazatámogatandó. De az ő gomblyukában is ott a jelvény: "Mi nem iszunk."

Oszkár úr eladdig jobban járt, mint a Fidesz. Pártját durvábban kompromittálta, mint magát. Ha elveszti a pert, majd gyűjtenek neki. Navracsics úr igyekezett fehér fátyolt borítani Oszkár úrra, de az a fátyol alatt sem lett ártatlan menyasszony. Sovén szövegére nem mentség, hogy ő nacionalista. Utóbbi imádja az övéit, s nem öli a többit. Hiába dalolja politikai duettben a frakcióvezetővel, hogy a gyűlölet összeférhetetlen a Fidesz politikájával. Ha ez igaz, s mégse zárják ki, kiléphet. Navracsics se vesződjön vele: ajándékozzák Oszkárt a Jobbiknak.

Persze, őrült gondolatficamok sok politikai közegről elárulják, hogy milyen gyűlöletek, gyanakvások, gőgök működnek ott. Olvasom egy romániai román portálon a Herta Müller Nobel-díja okán a vitát, hogy most már akkor román-e a Müller-lány? (Megjegyzem, ezt a szamárságot román író teszi nyomban helyre.) De ugyanott olvasom, hogy a románok 1919-ig a magyarok rabjai és rabszolgái voltak a Bánságban. Nemcsak némely román hiszi, hogy mindenki román, aki Romániában született - ugyanitt, a Klubhálón dühöngtem azon, hogy hazai magyar újságíró is románnak nevezi a romániai magyar hírességet és bűnözőt is.

Elemi alapfogalmak zavara nyomja bélyegét közéletünkre, vitáinkra. Olvasom, hogy német egyetemek mintájára elit oktató intézményeket kell teremtenünk. Helyes. Előbb azonban - ha nem is elit, de jó elemi (általános) és középiskolákra lenne irtózatos szükség.









Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2009-11-02 (2354 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: szerkesztoseg@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület titkára.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0,02 Seconds