Klubhálózat aktuális

Mintavétel céljából akár mentőt is küldhet a háziorvos a fertőzésgyanús ember otthonába, ha ennek szükségét látja – írja az MTI. A kormánynak a koronavírus-járvánnyal foglalkozó tájékoztató honlapján szerdán jelent meg egy közlemény, ami szerint ha a háziorvos egyértelmű szükségét látja annak, hogy laboreredménnyel erősítse meg gyanúját, akkor mintavételezés céljából a mentőket is kiküldheti a fertőzés-gyanús személy otthonához.
Csehországban múlt csütörtök, Szlovákiában kedd óta mindenkit arra köteleznek, aki valamilyen halaszthatatlan dolog miatt elhagyja az otthonát, hogy ha kilép az utcára, takarja el az orrát és a száját, maszkkal, sállal, kendővel.
A Fővárosi Közgyűlés nevében eljárva, a közgyűlés valamennyi frakciójával és minden érintettel egyeztetve 2021. december 31-ig Rudolf Pétert bízom meg a Vígszínház vezetésével – közölte Karácsony Gergely a Facebookon.
„Drámai a helyzet, és ehhez drámai eszközök kellenek. Márpedig a magyar miniszterelnök minden ilyen helyzetet kihasznál. Már előre, ügyesen és ravaszul, kiépíti az erődítményeit, azzal a céllal, hogy 2022-ben ne lehessen leváltani. Az önkormányzati választások meglepő eredménye ugyanis megijesztette őt, ezért gondoskodni akar arról – előre –, hogy ilyen meglepetés ne érje többé” – ezt nyilatkozta többek között Paul Lendvai újságíró a Hírklikknek. Lendvainak éppen a keddi Standardban jelent meg írása arról, hogy Magyarországon Orbán a teljes diktatúrát készíti elő.
Az amerikai alkotmányjogász szerint a kormányfő most mindent megkap, amiről eddig csak álmodott, de ő is tudja, hogy az ország nincs felkészülve arra, ami következik.

Oldalak