2014 október 26, vasárnap

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Pallas Páholy Hírlevele
Úri huncutság? Bölcs mondások politikáról, hatalomról
Civil Európa
Medical Online
MEASZ hírlevél
Lapszemle - Válogatások
ROMA CHARTA
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
 
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
 
EU-Hírek
EP Hírlevél
 
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
 
Könyvespolc
 
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Médiabox

Kordiagnosztika

Számláló
Összesen
33762353
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Magyar Diplo

  
Diurnus Naplója - 2008. december II.






DECEMBER


December 31.

A múzsa és a mecénás

Érdekes: a könyvmarketing nálunk nagyon diffúz, vagyis szórt, körvonalazatlan. Szinte mindenkihez szól, akkor is, ha nem mindenkit érdekelhet. A képzőművészeti aukció marketingje viszont nálunk is egészen más. A filharmonikusoké, az operáé, a klasszikus baletté is. A magas tudományos munkáké, ha egyáltalán szó lehet terjesztési propagandáról, igen helyesen nem mozgólépcsőkön hirdet, hiszen csak vékony réteget szólíthat meg.

A könyvkereskedelmi reklám viszont ilyeneket ordít bele sok plakátról a metrólépcsőkön: Az éj puha teste - A kolozsvári milliárdos mecénás új bestsellere. Nem szólom le az Ulpius Ház ötletét, jó reklámszöveg-íróra vall. De mit kap az a kíváncsi olvasó, aki ennek hatására veszi meg a Böszörményi Zoltán könyvét? Mennyivel érdekesebb lenne számára is, ha például kiderülne, hogy a „milliárdos mecénás” Kolozsváron balettintézetbe járt. Viszont a kanadai Torontóban filozófiát végzett. Pillanatnyilag Monacóban is lakik, és a világhírű maneken lakását vette ott meg. Ezt a regényét (és az előzőt) pedig Barbados szigetén írta.

Mindez ma még itthon mondén szöveg. De főleg regényének lehet más vonzó vonása is azon kívül, hogy szerzője milliókat költött az aradi, remek sajtóház fölépítésére, hogy hat erdélyi megyében terjed Nyugati Jelen című napilapja (nem szólva az évekig fontos szerepet játszó irodalmi havi lapjáról, az Irodalmi Jelenről, melyet a Klubháló is népszerűsített), hogy megvette az aradi román napilapot is, hogy első magyar verseskötetét néhány évtizede adta ki a romániai Litera kiadó, s az elmúlt években verses és prózai műveit közölte például az oly rangos Kalligram kiadó.

Jó, tudom, új könyv plakátjára mindez nem fér föl, s ha fölférne, a metró mozgólépcsőjéről nem lenne elolvasható. Holott a „mecénás regénye” életanyagában sem érdektelen. A megírás módján több tekintetben elvitatkozhatnánk - s amennyi egy „blognyi” recenzióban elfér, azt előbb-utóbb megírom - nem kétséges azonban, hogy ebben a milliárdoknak s a mecénási nagylelkűségnek semmi szerepe nem lehet.

Minden kötetét-művét betűről-betűre olvastam, részletes kritikai elemzést szigorúan bizalmas, sosem publikált, szerzőhöz írt hosszú-hosszú leveleimben megfogalmaztam, beleértve az Aranyvillamos című verseskötetét vagy Vanda örök című regényét. Mindezek tudatában azt hiszem, erős szerkesztői intellektus a tanácsadásban szinte társszerzői rangot kaphatna, ezért rajta rengeteg múlna. Szerzőnk ugyanis nehezen meggyőzhető, másrészt, elismerem, messzire céloz, és nem biztos, hogy olvasó és a múzsa ugyanazon az ösvényen követi.

Bodor Pál



December 30.

Politikusok portréi

A Klubháló Zöldi László szerkesztette heti sorozata vasárnap, ebéd után közreadta ötvenkettedik (pontosabban százötvenhatodik) írását, és ha (a mérleg serpenyőjébe téve valamennyit), megéri a teljes, netán még simított, javított, igazított, egyik-másik esetben újra-rajzolt közreadást, élünk a Pallas Kiadó elvi ajánlatával, és kötetté lészen. „Piacra” aligha kerül a jövő év elején, hiszen öreg könyvkereskedői alapigazság, hogy karácsony után legalább másfél-két hónapig a vásárlói érdeklődés a könyvek iránt minimálisra csökken.

Igaz, a sorozatban szereplő politikusokról írott három arckép - Föld S. Péter, Zöldi László és alulírott tollából, nem szólva Pápai Gábor karikatúrájáról - meg a Zöldi László gyűjtötte, rostálta és szerkesztette, több szempontú „dokumentáció”, mely jellemző, s időrendbe szedett idézeteket tartalmaz a politikusról és tőle magától - igen használható kézikönyvvé áll össze például a média minden orgánuma, munkása számára. Praktikus forrás és segédeszköz a napi politikai, előadói, pedagógiai gyakorlatban, például politológusoknak, tanároknak, újságíróknak, rendezvényszervezőknek, arról nem is szólva, mennyit ér beszédírónak, kampányfelelősnek, monográfia-szerzőnek. Választási kampányról nem is beszélve.

Annak, aki nagyjából követte ezt az egy éven át minden vasárnap a rajzolóval együtt négy szerzőt megmozgató média-akciót, nem meglepetés, hogy a szerkesztő Zöldi László, egyetértésben a szerzőkkel, minden parlamenti párt hívei, politikusai közül választott alanyokat, akik - a tőlük citált idézetek révén - maguk is bizonyos értelemben a könyv szerzőivé válnak.

Zöldi László hasonló kötetei (csak egyetlen egyre emlékeztetek itt: a Kossuth Kiadónál 1997-ben megjelent Politikusok aforizmái című könyvére) - a maguk műfajában kétségkívül meglepő és egyúttal tökéletesen érthető könyvsikerek voltak. Olvasóink további ötleteket, javaslatokat, igényeket is megfogalmazhatnak (mondjuk: tegyük közzé legközelebb, hasonló kiadványban, rövid lexikon-szócikkszerűen a politikus életrajzi adatait, netán rövid önéletrajzát). Némelyek például javasolták, hogy a karikatúrán kívül jó fényképet is közöljünk; jómagam olyan levelet is kaptam, melyben tájékoztatást kívánt a feladó arról, hogy a politikus milyen családban született, s milyenben él most…

De hát a szerkesztő és szerzői nem enciklopédiában gondolkoznak, csak rövid, olvasmányos, idézhető kézikönyvben.

Bodor Pál



December 29.

Az irigyelt férfiú

Az alábbi történet nem magyarországi. „Hősöm” szenzációs politikus lett volna, ügyes, megnyerő, pompás szervező - de szívesen és minden önkontrol nélkül lódító, ellenállhatatlan ihletből, lelki kényszerből, boldogságból. Leste az arcokat, imádta a „közönség” feszült várakozását, leolvasta a szemekről, homlokokról, hogy mit szeretnének hallani, és már mondta is.

Megfejtette a homlokráncokat: „most izgulni, félni szeretnének, most valami rettentő veszélyes bonyodalom tenné őket boldoggá”, huh, „most meg kacagni, hahotázni, nevetni kívánnak, teljesen mindegy, hogy mit mondok, csak lehessen jót mulatni rajta” - vagyis voltaképpen mesemondónak, szórakoztató színpadi fenoménnek született, volt drámai érzéke, és volt humora, értett a cselekmény bonyolításához és a szelíd elbeszéléshez, egyszemélyes előadó volt, nem volt szüksége kellékekre, jelmezekre, elég volt két-három szó, és már aranyköpenyesen, avagy repülni látták, és meg kell mondanom: az örömvágyán kívül semmi önzés nem működött benne.

Félreállítani a tartományi első titkári székből is csak azért sikerült, mert ugyan semmiféle anyagi értelemben vett visszaéléssel nem vádolhatták, de az nem kétséges, hogy ha fiatal nők belészerettek, és szívesen ajándékozták meg szerelmükkel, testükkel, annak nem volt képes ellenállni. Soha nem ostromolta őket, effélére célzást sem tett, a feljelentések azonban megbízható bizonyítékokkal halmozódtak megfelelő helyeken, lassan már fényképek, sőt videofelvételek is tornyosultak ellene, az illetékesek és legilletékesebbek egyre irigyebben s verejtékező homlokkal bámulták a bizonyítékokat, egy ízben állítólag pusztán tévedésen múlott, hogy egyszerre ketten is megérkeztek a kis nyaraló házikójába, s a meggyőző erején múlott, hogy nem verekedtek össze, és nem tépték meg egymást, hanem mindketten vele maradtak - - - -

Csöndben és irigykedve leváltották, kizárták, és elküldték műsorvezetőnek az ország egyetlen nagy tengerjáró hajójára, amely akkor válogatott és jó pénzű személyek rendelkezésére állt „kör-kirándulások” céljából. (Hogy a műszót, a „kör-kirándulást” ki ötölte ki, már nem lehet kideríteni, de voltak afrikai és európai, dél-ázsiai és ausztráliai, közép- és észak-amerikai városokat érintő „kirándulások” - és a hajdani első titkár boldogabb és elkényeztetettebb életet élt, mint bármikor.) Amikor egy féltékeny férj belőtte a Karibi tengerbe, a búcsú-szertartás utolsó mondataként a hajóskapitány elszorult torokkal ennyit mondott: „Még most is, hogy ilyen szörnyű véget ért, irigyen gondolok rá. Boldogan élt, és lehet, hogy boldogan is halt meg.”

Bodor Pál



December 28.

Hamisítvány-függő lettem

Ha emberéletről, kivételes orvosi esetről vagy kivételes ember életéről van szó - komoly orvosaink olykor konzultációra kérik fel az eset kiváló hazai s külföldi szakértőit. S ez cseppet sem csorbítja tekintélyüket, ellenkezőleg. A bizonytalanság bevallása súlyos, bonyolult kóresetben nem a tudásukat kérdőjelezi meg, hanem felelősségérzetüket tanúsítja.

Nem ártana ezt a tapasztalatot érvényesíteni, kiterjeszteni a mai magyar valóság legvitatottabb területére, az igazságszolgáltatásra. Jó, tudom, az angol bíró, német jogászprofesszor, francia kriminalista nem ismerheti a magyar jogszabályokat, aligha fogalmazhat meg a maga tudása szerint helyesebb ítéletet a móri ügy ma már egyetlen vádlottja perében - hiszen arról, hogy bűnös-e, épp úgy nem lenne semmi bizonyítéka, mint nekem (vagy a bíróságnak).

Igaz, Weiszdorn Robert részt vett a bűncselekményben, de egyetlen ember, a biztonsági őr elleni emberölése sem bizonyított, társ-tettessége a többiek megölésében még annyira sem. Persze: ha a római jog előtti időben vagyunk, tehát az ítélethez nem feltétlen kell bizonyítani a bűnösségét, talán halálra ítélik mindkettőt. A kivégzésnek voltak fokozatai: kerékbetörés, fölnégyelés stb. Ma ilyen nagy differenciák nem munkálhatók ki, de a bűnösséget mégiscsak bizonyítani kellene. A gond az, hogy a közvéleményt is nagy bizonytalanság fogja el. Vajon a bíróságot nem?

Nem szálazom a K&H (Kulcsár) perében elhangzott ügyészi-bírói „nézeteket” - sose hittem volna, hogy ennyire meginoghat maradék hitem is a jogállamban. De jogérzékünk, amióta a világon vagyunk, annyi pofont kapott, hogy ez nem csoda. S nem az zavar, hogy a vezérigazgató úr megúszta. Az egész zavar, határtalanul. Főképp, mióta azt a videót láttuk. Gyanítom: már csak olyan radikális reformmal teremthető meg az igazságszolgáltatás tekintélye, hogy az talán már nem is nevezhető reformnak.

Azt kérdik, hogy mi lett a nagybani mézhamisítók sorsa. Gőzöm sincs. Nyilván felületes médiafogyasztó vagyok, noha mindennapi méz-nyalintó: évi 365 evőkanál mézet eszem. S már nem töröm a fejem azon, hogy a hamisított méz is olyan egészséges-e. Ízlik. Vajon hamisítvány-függő lettem, és ezután tűvé teszem a boltokat egy kis igazi hamisított mézért? S ha valamikor rendbe jönne igazságszolgáltatásunk, majd kínoz a nosztalgia?

Bodor Pál



December 27.

Kit olvasnak a legtöbben a hálón?

Bevallom: összes elméleti kiindulópontomat kidobhatom. Csak azt nem, hogy ismerős szerző udvara nagyobb; de az ismeretlen, ha sok kellemes meglepetést szerez írásaival - lassan erős olvasótábort teremthet magának.

Ahol én közlök, bizonyára Föld S. Péter a rekorder, minden írásában ajándékként fölragyog a szellemes, kaján, néha grimasz ötlet, csípős ostorpattogás, s ahol átveszik írását (és közzéteszik írásról írásra, hogy hányan kattintnak rá) rendszerint ő a bajnok; akad blogja, amelyet három-négyezren olvasnak a megjelenés első napján. Noha rovata írásait nem naponta cserélik - eddig (csak a Klubhálón) 24124 látogatója volt.

A Klubháló csak a főcím fölötti Top kinyitóinak árulja el, hogy hányan olvasták - itt F.S.P. mellett Zöldi László az olimpikon. Közölt írásainak száma tekintetében is. A Klubháló föltűnő sajátsága a főiskolás, egyetemista diákok állandó jelenléte hosszú évek óta, s közöttük a nyíregyháziak mellett az évek során pesti, szegedi, miskolci, székesfehérvári, szombathelyi, kaposvári, debreceni és más diákszerzőket is fölfedeztem. Amennyire (a Klubháló és Nolblog olvasójaként) érzékelhetem, Onagy Zoltán (aki december 27-én üli meg születésnapját, és a nemrég internetes lappá alakult aradi Irodalmi Jelenben az elmúlt évek legjelentősebb sorozatát írta a magyarul írott blogokról) jelentős olvasótábort tudhat a magáénak.

A Klubhálón a diákok rovatai vannak olvasottságban az első tíz között. A Pályakezdők fórumát (amely körülbelül kétszáz húsz év körüli szerző megjelenési helye) eddig 71668 olvasó „kereste fel”. A három (idővel cserélődő) diák rovata, pillanatnyilag a szerzők nevéből képzett kollektív szignó szerinti BaCzeNa 45 888 olvasót vonzott. Zöldi Lászlónak csak a médiapolitikai rovatára 69 449 érdeklődő kattintott.

Ha csak a legjobbakra térnék ki, hála az égnek minimum negyven-ötven szerzőről kellene írnom. Első helyen az Olvasólámpáról, a diákok recenzió-fórumáról, amely a századik számánál tart. Erre még visszatérek. Miként arra is, hogy némely kitűnő tollú szerző (Izomagyú, Onagyz, Kurama, Kalimpa - és még sorolhatnék tizet) mintha ritkábban jelentkezne… Hozzáteszem: a nyílt politikai vitafórum bizony hiánycikk (hiányblog?) - ha egyszer elindulna, hangnemben, stílusban, szóhasználatban szigorú szabályok szükségesek.

Bodor Pál



December 26.

Újévi jóslatok elé

Ősidők óta, de legalábbis ötvenegy éve (amikor elsőül a fiam született) én írom a karácsonyi ajándékok céduláit – értsd: a megajándékozott nevét, némi jelképet (fenyőágat) rajzolva köré, zöld filctollal és humorral, ami nekem ritkán van.

Kezdetben tehát még csak két, fenyődíszes „kártyára” volt szükség: nőmnek és fiamnak. Tegnap már kilencet írtam: három unoka (két anyukával, két apukával), egy nagymama - ez nyolc. A célzásokból kihámoztam, hogy (önkritikusan) magamról is írnom kell. Így lettünk kilencen. A filctollról lemondtam. Csak a keresztneveket írtam zölddel: számítógéppel. Johanna lányom és Tibor vőm jó száznyolcvan centis, tizenöt éves ikrei: Míra és Dani. Következik az ikreknél két héttel fiatalabb Anna: Kriszta menyem és Pál fiam kislánya. Végül nejem, Júlia és jómagam, Pali néven, mint akit úgyis palira vesznek.

Mindenkiről fejenként négy-öt sort írtam, és belátom: gyöngéden. Pedig akad köztük, aki roppant komolyan veszi a kevésbé komoly célokat, vagyis oly tudós képpel hegyez meg egy szál gyufát fogpiszkálónak, mintha a laborban szövettani vizsgálatot készítene. (Magyarán: irigy vagyok, mert neki van humora, és úgy látom, ötven év múltán is lesz.) A másik túl szigorú nemcsak másokhoz - magához is. A harmadikról a világon mindent megtudhatok, ha egy óra hosszat figyelem, amikor a kutyával játszik: ilyenkor minden kiderül: jósága - és hajlama froclira, játékossága s érzelmessége, képessége a jókedvre, és arra, hogy könnyekig meghatódjon. …

Szinte jóslatszerűen vethetném papírra, hogy unokáim - karakterük, vagyis hajlamaik, jellemük, képességeik és hibáik szerint - vajon milyen évet várhatnak jövőre, meg azután... Megnézem kézírásukat, átgondolom, milyen volt Míra, Dani, Anna tavaly, s milyen tíz éve - megkísérelem kitalálni, megrajzolni, milyenek lesznek, amikor már nem leszek. Amikor már se tanújuk, se szurkolójuk nemigen lehetek. Tapsolhatok nekik, de nem hallanák. Az ilyen kíváncsi, találgató, együtt érző szeretet jellemzi az öregeket: a túlvilágról is drukkolnak az övéiknek. S ki tudja - lehet, hogy a gyerekek, unokák, dédunokák egyik-másik sikere, teljesítménye, öröme azoknak a véneknek is köszönhető, akik örökre elmentek - akár még mielőtt ők megszülettek.

A tudat, hogy vannak ismeretlen, rég halott drukkereid, óriási erőt adhat. Ezért is jó beleszületni egy közösségbe. A két ünnep között gondoljunk hát azokra, akik már nem lehetnek velünk. Szülők, nagyszülők, déd- és ükapák, ükanyák, ősök.

Bodor Pál



December 25.

A némák jóságáról

Szemből, sietve, kifulladva érkezem a buszmegálló közelébe. Ötven lépésre vagyok, mikor a 64-es elindul. Csalódott, lemondó mozdulattal nyugtázom. Erre lassít, megáll. Meglepetten fölszállok, megköszönöm a buszvezető karácsonyi gesztusát. Ma megtehette: nem kell annyira tartania az utasok ingerült reakciójától. Az alkalmi közösség még ritkábban önzetlen.

Tehát az ünnep is világértelmezés. Vannak föltüzelő, harci ünnepek, bika-kergető, állat- és emberáldozattal, véres-megszállott vadsággal. És vannak áhítatos, böjtös, imádságos ünnepek. Máskor katonák masíroznak rezesbandával, ünnepi sortüzek dördülnek, zászlók lobognak, ezer torokból eskütételek. Annyiféle ünnep van, ahányféle az ember. Ahányféle olykor ugyanaz az ember. Jámboran kegyes és vadul lincselő.

A karácsony jóságot, jótékonyságot parancsol - hát a kevélyek és durvák is megjátsszák maguk: álságosan igazodnak a pillanatnyi többséghez. De vajon mennyiben különbözik a karácsonyi emberiség a tömeggyilkos emberiségtől? Sértő, provokáló a szónoki kérdés? De annyi igazság mindenképp van benne, hogy amikor tombol a tömeg, a jók gyakran behúzzák a nyakuk, s elszigetelődnek. Pedig - ki tudja - talán mégis többen és erősebbek lennének, talán általuk mégis jobb lehetne az évezredek emberisége. A történelem ugyanis mintha soha nem a jóságos emberiség, hanem a gyilkosságok, megégetések, karóba-húzások, megfeszítések, tüzes trónok emberiségének története lenne.

Karácsony jó alkalom lenne ezt kis időre elfelejteni, magunkat jóknak képzelni, az ünnepi kalács és a templomi ének idejére legalább. Tudom, nehéz válaszolni a kérdésre, hogy jók vagyunk-e avagy rosszak. Már az is nagyszerű, hogy sokan jók szeretnének, szeretnénk lenni. Attól, hogy fölvettük a keresztséget, még nem lettünk jók. Vagyis (ne feledjük) nemcsak politikai demagógia létezik. Nem ünneprontás e néhány sor, ellenkezőleg: figyelmeztetés, hogy nem elég szavakban jóknak lenni. Vannak némák, akik jobbak a beszélőknél.

Bodor Pál



December 24.

A tehetséges „szerencse”

A fénykép azért elviselhetetlen és gyönyörű, mert utókorrá merevíti a jelent. Aki a mai családi fotót nézegeti, az sejti a szemével, hogy a képet ugyanúgy (vagy egész másképp) látják majd a pokoli vagy elviselhető jövőben az ismeretlen ükunokák. Kíváncsian bámulják majd: vajon ki az a furán öltözött fiatalúr - csak nem a dédnagypapa? Száz év múlva a csoportképből senki se válaszol, senki se mutatkozik be. Az utódok sose tudják meg, kijük nekik az a hat idegen nő, férfi, gyerek: ük-nagyi?

A művészfotó azonban az utókor kezében megelevenedik; az öröklét megszólaltatja. A mosolygós arcról elárulja, milyen, amikor szomorú, a fiatalról, hogy milyen lesz vénen, az aggról, hogy lázadva vagy megbékélten végzi sorsát. Erdélyi Lajos fotóit nézve mi bizony - bár eszünkbe se jut - már az utókor vagyunk. Akár túléltük ezeket az arcokat, avagy azok éltek túl bennünket. Csak az biztos, hogy sorshordozó, fontos egyedi arcok. A nemzet arcai.

Baráti körben valaki azt mondta: nem tudja, hogy ennek az Erdélyi Lajosnak (Lalónak) a szerencséje avagy a tehetsége több. Szerencsének azt nevezte, hogy alanyait remek, jellemző pillanataikban „kapta le”. Igen ám, csakhogy ezt a szerencsét a tehetség működteti. Avatott szem, kéz, tehetséges kíváncsiság, tehetséges szeretet és irónia… Más azt mondta: lehet, hogy nem minden képe jó, de minden képe fontos. Nos, ezt sokan elirigyelnénk tőle; hiszen vajon melyikünkről mondható, hogy tán nem minden sorunk jó, de minden sorunk fontos? Életműve Erdély halhatatlanjait örökíti meg - mert akkor is haláltalanok, ha sokukról húsz, ötven év múltán csak a szakemberek tudják, kik voltak; zömükről már ma se tud semmit a szomszéd utca, szomszéd ház népe. (…)

Erdélyi Erdély magyarul gondolkodó arcait mutatja föl - mind lehetne könyvek borítója, egyik-másik akár zászló is. Az alkotók világában sajnos nincs még hagyománya, technikája a boldoggá avatásnak - de vannak szentjei. Laló képei megtiltják a felejtést, és arra kényszerítenek, hogy a szemünkkel is gondolkozzunk.

xxx

Itt felhasználtam E.L. 1991-ben, a Petőfi Irodalmi Múzeumban ötven napig nyitva tartott nagy kiállításáról írott gondolataimat is - akkor könnyebben dicsérhettem, mert portrém nem szerepelt. A mostani kiállítás január 3-tól 9-ig újra látogatható naponta 10 és 17 óra között a Kolta Galériában: 1052 Ferenciek tere 7-8 (a Kárpátia étterem épülete), III. lépcsőház II. emelet. A galéria névadója, dr. Kolta Magdolna a Magyar Fotográfiai Múzeum és a Mai Manó Ház egyik alapítója.

Bodor Pál



December 23.

Fekete abroszon

A két ország illetékes minisztere megállapodott: az egymás területén nyugvó hősi halottakat hazaszállítják, és otthon ünnepélyesen újratemetik. Ugyan éppenséggel egymás golyóitól is eleshettek (a hajdani frontvonal két oldalán bukkantak tetemükre), mégse az egykori ellenfél ócsárlása lesz az újratemetés szónoki mondanivalója (holott, lévén hosszú évszázadok óta szomszédok, ez gyakran volt fő témája a hasonló szertartásoknak), hanem a remény, hogy fiaik már sose pusztulhatnak el egymás golyóitól, hisz országaik ma ugyanannak az uniónak és katonai szövetségnek a tagjai.

Keserű papot ritkán hallani, amikor azonban a miniszter úr a gyász-szertartás után meghívott a Búsuló család nevű kisvendéglőbe, ellentétben a sírnál mondott, kissé kántáló szavaival, az asztal rémes (fekete!) abroszára könyökölve a tisztelendő úr ilyeneket dünnyögött maga elé:

- Hát hiszen mindig csak a tőszomszéddal van a nagy baj… Ausztria kicsi lett, többé nem nyel le minket, kénytelen volt kiköpni. De a kicsi szerepében is ügyesebb, meg fontosabb is, mint mi. Románia Moldávia nélkül is sokkal nagyobb, s van mindene. Az olasszal, finnel, hollanddal, norvéggel, spanyollal, portugállal, a baltiakkal sose volt bajunk, nekik se velünk. Lóugrásban kell hát szövetségeket kötni. Értem én, hogy akinek még sok szabad hely van a koponyájában, annak a fejébe száll a nagymagyar térkép. Nem tud róla semmit, azt pláne nem, hogy kisebbségben voltunk. Lám, az osztrákok, britek, franciák, spanyolok nem siratják elvesztett világbirodalmukat. Nem is látszik a szemükön, a homlokukon, a tartásukon, hogy mekkorát vesztettek. Egyetlen brit gépkocsin se látod a birodalmuk térképét. Ez magyar specialitás. Nyomatni kell gyönyörűeket, színeseket, amelyeken markánsan szerepel a nemzetiségi, meg talán a nyelvi, meg a vallási összetétel. Nagyon elkeseredtem, amikor egy óriási Jaguáron észrevettem, hogy azon a rendszám mellett, hátul fölragasztott térképen Horvátország is be van kebelezve édes hazánkba, abba a Nagyon Nagy, Gyönyörű Vagy Magyarországba. Azon törtem a fejem, járt-e az a kocsi a horvátok országában. Mondjuk nyáron, útban a tengerre… Ha megdobálták volna a kocsit, ki tudja, mivel, visítottunk volna, hogy magyarellenes tüntetés…

Bodor Pál



December 22.

Nem vagyunk szervilisek

Ismert politikusról, ha nyilvánosan szólok, vajon őszintén beszélek? Attól függ. Ha azonos oldalon vagyunk, számot vetek híveinek véleményével is. Néha föl, néha lefelé korrigálok. Olvasóim egy része mégis úgy véli, lelkesen elfogult vagyok például Gyurcsány iránt. Ez nem szervilizmus? - kérdezik.

Nem. Bár, igaz: alig lett miniszterelnök, megírtam: szurkolok, hogy sikerüljön a „rodeója”. És többször leírtam: váltig támogatom. Holott nem mindig értettem egyet vele, s ez előtte nem maradt titokban. Megírtam, tévés nyilatkozatban elmondtam: a kettős állampolgárság ügyében más a nézetem. Gyurcsány Ferenc elhitte, hogy a magyar állampolgárságot is szerző határon túliak jobbra löknék a parlamentet, s nyugdíjban, egészségügyben fölennék az országot. Holott a kettős állampolgár a nagyvilág sok országában csak ott szavazhat, s kaphat nyugdíjat is, ahol lakik és adózik. Azt se értettem, a miniszterelnök miért bocsátotta el szó nélkül, elemzés nélkül a Szülőföld Alap általa kinevezett kurátorait. A nemzetiségi politika személyi ügyeiben fura döntéseket hozott, s még konzultációra se érdemesítette a kérdés némely tapasztalt baloldali értőjét.

Lelkes híve vagyok, de médiapolitikáját aggályosnak tartom. Most nem a hetilappá alakulni igyekvő Budapesti Lap történetére utalok, melyet akkor szüntettek meg, amikor legjobb formáját futotta, s amikor vezető munkatársai több ízben jártak a kormány illetékeseinél elképzelésükkel. Bíztató szavakkal találkoztak, majd a lapot megszüntető döntéssel. Kritikai észrevételt csak olyantól olvastunk (más kezéből), akinek nevét legközelebb különös szöveg-összefüggésben láthattuk viszont. Azt reméltük, a lap megszüntetői döntésüket megbeszélik a munkatársakkal, s talán az olvasókkal is közlik. Ebből semmi se lett. Noha kilenc évig minden számban írtam, szerkesztettem, velem sem közölte senki, hogy miért ez lett a bíztatással fogadott, a lap fejlesztését céltó memorandumunk következménye, miközben a jobboldalon megszületett a Théma-hálózat, a Lánchíd Rádió, jobboldali lett a Magyar Hírlap - stb.

Mindezeknek nem örülhettünk. Mégis Gyurcsány elkötelezett híve maradtam, noha életemben a leghosszabb ideje szerkesztő s baloldali vagyok, s visszatértemig Budapestre (1983) kisebbségi magyar voltam. De kritikai megjegyzésért a baloldalon ugye még senki sem ütötte meg a bokáját…

Bodor Pál



December 21.

Haltrich Sára és a szelet kenyér

Csudaszép belső építészeti üzletben ámulunk nejemmel a h.-i röptér peremén, most bosszant, hogy nem vagyok milliomos. Az üzletvezető Ildikónak erről eszébe jut hajdani magyartanárnője, találtak vele a fűben szeletnyi száradó kenyeret, a tanárnő fölkapta, visszamentek a suliba - erről írtak rögtönzést. Érthető: a gazdag üzletben a hajdani diáknak gyakran jut eszébe, amit a tanárnő akkor szegénységről, éhségről mondott…

Ha csak ennyit tudok, akkor is kitalálom: Haltrich Sára volt az a tanárnő. Aki nem hiszi, vegye elő Svájci villa című regényem valamelyik magyar vagy német kiadását - róla neveztem el Haltrichnak kedves erdélyi szász hősömet, és az első kiadás idején megírtam, honnan a név… Sárát szászrégeni iskolai felolvasásomon ismertem meg, jogász férjével otthonukban is vendégül láttak, megismertem gyönyörű lányát, Christiet, akit születése óta kínzott egy betegség, s abban bízott, hogy az „kint”enyhíthető. Kikerült oda, s ott segítségére volt első nagy szerelmem, Johanna-Rosmarie; hű támogatója lett.

Christiet Romhányi István kollégám vette feleségül. Pista ’56 óta él Nyugaton, Kölnben, Frankfurtban, Nyugat-Berlinben, Bécsben, Münchenben, ott végezte egyetemi tanulmányait, és lett belőle németországi (főképp magyar) rádióműsorok nagy tekintélyű vezetője. Feltűnést keltett itthon is a múlt évtized végén németül közölt interjúkötete huszonhat jeles magyar személyiséggel; köztük volt Kosáry Domokos, Görgey Gábor, Zwack Péter, Gyulay Endre, Vásáry Tamás, Kádár Béla, Kalász Márton, Kovács András, Daróczi Ágnes, Somody Imre, Palkovics László, Szily Nóra…

(Hasonló tárgyú, de egész más irályú Vásárhelyi Mária megrázó, a mai magyar történelmi tudattartalmakról s változásairól készült fölmérésről szóló írása az ÉS karácsonyi számában. Lám, nemcsak az egyes ember emlékei módosulhatnak érdekei, önképének változásai szerint, nemcsak koronkénti önéletrajzait lenne tán kínos egymás mellé tenni, hanem személyes hiúságát, üldözési mániáját, származási sznobizmusát, netán hajlamát a dicsekvésre is rávetíti némely ember a történelemre, holott józan eszével tudja: ha a magyarság történelmi műve csak annyi lenne, hogy megmaradt itt - ez is óriási érdem. Márpedig nemcsak megmaradt: megalkotta önmagát, mint korszerű nemzetet, s biztos vagyok benne, túllép olykori rossz önáltatásain is.

Haltrich Sára régeni magyartanárnő elutasított minden önáltatást, s ahogy fölháborította a Ilie Ceausescu (Nicu hadtörténész testvére) elmélete arról, hogy a dákok kultúrája ősibb-dúsabb volt a görögnél, úgy nem tűrte a hasonló célzatú hízelgést, veszékelést a mi házunk táján sem.)

Bodor Pál



December 20.

A szólás szabadságának határai

Olvasok egy baromi rossz blogot. Szerző lendületesen erőszakos és sunyin ostoba. Ez fölkelti a kíváncsiságomat. A nyelvhelyességi botlások, mondhatni, klasszikusak: mintha az alkalmi blogger kamaszok tanáraként fél élete során kigyűjtötte volna a legjellegzetesebb botlásokat. Érdekes: világosan bizonyítható, hogy amikor az első mondatot leírta, még fogalma sem volt, miről szól a cikke, de arról sem, hogy mi lesz a következő mondat.

Nem értem, hogyan jelenhetett meg. (Nota bene: olyan honlapon, amelyen én még soha nem publikáltam.) Óvatosan „nyomozok”. Idézőjelbe ezt a fontoskodó szót azért tettem, mert valójában csak érdeklődtem. Például azt tudakoltam meg, hogy mióta jelenik meg ott ez a borzalmas szerző, és miért közlik, amikor a honlap nagy része színvonalas, szellemes, okos. Megtudtam: ezen a néven még soha egyetlen írást sem tettek közzé. S egy hétig vizslattam, szimatolgattam, puhatolóztam. Ma megtudtam: önbetörés történt.

„Személyesen” a honlap főszerkesztője írta: fölmutatni torzrajzban, összevontan egyetlen blogba, hogy milyen botrányos, híg, akarnok, tömpe, bugyuta, nagyképű írások futnak be fél-analfabéta szerzőktől, akik aztán üldözik, rágalmazzák, mocskolják őt, mert akármit nem ad le. Hát bizony egyelőre egyik-másik honlap oly vegyes, mint valamikor az üzemi-intézményi faliújságok, amelyeknek nem volt egyetlen, legalább félprofi szerkesztőjük.

Vannak, akik azt hiszik, a sajtószabadság még a nyelvtan és helyesírás szemszögéből se tűri a szűrést, a beavatkozást, a rostálást. A minőségi küszöb eltörlése viszont nagyon is veszélyezteti a szólás szabadságának értelmét. Ha valaki holnap káromkodásokkal írja tele, pornó-rajzokkal tölti meg a blogját, a szabadságot fetisizáló szerkesztő vajon azt is közzéteszi? Ha megteszi, a honlap a semmibe süllyed, a nihilbe züllik.

Bodor Pál



December 19.

A „Quartier Latin”

Olvasom Bajomi Lázár Endre szenzációs, talán túlságosan is igényes, adatgazdag könyvét a párizsi diáknegyedről („A Quartier Latin”). „Túlságosan igényes” - írom, valójában azonban irigyen, hiszen Erőss Zoltán helytörténetet és irodalomtörténetet szervesen összekapcsoló és módszeresen fejlesztett munkáján kívül nem ismerek művet, mely Bajomi Lázár a Corvinánál 1971-ben megjelent műve egyik rétegét (az irodalmi helytörténetét) méltón képviselné nálunk.

Igaz, Dávid Gyula az útirajzot az irodalomtörténettel összekapcsoló erdélyi munkásságát igen értékesnek és fontosnak tartom (lásd amit Jókai, Petőfi és Erdély kapcsolatáról, vagy Tolnai Lajos marosvásárhelyi tevékenységéről írt - Petőfi esetében társszerzésben), Bajomi azonban szinte házról házra, lakásról lakásra, szobáról szobára és főleg évszázadról évszázadra, olykor évtizedről évtizedre követi a házak, lakások irodalmi életrajzát, beleértve a titkos és nem titkos légyottokat. Így döbbentem rá, hogy valamikor nemcsak összekapcsoltam, hanem aztán össze is kavartam André Chénier és Béranger életrajzát: döbbenetemre „nálam” egy ideje (a ma már csak dalszerzőként számon tartott) Bérangert fejezték le, és ezzel magyaráztam Petőfi hallatlan lelkesedését a költészetéért.

Óriási munka rejlik BLE (ahogy olykor szignált) diáknegyedről írott művében, mondhatnám: egyszerre függőleges és vízszintes monográfia, már-már többet tudtam meg belőle Hugoról és Gideről, meg a mára már ismeretlen nagyságokról, mint nem egy francia irodalomtörténetből - a gondom csak az, hogy aki nem a Quartier Latin-t járja könyvével a kezében, hanem valahol a Kárpát-medencében olvassa, s ha volt is napokra Párizsban, még a térképen is eltéved - nem örülne-e a mű „helyrajzban” valamelyest könnyített változatának?

A Corvina közel 21 ezer példányban adta ki annak idején a nagyszerű könyvet, s én csak napi húsz-harminc oldalas adagokban olvashattam el, hiszen roppant nehéz, nagyon ziháltató lépcsőházakat, sokadik emeleteket megmászni – képzeletben. Mégis igen hálás vagyok a szerzőnek, akit valamikor ifjabb koromban megismertem, és akinek bámulatos műveltségét, érzékenységét és tudását őszinte áhítattal csodáltam.

Vajon a mai szenvedélyes-igényes olvasók hány ezreléke olvasná végig - nem Párizsban: itthon - ezt a remek könyvet?

Bodor Pál



December 18.

Milyen határokat hagyott volna jóvá Horia Sima és Szálasi Ferenc?

Szívből örvendek a Magyar Gárda feloszlatásának, akkor is, ha tudom: az indulatok, a súlyos történelmi tévedések és téveszmék, a vadságok és primitívségek nem oszlathatók fel semmiféle bírói ítélettel. Amiről valaki úgy tudja, hogy igaz, hasznos, erkölcsös, erősíti a nemzetet, növeli tekintélyét a nemzetek között, az minden bátor és igazságos bírói döntést túlél, sőt.

Ez nem azt jelenti, hogy Pataki bíró úr helyében én nem vállaltam volna, hanem tovább halogattam volna döntést. Pontosan tudom, hogy nem vagyok olyan bátor, mint ő - de mivel egy másik Gárdáról (a román fasiszták Vasgárda nevű szervezetéről) magamat magyarnak, kisebbségi kisfiúnak tudó gyerekként már megvoltak a tapasztalataim - ahhoz gyáva lettem volna, hogy NE mondjam ki a döntést a feloszlatásról.

És most egy info, amelyről ugyan írtam már, de sosem volt időszerűbb: röviden megismétlem. Egy északnyugat-európai szerző sokat foglalkozott a közép- és kelet-, illetve délkelet-európai országok fasiszta szervezeteinek a második világháborúban betöltött szerepével. Legnagyobb meglepetésére kiderül, hogy az utolsó szakaszban vezetőik - beleértve Horia Simát, a román zöldingesek, vasgárdisták vezetőjét és Szálasit - találkoztak, megvitatták az elébük terjesztett, a német politika érdekeit tükröző terület-, illetve délkelet-európai határrendezési tervet, azt megbeszélték, és a maguk részéről jóváhagyták. Tehát a horvát, szerb, román, magyar, szlovák stb. nácik jóváhagytak egy náci-német érdekeknek megfelelő határrendezést.

Ha politikailag ízléstelen akarnék lenni, nagyon megnézném annak a tervnek a román-magyar, szerb-(horvát)-magyar, osztrák-magyar, szlovák-magyar határait. És a jóváhagyó résztvevőik aláírásait. Azt csak suttogva teszem hozzá, hogy a magyar hírszerzés életbevágó politikai feladatává tenném ennek a náci megegyezésnek a megszerzését.

Az északnyugat-európai szerző műve néhány éve megjelent magyarul is. Nevét, művének címét annak idején ebben a rovatban közzétettem. Meggyőződésem, hogy a téma szakértői, kutatói, tudósai ennél többet is tudnak. Sajnos azonban én csak újságíró és néha író vagyok. A Magyar Gárda Egyesület tagjainak és szimpatizánsainak esetleg meggondolkodtató élmény lenne az anyag áttanulmányozása - ha megvan, ha meglesz.

Bodor Pál



December 17.
Nepáli barackvirág

Gyanítom, nem esztétikai célokból ragyog ezer meg ezer színárnyalatban a természet virágvilága. Inkább szexuális okokból ekkora a kínálat. Pőrébben: a szaporodásért.

A virág sejti, hogy a kimondott, erős pirosaknak látogatási kapacitása már telített, vagyis annyi pirost kedvelő vendégbogár teszi szárnyason és szárnytalanul tiszteletét, és végzi el, mellékfoglalkozásban, a beporzással járó, talán kellemes, kiszervezett feladatokat, hogy állandóan ott a felirat: „Megtelt”, „Minden jegy elkelt”, hogy valami más színt kell választani, nem fő színt, kemény kéket, világító sárgát, harsány zöldet, hanem sejtelmes-vegyest, ravasz árnyalatot, a kiabáló színek között a suttogót, a szerényt, szinte reménytelent: ott talán még nincs tülekedés, van keletje még a kis pöttyös bogárnak is, udvarol egy cseppet s továbbrepül, viszi-hozza lábacskáin a hímport, az életet, a sokasodás varázsporát, s mert nagy a vetélkedés, mind több színárnyalat küzd a helyekért, szerencsére még nem osztanak számokat, ezek nem is tudják, milyen volt az, amikor a sorszámot színes- vagy tintaceruzával a sorba állók tenyerébe írták ---

szóval: azért van sok ezer árnyalat, mert ha a kínálat ilyen gazdag, ennyiféle, akkor többen találják meg a számításukat. Talán ezért különbözünk olyannyira mi emberek is: észre, termetre, alacsonyságra-magasságra, ízlésre és (zenei) hallásra, szakmára-hangszínre, vérmérsékletre és politikai elvekre, haj- és szemszínre és így tovább.

Tegnap valaki azt mondta, hogy a világegyetem legszebb lánya egy ékszerdobozra hajazó csokoládé-bonbon üzletben működik a pult mögött, jól beszél angolul is, azt mesélik, hogy nepáli, a szépsége kétségkívül finoman ívelt, szemének metszése keleties, ha őt nézi az ember, minden további magyarázat nélkül elhiszi, hogy az őszibarack is nepáli születésű, onnan terjedt el a Földön. A pult mögötti lány egy magyar fiatalember élete-párja, aki szerzetes volt Nepálban, most pedig, itthon, nepáli szövegeket fordít magyarra.

Ha asszonykájára néz, nem tudom, hogyan képes abbahagyni a nézést, és tovább fordítani.

Bodor Pál











Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2009-01-05 (2988 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: napi@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület elnöke.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0,02 Seconds