Zacher Gábor most tényleg felmondott (Frissítve!)

http://medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/zacher_gabor_most_tenyleg_felmo...

A mai nappal beadta felmondását Zacher Gábor. A hírt maga az érintett közölte a hvg.hu-val. Délután a miniszter úgy döntött, éjfélig kell csak maradnia, felmentette a felmondási idő alól.

Zacher azt mondta, a két hónapos felmondási ideje október végén jár le, addig ellátta volna feladatát. A miniszter azonban délután máshogy döntött: felmentette a felmondási idő alól, így Zacher csakéjfélig dolgozik a Honvédkórházban.

Zacher a sürgősségi osztályt vezette a Honvédkórházban, időközben kiderült az is, a szerződése év végén amúgy is lejárt volna, amit a minisztérium nem akart meghosszabbítani. A posztra pályázatot írnak ki, amelyet Zacher is megpályázhatna, azonban nem akarja.

Zacher azzal indokolta a döntését, hogy az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az évek során kialakult a kórházban, a munkavégzést veszélyeztette. Az egészéségügyi munkavégzés veszélyeztetése egyben a beteg számára is veszélyeztető. Azt mondta, az elmúlt időszakban 9 orvos adta be felmondását, ezt épp tegnap tagadta le a Honvédelmi Minisztérium.

Hatalmas terhelés nehezedett a sürgősségi osztályra, amortizálódott a felszerelés, olyan mennyiségű beteget kellett ellátni, amiért a személyügyi minimumfeltételek 60 százalékával egy centrum nem tud felelősséget vállalni, mondta Zacher. Szeretek itt dolgozni, de 

kénytelen voltam a döntést meghozni. Nem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel, hogy ilyen állományprobléma, ilyen felszerelésügyi gondok mellett a betegellátást folytassam, írja a lap.

(forrás: hvg.hu)

cikkfeltöltő: 
GB