2014 október 23, csütörtök

Legyen a kezdőlapom!

KÖZÉLETI TÁRSASÁGOK SZABAD HÁLÓZATA
Főoldal · Témák · Letöltések · Saját Beállítások · Fórum · Top 20 · Archívum · Eseménynaptár · 
Arcél - kortársaink arcképcsarnoka A közelmúlt fontos eseményei!Háttér - információk, tényekItt és most -  közérdekü írásokOlvasólámpaBudapest
Postánk
Időjárás
Lapajánló
Ütköző
Szavazás
Médiabox
Esszék
Fotógaléria
Választás
Kultúra
EU hírek
Könyvespolc
Vitasarok
Blogháló
Kincsestár
Év-Napok
Választási
hangulatjelentés
Örökzöldik
Horoszkóp
NolBlog
Pályakezdők
CzeNaSav
TOVÁBBI ROVATAINK
Eseménynaptár
Meghívók
Pallas Páholy Hírlevele
Úri huncutság? Bölcs mondások politikáról, hatalomról
Civil Európa
Medical Online
MEASZ hírlevél
Lapszemle - Válogatások
ROMA CHARTA
PP-Klubháló Fotóalbum
Miniszterelnöki Hivatal támogatásával
Nyugdíj , nyugdíjreform

NYUGDÍJHELYZET
Eü Európában
Lapzsemle
Történetek Polgárról
Nyögetek
GMO
Vitasarok
Esszék
Ütköző
Szabadegyetem
Rózsa András
Kisember a nagyvilágban
 
B L O G H Á L Ó
Felhasználók Blogjai
Fórum
 
EU-Hírek
EP Hírlevél
 
Év-napok
Kincsestár
Kaján Naptár
Örökzöldik
 
Könyvespolc
 
Klubok
Pallas Páholy 1993
Pallas Páholy Egyesület dokumentumai
Fotógaléria
Klubháló FM
Audio-video

KÖNYVRENDELÉS

Belépés/Regisztráció
Felhasználónév

Jelszó

Új tag ITT regisztrálhatja magát.

Médiabox

Kordiagnosztika

Számláló
Összesen
33734177
találatot kaptunk az oldal indítása óta: 2004 szeptember 1

Amiket ajánlunk

Impresszum
Lapigazgató-főszerkesztő: Dr. Gáspár István
Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László
Főszerkesztő helyettes: Böjte József
Főmunkatársak: Bodor Pál,  Marik Sándor,  Szekeres István.
Technikai szerkesztők: Gáspár Péter,  Prikrillné Erős Ildikó.
Munkatársak:Balogh Zsuzsa, Bereczki Gaby, B. Kiss Andrea, Busi Eszter, Buzdor Gabriella, Czehelszki Levente, Cserháti András, Dolhai József, Fehér Attila, Gáll Róbert, Gellén László, Hadas Bianka, Havasi Zsófia, Kalmár Mónika, Kálnai Anita, László Anett, Matey István, Mészáros Tímea, Nagy Attila Zoltán, Nagy Zsófia, Perje Sándor,

Magyar Diplo

  
Diurnus Naplója - 2008. március II.





Kedves Olvasók!

2006. április 1-jén volt egyéves a KLUBHÁLÓ DIURNUS! Kötet készül a jegyzetekből. Az „oldalt” amit eddig közel tízezren olvastak, a könnyebb keresés érdekében immár harmadszor átszerkesztettük. A „számláló” mindig újraindul. A TOP 20-ra kattintva lehet látni, hogy Bodor Pál a TOP-on van nálunk, és már több mint egy éve gyakran a NOLBLOG-on is! Ahol több mint 55 000-en kattintottak rá!!! (Szerk.)


MÁRCIUS


Március 31.

Gárdisták! Nagyváradon voltatok?


Néha azt hiszem, hogy egyáltalán nem vagyunk igazán okosak. Persze: minden nemzet szeret előnyös tükörben fésülködni, nekünk is van ilyen tükrünk, sőt trükkünk is, de mert néha ránk huhog, nem mindig nézünk bele, amikor kellene. Pedig a tisztességes, jó szemű tükör nem hajlandó sokáig mélyen hallgatni. Néha ugyan halkan szólal meg, szinte suttogva, hogy az érzékenyebb lelkek és a szellemileg kiskorúak meg ne is hallják. Nekem például azt motyogta, amikor az újságolvasásban elszomorodtam: gárdistáink váradi látogatásán.

„ Édes gazdám, most a hajdani lovad helyett, meg a bölcs kígyó és a világot hátán hordó teknőc szól tehozzád. Ha így halad tovább kis hazád sorsa, nagy bajok lesznek itt. Ha ezek a gárdisták valóban nekitámadtak az utánuk takarítóknak, akkor jaj nekik. Akkor alighanem olyan komolyan veszik magukat, mintha ők lennének az ellenállhatatlan légió. Azt hiszik, máris az övék a teljhatalom, s ha nem is az övék, azoké, akik tóborozták őket. Ezért hiték, hogy joguk van megrugdosni a Hősök Terét utánuk takarító s felmosó önkénteseket, mert ők, a gárdisták, többen vannak. Ha tehát majd egyszer szembejön velük, mondjuk a garibaldisták vörös ingében ötezer férfi, mindegyiknek a kezében ütésre is használható, rövid, egészen rövid, bambusz halászbottal, a gárdisták kénytelenek lennének elmenekülni. Vagy ha nem a vörösingesek, hanem a NATO, az ENSZ, az EU erői? Mert hogy itt Magyarországon megbolondultak, félkatonai szervezetet állítottak fel, ijesztgetni azt, aki nem akar velük masírozni. Még Nagyváradra is átruccantak, ott is vonulgattak. Megőrültek? Háborút akarnak? Első menetben mintegy házon belül? A politika immár házon belül is - háborúsdi? És annak van igaza, aki erősebb? Akinek nagyobb serege van, több fegyvere, több puskagolyója? Ti nem veszítek észre, hogy ami a gárda vonulása volt Nagyváradon: az nemzetközi provokációnak látszik? Akkor is, ha oly spirituálisak a határok, hogy Funar is átjöhet ide az embereivel? A Vasgárdáról, amely ugyancsak feltámadhat. S támadhat.”

Akik nem szerettek bennünket soha, úgyis azt hajtogatták mindig, hogy azért volt annyi junk, mert mindig annyira harciasak voltunk, hogy ugyan hegyesre pödört bajusszal, de minden nagy csatát, háborút elvesztettünk. Ez a gárda azért született vajon, hogy valamilyen, talán észbéli háborút újra csúfosan elveszítsünk? Inkább tanulnának rettentően, legyünk győztesek végre tudásban, okosságban, ügyességben, mint az észtek, a finnek, és még sorolhatnánk nálunk kisebb s okosabb népeket. Igaz, gárdistáik nincsenek. Szegényeknek.

Bodor Pál



Március 30.

A radikális jobboldaltól csak a baloldal védhet meg


Gyurcsány Ferenc tegnapi előadása a Szocialista Párt értekezletén föltehetőleg olvasható lesz az interneten, és nyilván nemcsak ott, hiszen nem pusztán a jelenlévőknek szólt, sőt, főleg azokhoz, akik abban a nagyteremben el sem fértek volna.

Aki azt remélte, vagy attól félt, hogy a párt- és miniszterelnök itt majd távozóban integet a válogatott tagságnak, az nem ismeri a szereplőket. Sem az előadót, sem hallgatóságát. Gyurcsány sok éleset és igazat mondott, és nem politikai kacérságból. Élesen, kritikusan és önkritikusan definiálta a magyar politikai helyzet erővonalait. Realisztikusan a begurult, narcisztikus jobboldalt, amely a radikalizmus immár szinte minden kelléktárából fölszerelte magát¸ és kissé eufemisztikusan saját pártját, amelynek tagjai (és kevésbé a jelenlévők) talán mélyebben megrendültek, mint azt elnökük érzékeli.

Alighanem azonban tudja vagy sejti, hogy a jobboldalnak igen könnyen sikerült a provokáció-kampány, amely a hisztéria szökőárjaként söpört végig az országon. Nem tudom, hány baloldali szavazott a vizitdíj (stb.) ellen, zömük azóta alighanem rádöbbent, hogy kézenfekvőnek tűnő, de hamis érvekkel hagyta magát megvezetni, és most kínozza a másnapos politikai fejfájás. Szakemberek szerint legalább negyedmillió korábban balra szavazó hajlott volt Orbán szavára, de őket többé aligha lehet beugratni. És annyira mind visszaokosodtak, és velük mások is, rengetegen, hogy többé nem dőlnek be a varázslónak nézett szélhámosnak. Kétségkívül van egy országos, kormányt vádoló pszichózis - a mai értekezlet uralkodó hangneme azt tanúsítja, hogy a szocialisták ezúttal nem áltatják magukat.

Persze lehet, hogy előbb-utóbb újjá kell szervezni a Szocialista Pártot. Tagságát és vezetését fiatalítani kell, a tagság összetételét gazdagítani a nagy szociáldemokrata párt ideális erőivel, igenis legyenek tagjai között magas számban (szak)munkások, technikusok, például a tömegközlekedés minden ágazatából, a legmodernebb iparágakból, diákok, szakiskolát végzettek, egyetemisták, fiatal diplomások az iparból, a tudományos kutatásból, tanítókból, tanárokból, fiatal jogászok, agráriusok, orvosok, egészségügyiek, pénzügyiek…

S a média! A jobboldali Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Heti Válasz, Demokrata, Théma-hálózat, a Lánchíd-rádió, a HírTV, a tudtommal jobboldali kézbe került InfoRádió, a cseppet sem baloldali Magyar Rádió és egyházi orgánumok, szószéki beszédek médiahátrányba szorították a baloldalt. És ha a Klubháló és az ATV közönségét alaposan fölmérjük, nincs miért nagyon csodálkoznunk a népszavazás vidéki „eredményein”. Amíg a Szocialista Párt nem állítja talpra a maga médiahálózatát, és azt nem teszi szellemessé, érdekessé, alapossá, meggyőzővé és színessé - addig vesztett ügye van.

Mindennél sokkal fontosabb, erősítőbb, pozitívabb, amit kritikus-önkritikus beszédében a pártelnök - majd szellemes pamfletjében Lendvai Ildikó elmondott (hogy most a többit ne részletezzem) - van még erő, realizmus, tisztánlátás és önismeret a baloldalon: nehéz hónapok és nyilván évek jönnek, de most nagyon is érdemes szívvel-lélekkel a baloldal mellé állni. A radikális jobboldali veszéllyel szemben csakis reá, s remélhetőleg a koalícióra építhetünk.

Bodor Pál



Március 29.

A gyűlöletbeszéd és a kisebbségi magyarok


A Szempont március 27.-i adása megkérdezte nézőit, szükség van-e a gyűlöletbeszéd büntethetőségére. A válaszolók nagyobbik része nemmel válaszolt. Tán elsősorban azért, mert életében még egyikük sem volt kisebbségi magyar, valahol a politikai szomszédságban. Ezért hiszi, hogy a gyűlöletbeszéd csak a zsidók és cigányok panasza - magyarok ellen. (S akár már szervezhető is az újabb népszavazás.)

Ha valamely szomszéd országban mi magyarok harcolnánk a gyűlöletbeszéd büntethetőségéért, a szemünkbe nevethetnének: „Hunniában sem büntethető.” Holott a gyűlölet könnyen sújt kisebbségit, meg bárkit, aki különbözik a sokaságtól - akár abban, hogy butább, gyöngébb, ügyetlenebb, de akkor is, ha okosabb, erősebb, ügyesebb.

Egy idős hölgy azt sugallta a Szempontnak válaszában, hogy a gyűlöletbeszédre panaszkodók (kvázi: előbb söpörjenek a saját portájuk előtt), előbb változzanak meg maguk, és csak aztán kérjék ki maguknak a szidalmakat. Értem én ezt is, tökéletesen. Van is ebben igazság. Mondjuk: előbb szűnjön meg a kábelek, bronzszobrok, útjelzők, zsilipek lopása - aztán beszélünk. És szavamra, ezzel (így, úgy) egyetértek. Senki sem állítja, hogy a legtöbb cigány túl gyorsan asszimilálódik. Hogy a fia még liba-pásztor volt, ő meg miniszter. Inkább (mondom valósághűen, gonoszul) a tíz gyereke utáni segélyből él borzalmas életet, és jobb ambícióit (neki és övéi többségének) még nem igazán sikerül beindítani. Pedig a társadalom is igyekezett, nem sok sikerrel.

A zsidókérdés talán bonyolultabb. A zsidók ambíciói, asszimilálódási sebessége, úgymond, túl gyorsnak tűnt, vagy sokkal korábban kezdődött. Náluk nem az a baj, hogy pokolian lemaradtak a putriban, hanem hamar előztek.

Most ne szegény Bayer Zsoltot szidjuk az összes többi gyűlölködő helyett is - tegyünk vele kivételt. Hozzunk törvényt, hogy ha visszaesik, éljen néhány évet zsidóként. (A körülmetélés alól szerezzünk neki mentességet: ne rövidítsék meg semmiben, ami lényege.) És telepedjen le Pesten, zsidó ember képében, csupa Bayer-szerű közé. Olyan sok Bayert azért talán mégis nehéz lesz összeszedni.

Bodor Pál



Március 28.

Kinek miért van lelkifúrója?


Van, aki henceg ezen az ingyenes hirdetőtáblán, reklámozza pazar-jó szívét, nagy műveltségét; van, aki viszont itt kér bocsánatot a világtól, itt gyón, ostorozza magát - ami ugyancsak lehet dicsekvés is: „lám, töredelmesen őszinte vagyok, ne is szidjatok, elébe megyek minden penitenciának, még a ti bűneiteket is magamra veszem…”

Igen, olykor a milliónyi blog: világvallomás, lírai apróhirdetés, a feltűnési viszketegség piaca - az utókor alaposabban tanulmányozhatja: mi milyen voltunk. Régebb irodalmi szerkesztők, cenzorok és titkos szolgák asztalát borították be a vallomások, névtelen följelentések, szerelmes versek, száz oldalas naplók, most aztán könnyítettünk a hívatásos olvasók helyzetén, minden cenzúra nélkül, beleértve a jó ízlés, a szemérmesség, a titoktartás cenzúráját, ömlik a világ elé a huszonegyedik század emberének lelke, gyakran mosdatlanul, válogatás nélkül. Írnak exhibicionisták és roppant tehetségesek (nagy sikerű könyvek is születtek „bloggerek” szövegeiből) - s van ebben némi bizsergető provokáció is, némelyek azzal az érzéssel küldik be művüket, amilyennel a lottószelvényüket: hátha felfedezik őket.

Mások inkább fogyasztói a termésnek. Úgy böngészik e naplókat, leveleket, önarcképeket, magány-vallomásokat, mint a társkereső rovatokat: hátha itt bukkannak rá az igazira, vagy a jó kalandra… Valamikor rég, mikor töredék-ennyien éltünk a földön, jobbára személyes ismeretség (meg kerítők, házasságközvetítők útján) „találkoztak” az emberek.

…Azon tűnődöm, egy-egy ilyen széles körű publikációs hely olykor-olykor ismerkedési esteket rendezhetne (mint a Klubháló „blogfüggő” csoportjai) - s mint a nemzetközi tudományos kongresszusokon, ahol a hajtókára kitett, nagybetűs névjegyükről ismerik meg személyesen is egymást azok, akik műveiket kölcsönösen olvasták már, végre kezet foghatnak, kellemes vagy kellemetlen meglepetést szerezve… Hallom, olvasom: ilyen spontán csoportok egy-egy ügy mellé állnak, támogatnak egy-egy tehetséges kezdőt, húszan elolvasnak egy-egy „első regényt” kéziratban, szép indulásokat segítenek…

Nem akarok nyüzsögni, kezdeményezni, de mindezekre érdemes odafigyelni.

Bodor Pál



Március 27.

Gazsi „gonosz hazugsága”


Kedves Eszter - gyors válaszom: igen, filozófia-lélektan szakos voltam a Bolyain… Ha Ön annyi ideje olvassa írásaimat, bizonyára feltűnt, hogy ritkán használok éles hangot. Élőszóban is ritkán támadok, hevesebben pedig inkább azzal vitázom, akinek hatalma van. Ön kivétel.

Holott ebben az írásfajtában Magyarországon közel ötezer került ki a kezemből. Azt reméltem, észreveszi: inkább védtem, mint támadtam föltételezésemmel, hogy környezetéből ered az az ellenséges megítélés Tamás Gáspár Miklósról, amely írásából kicsapott. Úgy véltem, ha igazán megismerte volna szellemiségét, másképp fogalmaz. S nem írja le, hogy olyan barátaim között tűnök fel rendszeresen, akiktől Önt „kirázza a hideg”. Meghökkentettek szavai: ”TGM-vel kapcsolatosan konkrétan kellett vizsgálódnom, utánajárni fáradtsággal, hogy gonosz hazugságainak mi a valóságalapja. Ekkor jöttem rá, hogy a saját elméje az…”

Jaj, Eszter! (Hadd súgjam meg: nem „fáradtsággal” (a d-betű után t-vel), hanem t-nélkül, „fáradsággal” járhatott utána. Meg: Kosztolányi sokat kárhoztatta „kapcsolatosan” szavunkat; olvasható a sajtóban megjelent írásainak tán tízkötetes, Illyés Gyula gondozta válogatásában…)

Kedves M. Eszter! Én Gazsit ismerem, mióta a világra jött. Egy utcában laktam Kolozsváron a szüleivel. Tiszteltem-kedveltem édesapját, Tamás Gáspárt, s nemcsak azért, mert magyar katonaként a keleti fronton olyan üszkösödő sebesülést szerzett, amely sosem gyógyult be, és élete végéig kínozta. Talán halálát is az okozta. Egyébként Tamási Áronnal, Kacsó Sándorral, Ruffy Péterrel és megannyi kiválósággal a Brassói Lapok munkatársa volt, több szépirodalmi művét is kiadtam, kiadtuk, amikor a romániai Irodalmi Könyvkiadónál dolgoztam. Az Irodalmi Almanach főszerkesztője, a kolozsvári Magyar Színház igazgatója volt. S noha két héttel Gazsi születése után érkeztem Kolozsvárra, semmi „gonosz hazugságáról” mindmáig (e hatvan év alatt) nem szereztem tudomást.

Politikai flikk-flakknak is csak azt nevezném, ha valaki önös érdekből, karrierizmusból hajt végre látványos változtatásokat pozíciójában. Mint naplómból kiderült, Gazsi még azért sem volt hajlandó váltani, meghunyászkodni, hogy megőrizze állását az ELTE filozófiatörténeti tanszékén vagy a Magyar Tudományos Akadémia filozófiatörténeti intézetének igazgatói székében. Mindkét esetben „az utcára” került, állástalannak. Pártját nem romokban, hanem a csúcson hagyta ott. Politikailag pedig cseppet sem számára kedvezőbb álláspontot vállalt.

Eszter, nagyon igazságtalan volt hozzá. De persze, Gazsi ezt is kibírja. És senkit sem kötelező kedvelni. Őt se, engem se. Noha mindannyian vágyunk, hogy szeressenek.

Bodor Pál



Március 26.

Ne vegyünk készpénznek hülyeségeket!


Emeszter hozzászólt A védekező párt című blogomhoz, s noha Tamás Gáspárt Miklós, TGM-t itt a publicisztikájáért dicsértem, ő a filozófust és az embert támadja. Írásom s a hozzászólások ma is olvashatók.

A vádak sora ismert dilettáns tévképzet; Emeszter ártatlan, nem saját kútfőjéből merít, inkább műveletlen elfogultak tudatlan pletykáiból. Például: „TGM, a gyökér nélküli”. Tessék csak Jászi-tanulmányát elolvasni, s leszédül, hogy milyen mélyen gyökerezik szerző az erdélyi, a magyar valóságban. „Megélhetési filozófus”- sziszegi Emeszter. Hát igen: akit ’81-ben nézetei miatt rúgnak ki az ELTE filozófiatörténeti tanszékéről, s hosszú évekig állástalan, az az eszméit is feláldozza a megélhetésért. Aki az MTA Filozófiai Intézetének igazgatói tisztségében csekély engedménnyel megmaradhatott volna - de nem maradt. A megélhetési filozófus az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke, parlamenti képviselő volt - és visszavonul. Kilép pártjából, melynek egyik alapítója. Megannyi magyar és nemzetközi bizottság, szerkesztőbizottság stb. tagja-elnöke - s teljesen hidegen hagyja ez a fajta karrier és anyagi előny.

Megírja A teória esélyei (1975), a Descartes: A módszerről (1977), A szem és a kéz (1983), az Idol tribus (1989, franciául:1991, angolul: 1995), a Másvilág (1994), a Törzsi fogalmak I-II (1999), A helyzet (2002) című műveit, tanulmányai tizennégy nyelven jelennek meg. Hat nagy nyugati egyetemen vendégtanárkodott.

Emeszter „adat-özönt” vet a szemére, s azt, hogy „kifejezetten pártos”(?) módon „ferdít el” tényeket, végül bomlott anarchistának nevezi. S a tetejébe, íme, profi verdiktuma: „A filozófia pedig nem az, amit művel”. Hát mi? Nem tudom, van-e a hozzászólónak szakképzettsége e minősítésekhez. Én viszont filozófiát végeztem a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen - s megrémülök sorai olvastán. Szó mi szó, az alaptalan, felületes vádak bizony rímelnek a közvélemény szakképzetlen övezeteiben TGM-ről terjesztett hülyeségekkel. Ha Emeszter nem szakmabéli, bizony nem tehet róla, hogy ezeket visszakérődzi. Persze van vitám más hozzászólókkal is, sort kerítek rájuk.

Bodor Pál



Március 25.

Mit kívánnátok leginkább?


Mikor milyen utópiákat álmodott magának és másoknak az Ember? Mindig arról álmodott, ami néki a legjobban hiányzott. Sült halat, magas vizeket, friss szabadságot, ágybéli lányt, cimbalom-muzsikát, nagyharangnyi aranyat, szabadságot és szerelmet. Meg sok pénzt. Effélét. Ami éppen nem volt.

Mindene sose volt, s mindig az volt mérce, hogy milye nem volt. Ha reggeltől estig gyalogolt, s egy korty vize se volt, az égről a napot is odaadta volna nagy hörpintésnyi hideg vízért. Pláne a napot, ha izzasztott s szomjaztatott. Ha a fejedelem várfalát építették a hegyen, s oda asszonyok egyáltalán nem jöhettek, talán a kecskét is elfogadta volna, csak hát tudta, jó keresztény ember ilyet csak ezer bajban tehet; hát azt is ráfogta a kecskére, hogy az akarta.

Ha fiatalabb lennék, megírnám az utópiák történetét - mint a hiányok földi leltárát. Voltak pimasz jövőképek, amelyekben mindannyian egyenlők voltunk, mintha akármiben is egyenlők lennénk, holott még a hangunk, a lábujjunk, a nézésünk sem egyforma, s amikor fiatal fiúkként úszni mentünk Áronnal és a lovakkal, láttuk s látták, hogy abban se vagyunk egyformák, ami a legritkábban látható.

A törvény előtt persze, lehet. Az írott szabály szerint. De kik lehetnek egyértékűek a bíró uram előtt? A négylovas hintó utasa, meg a gyalogos bocskoros? Hiheti a bocskoros, persze hiheti, vigaszul, s csak előlegbe. Utólag belátja, s már nem hiszi. Jóságban s gonoszságban dehogyis vagyunk egyivásúak. Nem is szeretném, ha lennénk.

A jövő évezredben tán kimondják: nő és férfi sem erősen egyenlő. A szép, okos, szorgalmas nő: királynő. Férfiember csak vőlegényként ér majdnem ennyit, de csak addig, amíg nem egész biztos a házasulása. Az öreg bácsi meg választások előtt ámul, hogy mekkora a becsülete, hányan udvarolnak neki, épp csak nem simogatják. Később rájön, még a focilabdának is nagyobb a keletje, pedig azt nem „simogassák”, hanem rúgják.

Hát szóval, el kell gondolkodni, hogy mikor mi hiányzik legjobban az embereknek. A kereskedő is legszívesebben azt hozná haza a vásárból, amit álmukban látnak. Jó pénzt érne.

Bodor Pál



Március 24.

Mi „jön át” az MSZP igazából és érzelemvilágából?


Egykor a forradalmi baloldal úgy érezte: igaza akár matematikailag is bizonyítható. Mégis volt erős érzelmi, romantikus aurája, fűtöttsége-forrósága. Egyszerre volt igen szelektált, szervezett párt, tagjai életveszélyes kockázatot, mély titoktartást vállaltak, akkor is, ha kínvallatás vár rájuk - és természetjáró, verseket tanuló, közösen éneklő társaság. A mozgalomban nagyon is illett olvasni - nemcsak társadalomtudományt: jó szépirodalmat is - tanulni nyelveket stb.

E tradícióból sok minden a szocdemekre is jellemző volt. Kőműves sógorom tizenhét évesen bukott le Temesváron, tudott svábul, a börtönben első pártfeladatként (szótárral) el kellett elolvasnia Goethe Faustját. Így tanult meg németül, s utána franciául. Kardostelepi srác volt: ott nőtt fel József Attila Mircea nevű, testi-szellemi fogyatékos féltestvére, garasainkat rendszeresen vittük neki, koldult a temesvári Olasz Bank előtt. Attila döbbenetes mása volt - százhúsz kilósan. Sógoromat, a hétgyermekes kőműves fiát a szakma téli nyomora, a román fasizmus - a magyarok „dupla” elnyomása vitte balra. (Megírtam: a doftanai börtön „bal szárnyán”, a baloldali politikai foglyok zöme magyarul beszélt.)

A huszonegyedik századi magyar szocialisták ugyan hisznek igazukban, de nem képzelik, hogy az matematikailag bizonyítható. Viszont érzelmi tónusa csekély, halk. Énekelni? Régebbi tagjai talán az Internacionálét még tudják, népdalokat már ők se nagyon. S verseket sem. Fiataljai között nem dúl vészes vers- és könyv-imádat. Persze azt se hiszem, hogy a Zuschlag-ügy jellemzi a baloldali fiatalokat. Az Andrássy úti nagy MSZP-tüntetésen elég sok fiatal is volt, ha nem is annyi, mint a Fidesz-tüntetéseken. Magyarországon immár hosszú egyetemi oktatói pályámon bizony ritkán találkoztam baloldali fiatalokkal.

Az a gyanúm, hogy az egyre kevesebb baloldali napi sajtó (ma már csak a Népszava, a Népszabadság meg csak részben) az ország egész területén nem is fogható, többé-kevésbé baloldali rádió és televízió (mindösszesen a Klubrádió és az ATV), az MSZP népgyűlésein elhangzó, néha kitűnő, de az érzelmekre ritkán ható beszédek (meg az a tény, hogy mind a nemzeti jellegű témakörök, mint a fiatalokat esetleg érdeklő baloldali hangsúlyok szinte sose jelennek meg ezekben) - nem különösebben vonzó. Az MSZP nem szól vonzón tömegekhez.

Bodor Pál



Március 23.

A védekező párt


Baloldali publicisztikánkban ma alighanem TGM, az MSZP-től erősen balra álló Tamás Gáspár Miklós a bajnok. Páratlan szuggesztivitással, vérbeli íróra valló nyelvi eréllyel, mély műveltségből merítve fogalmaz: nemcsak humorát, hanem grimaszait, kifordított tenyerét, fölhúzott vállát is szinte látjuk. Kimondom, bár kicsit blaszfém: aki nem ért egyet vele, az is élvezi. Éles, gúnyos, leleményes. (Gyurcsányról írott pamfletjével például nem értettem egyet.) Ilyen kivételes szerzőket ölelnek magukhoz vígan (másutt) az akadémiák.

A túlsó, szélsőjobb végeken a nyilas tempójú, embertelenül gyűlölködő Bayer Zsolt a sztár: tagadhatatlan tehetsége a késdobáló zenebohócé, aki maholnap halálosat hajít egy védtelenre. Egészen más súlycsoport és érték-kategória, mint TGM - de saját körében óriási sikere van. Kettejük között vannak még vagy százan jobb s baloldalon, sok közöttük a jó svádájú locsogó, a szenvedélyes igazmondó és a szellemi hamiskártyás - de a rendszerváltozás után alig-alig lendült fel a műfaj. Baloldalon aztán egyáltalán nem - hacsak nem tekintem egyértelműen baloldalinak mind a 168 Óra, mind a Magyar Narancs publicisztikáját.

Jó politikai szónok meg aztán alig van. Orbánnak az írott beszédei a jobbak - a rögtönzöttek olcsóbbak, de hatnak a törzsgárdára. Gondolatilag meglepő-eredetit legföljebb egy-egy szófordulat erejéig hallottam tőle: nem törekszik a politikai gondolkodó babérjaira. Úgy vélem, igen jó orátor (még szigorúan hivatalos helyzetben, külföldön is, angolul is) a sokszor „papír nélkül” beszélő szocialista pártelnök; képes megfordítani, megnyerni egy termet, tűzbe hozni, (amire Orbán is képes), viszont alapvető kulcskérdésekben (baloldaliság, nemzeti érzések stb.) nem hazardíroz. Érvei döntően racionálisak, szinte soha nem érzelmiek. Pedig jól tudja, ha a politika nem is, a politizálás nagyrészt az érzelmek tartományában zajlik.

Az MSZP bajainak nyitja könnyen fölfedhető, ha csak azt vizsgálnánk meg: miért nincsenek ma, annyi idővel a rendszerváltozás után - Vitányi Ivánon kívül - erős politikai szónokai, publicistái, szenvedélyes, ihletett szószólói a baloldalnak. Miért nincsenek? Mert 1990 után az MSZP önvédelemre rendezkedett be. Elől nem gólképes, örül, ha jó a kapus.

Ma csak a jobboldal offenzív, kezdeményező, ötletes. A baloldalnak van igaza, a jobboldal ragadja magával a tömegeket. Maholnap kiröhögnek, ha azt írom: a baloldalnak van igaza.

Bodor Pál



Március 22.

Miért unalmas a Szocialista Párt?


Aki nem határozhatja meg, az nem is ismerheti magát. Aki csak azt tudja, hogy cukor nélkül issza a kávét, szereti a forrószemű nőket, de az első emeleten már liheg - ne is remélje, hogy ismeri magát. Válaszolhat más, huszonhét kérdésre - nem sokat ér. A kitöltött adatlappal talán beutazhat az USA-ba, de nem a történelembe.

Vajon kiáltványba foglalhatná végre már az MSZP, hogy miben, mennyiben baloldali? Nem tudom. Stratégiájának csupán taktikai, kényszerű sávja lenne a kapitalizmus elfogadása? És miféle tőkés rend lenne a szocialista? Ilyen-olyan? Milyen távlatban? (Táncra kéri, összebújik vele, aztán ledönti? Házasságot köt vele holtáiglan - mi lesz a gyerekeikkel?) Miben határolja el magát az MSZP a neoliberalizmustól? Szocialista szemmel mi az, hogy „semmi se ingyenes”? A szegényház se? (A cigánykérdés bonyolultabb az agy-transzplantációnál. Szocio-kulturális, iskolai, nevelői, etikai, egészségügyi stb. programot és száz évet követel.)

A szocik új baloldalisága nem merülhet ki jótét filantrópiában, és nemcsak azért, mert nem állnak rendelkezésére vagyonok. Államiak se. Tehát más lesz, mint jótékony? Milyen lesz? Újraosztó? S még több: harcos humanista? Gyűlöletgyűlölő? S a Bayer-Zsolt-i, földübörgő fasizmussal sem törődik?

Még mindig nem mondta ki akkurátusan: miben, mennyiben, mennyire nemzeti. Milyen erős mozgalmat lelkesíthet maga köré? És (kérdezem, mert nem vettem még észre): érdeklik a munkások? A szakközépiskolások? Az inasok? A diákok? Nem indít nagy, vonzó baloldali újságot és televíziót a vidéknek? Az országnak?

…Bocsánatot kérek elvbarátaimtól: a szocialista párt dögunalmas. Miközben a magyar és a világvalóság tumultuózus, drámai, veszélyes - és a Szocialista Párt világos, okos, mély válaszokat adhatna a legkényesebb, ellentmondásos jelenségekre. Így foglalhatná el méltó helyét az értékek hierarchiájában. Az MSZP a nemzet valódi stratégiai pártja lehet, a távlatok erélyes pártja, amely fütyülhet a demagógia azonnali válaszaira, nincsen szüksége percnyi ujjongásokra. Egy ilyen párt - ha friss, bátor, eredeti erőket hoz fel, új hangot teremt - teljes bizalmat szavazhat Gyurcsány Ferencnek.

Bodor Pál



Március 21.

A futball-huligán helyesírása


Nézzék a tévék műsorait néha kísérő SMS-betűszalagot! Szinte több a hiba, mint a betű. (Persze az SMS-eszköztár szűkössége is ludas.) S nemcsak a gyerekek helyesírását rombolja. Igaz, a fonetikus írású nyelvek között a miénk igen kényes: egyetlen szóban is sok lehet a baki.

Szörnyen romlik diplomásaink helyesírása is. Megírtam volt: részt vettem posztgraduális média-kommunikációs képzésben - tán magyartanárok között bukkantam rá a (viszonylag) leggyöngébb „helyesírókra”. Merkeltem, s felfortyantak: ők rábízták magukat komputerükre - még nem sejtették, hogy a gép sem tökéletes. (A „kakasülő”-t olyan szónak minősíti, melyet nem illik leírni.) A szövegszerkesztő helyesírási programját nyilvánosan kellene elemezni.

A képernyőn futó betűszalagokat meg kell tisztítani a vad hibáktól. Sőt: amikor nem az SMS technikai korlátai okozzák a vétségeket (amelyekért tehát nem a beküldő tehet) pirossal kellene javítani a bakit. Hiszen különben a beküldött üzenetek olvasói még azt is hihetik, hogy nem hibát látnak, avagy nem is olyan nagy hibát fedeznek fel, lehet azt úgy is írni, lám, a televízió sem csuklik tőle…

Öreg szolgája vagyok a nyilvánosságnak, pontosan tudom, hogy csöndes mordulásomnak semmi foganatja nem lesz. Igaz, megkérhetem naplójegyzeteim közreadóit: küldjék be aprehendálásomat mindazoknak a televíziós szerkesztőségeknek, amelyek ilyen üzeneteket gondozatlanul közzétesznek, majd közöljék itt, ezeken az oldalakon a válaszaikat is. Különös tekintettel arra, hogy nemcsak nyelvhelyességünk romlik viharosan, hanem (az érettségiztetők döbbennek meg minden évben ettől) tizenkét évi „magyarul tanulás” után is sok-sok növendék helyesírása rettentően szomorú - gyászolhatjuk nyelvünket. S aki nem ír helyesen, az talán szégyenében verekszik s gyújtogat. Így billenti helyre magyarságát.

Bodor Pál



Március 20.

Ez nem siesta-sziget…


Természetes, hogy a blogtermés olvasottságát sokban ugyanazok az ismérvek befolyásolják, mint a bulvársajtóét. Mint a puhafedelű olvasmányokét, a krimikét, a szerelmi kalandokét, különös tekintettel a szexuális élményekre és az érzelmi gyilkosságokra, fenyegetésekre.

Nem csodálom egy pillanatig sem, hogy blogokban nem filozófiai viták csapnak össze, senki sem elemez hegedűszólókat, a színházi élet csúcseseményei ritkán kerülnek terítékre, nem vesznek össze zenekritikusok, de még a gleccserek olvadásába sem borzongunk bele. Én is sokkal szívesebben olvasom a regénygyanús szerelmi távlevelezést, a fura nevű ifjú hölgy színes cikázását, a másik líraian epikus monológjait, két-három, írásaikban pikánsan vonzó hölgy finom, költői kacérkodását - nem folytatom a felsorolást. A blogok (nálunk, egyelőre) ritkán szólnak a nagy társadalmi dilemmákról, félelmekről, súlyos válságokról, és érdekes módon az ide nagyritkán elhatoló jobboldali és szélsőjobboldali megmukkanások gyermekdeden primitívek, vakkantgatók és színvonalukban kiábrándítók. Egy kicsit úgy fest, mintha ki-ki inkább a magánélete kiskertjének tekintené ezt a teret - kiskertnek, még csak nem is játszótérnek.

Azt a tévhiedelmet kelti a válogatós olvasóban, aki csak szemelgetve olvas (a megjelenő följegyzések talán negyedét futja át), hogy ezeknek a szerzőknek a többsége ritkán foglalkozik az igazi, mély, keserves-tömeges gondokkal, inkább menekül előlük: ide is. Száz év múlva írásaink keveset árulnak el korunk alapgondjairól. Lehet, hogy ez nagyon jó. Hogy a blogsziget: szanatoriális, terápiás hely. Siesta. Itt úgy és azért „bujunk össze”, hogy hátat fordítsunk a világ többi részének. Itt látszólag senkit sem érdekel Orbán Viktor (vagy Szíjártó szóvivő) állítása, hogy Gyurcsány Ferenc nyilatkozata, miszerint egy pénzügyi minősítő világcég szerint Magyarországot a referendum nyomán is kedvezőtlenebb helyzetűnek minősítették, tökéletesen alaptalan, a cég meg sem említi a referendumot - hogy aztán a cég textusának egyszerű idézése bebizonyítsa, hogy a Fidesz állítása az alaptalan, a téves. Mondhatnám tehát, megengedőbben, hogy a bloggereket leginkább a napi politika csatározásai hagyják hidegen. De ez nem egészen így van.

Ami most történik az országgal, az nem pusztán múlandó aktualitás.

Bodor Pál



Március 19.

Hová jutunk, ha így züllünk tovább


- Nem akarok mindent tudni – mondja H. - Nem kell a teljes igazság. Az nekem sok. Félek tőle. Még jó, hogy némelyek ráhordanak díszeket, politikai kozmetikumokat, rohadt avart, kényszerű halotti leplet: ez néha elviselhetőbb, mint a pőre, holt igazság három vénasszony-lába meg egy krokodilmancsa, s halottak feje nyakláncba fűzve, s a laikus pátosz… Nem akarok mindent tudni, mert akkor talán magamat is képes vagyok megmagyarázni.

- Értelek, H. Egyébként is, oly mértékben tudományosodtunk el, hogy már szinte mind buták vagyunk. A szellemiek iromba aránytalansága bennünk sokkal zavarosabb tudatlanságként működik, mint ami ötszáz éve a jobbágy fejében kavargott. Neki voltak tántoríthatatlan igazai. Amíg nem találunk fel valamilyen algoritmust annak kimutatására, hogy a föllelt igazság hányadrésze jut el az egyes emberhez, töprengésednek semmi értelme. Mert mi jut el? Az igazság szemerje csak, elhanyagolható részecskéje - sok butaság közé. Ahány ember, annyiféle formátlan teljesség. Így aztán olyan földgolyót, mindenséget is tákol össze magának a kontár. A világnézeti, politikai ellentétek ebben is gyökereznek. A tudás egy része elhull, mint vastagon hámozott burgonyából a krumpli egy része a héjjal, mint buta legyintéstől olykor a filozófia lényege… A hullás csomó igazságot takar el, arról nem is szólva, hogy mi mindent nem is szed föl, nem asszimilál a lustább elme – oszt’ itt állunk ezerféle világképpel, mindegyik másra tesz fogékonnyá és alkalmassá. Az embert a - néha félreismert - érdekei, érzelmei kötik politikákhoz. Ötven év múlva még élesebb fénnyel derül majd ki, hogy a magyar nemzet érdekeit nem a Budaházi meg Toroczkai meg Vona Gábor s a Magyar Gárda képviselte, ellenkezőleg, ők fölerősítették a világban a magyarság már-már halványuló karikatúráját: azt, amely a politizáló magyart olyannak mutatja, mintha örökké némi tömény ital fűtené szellemi erő helyett, mindig csak kurjongatna, örökké 64 vármegyés matricát lobogtatna, mert neki az se számít, hogy egész Horvátország ott van az ő mélymagyar térképén. Hol parthus hercegek vagyunk, hol ellenállhatatlan mongol lovasok, hol Nobel díjasok törzse meg zseniális futballisták – s ha kikapunk csúf gólaránnyal, előkapjuk a gyűlölet bicskáját…

Nemcsak gazdasági reform szükségeltetik, de még előbb a nemzettudatunk, az önismeretünk reformja, ha százszor is a szorongásaink és vesztett csatáink váltották ki olykori gőgünket és idegengyűlöletünket, miközben sejtjük, hogy aligha van Európában nemzet, amely több másnyelvűt, más eredetűt olvasztott volna szervesen magába, és nagyon lehet, hogy ez a belső, hatalmas változatosság tett bennünket a földrész egyik legtehetségesebb nemzetévé. És jaj, lehet belőle e rossz dirr-durr következtében gyűlölködő, föl-fölfortyanó, összeférhetetlen, békétlen, elavult társaság.

Bodor Pál



Március 18.

Engem néha megbüntet a gép


(Azt mondják, a munkaerő fő értéke mindinkább az eredetiség. A kreatív munkaerő nemcsak megismétli milliószor, amit mások kitaláltak, megszoktak, s amihez már gondolkozni sem kell, csak odafigyelni - hanem észreveszi, mit kellene már rég egészen másképp, sokkal jobban… S ez még semmi, de tudja is, hogy mi a módja. Az eredeti embernek a maga területén mindent tudnia kell, ami addig - ismeret, szabály, anyag, művelet, technológia stb. - felhalmozódott, és csak e fölött léphet működésbe a kreativitás.

Aki „mindent tud” - az már alkotó lehet? Lesz?

Persze előfeltétel, hogy akarva-akaratlan mindent szüntelenül, kritikusan szemlél, és észreveszi azt, amihez annak sincs szeme, aki kitalálta. A kritikus megfigyelő még nem alkot. De már nyiladozik benne, hogyan lehetne azt másképp… Ahhoz, hogy a „másképp” kialakítója is ő legyen - erős képzelő erőre van szüksége. Fantáziára.

Tehát nem elég az anyag és a megmunkálás tökéletes ismerete, lázadás is kell az alkotáshoz, még ha körülötted mindenki utálni fog, és köpködni, hogy nagyképű vagy, azt hiszed, mindenkinél okosabb vagy, semmi sem elég, ami tudás fölgyűlt az ujjainkban, mozdulatainkban és szakismereteinkben, azt hiszed, te vagy a főokos, megcsinálhatnád ugyanezt gyorsabban, jobban, olcsóbban, tartósabban, szebbnek…

Ne haragudj rájuk. Attól tartanak, ha bevezeted az új megoldást, eldobhatják a mesterkönyvüket. Holott senki sem tiszteli és ismeri jobban, mélyebben a módot, ahogyan a munkát eddig végezték, mint Te, aki eljutottál odáig, hogy másképp tedd azt.)

Megkedvelten a leleményes szövegszerkesztő számítógépet, hiszen nem lélektelen, sok-sok nemzedék emléke robotol benne, és egyik hajdani pennámra, töltőtollamra, golyóstollamra sem voltam képes annyira haragudni, mint a gépre, amely megjátssza, hogy szeszélyes, hogy rengeteg bosszúálló, furcsa trükkje van, eltűnteti, majd egészen máshonnan varázsolja elő az írást, pukkaszt engem, aki viszont megjátszom, hogy dühöngök rá, holott csak magamat szidalmazom rettenetesen, hiszen valójában az én ballépéseimet, félreütéseimet, hiányos komputer-ismereteimet és - ki tudja - jellemhibáimat nagyítja fel olykor a gép, és fityiszt mutat.

Bodor Pál



Március 17.

A MeH nem a legjobb koncertiroda


A Művészetek Palotájában március tizenötödikén este zajlott le az immár hagyományos, ünnepi műsor, ezúttal is kiemelkedő, főleg művészeti díjak átadásával egybekötve, és egy új, Márciusi Ifjak nevezetű, fiatal alkotóknak létrehozott díjak átnyújtásával. Utóbbiakat a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc, előbbieket Hiller István művelődési és közoktatásügyi miniszter adta át.

Ez szép volt és jó, és még az sem volt nagyon zavaró, hogy az eredetileg behirdetett meghívó házigazdák közül Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét az alelnök, Mandúr László helyettesítette, Sólyom László pedig megjelent ugyan a teremben, de igen diszkréten, nem szólalt meg, és nem volt szerepe. Az ünnepi koncert után nem maradt a fogadáson, testőreinek szoros gyűrűjében távozott. Talán e protokolláris mozzanatoknak semmilyen jelentőségük, de közéletünk mai feszültségében a találgatások elkerülhetetlenek.

Gyurcsány Ferenc ezúttal is szabadon mondta kerek, jól hangszerelt, a tőle megszokottnál talán visszafogottabb, de leleményes szónoklatát.

Ami nem aratott kitörő sikert, az a műsor, a hangverseny volt. A címben szereplő MeH - a Miniszterelnöki Hivatal - művészetpolitikai értelemben ugyan jó választott, ez telitalálat volt - azaz lett volna, ha a jelenlévők többségükben vájt fülű connaisseuse-ök és connaisseure-ök lettek volna, a legfrissebb zenei termés megítélésére vállalkozók. Bizonyára ilyenek is akadtak a teremben, az ő számukra tehát reveláció volt a kezdeményezés. Négy érdekes zenei ősbemutató valóban rangot adhat egy kivételes szintű rendezvénynek - különösen, ha kiválasztásuk összhangban van a várható közönség ízlésével. Ezúttal azonban, úgy tűnik, az egybegyűltek többsége a modern, sőt ultramodern zenei ősbemutatók élvezetére nem volt felkészülve, nem is készülhetett fel, így hát a hangulat feszes maradt. Még szerencse, hogy az est megzavarására készülő tüntetőknek, a rendőrségnek hála, nem sikerült eljutniuk a nagyszerű hangversenyteremig.

Végül is az ötlet rangos és jó szándékú volt, a közönséget azonban nehezebb lett volna kicserélni, mint a műsort.

Bodor Pál











Copyright © by KLUBHÁLÓ - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata All Right Reserved.

Published on: 2008-03-31 (3176 olvasás)

[ Vissza ]


- www.klubhalo.hu - A Közéleti Társaságok Szabad Hálózata cím:1054. Budapest, Alkotmány u. 15. Telefon/Fax: 06­/1/311-8027 e-mail: napi@klubhalo.hu Lapigazgató-főszerkesztő:dr Gáspár István a Pallas Páholy-KLUBHÁLÓ Egyesület elnöke.


Általános főszerkesztő helyettes: Zöldi László, Főszerkesztő helyettes: Böjte József, Főmunkatársak: Bodor Pál, Marik Sándor, Szekeres István. Technikai szerkesztők: Gáspár Péter, Prikrillné Erős Ildikó,  Rendszergazda: (Vincze, Czibóka és Dracsay Bt., e-mail: info@vcd.co.hu)


PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0,02 Seconds