A XXI. század új világbankja születik?

Vlagyivosztok, Budapest, 2016. szeptember 2. péntek (MSZF)

  Szorosabbra vonja együttműködését egymással infrastrukturális fejlesztések közös finanszírozásáért a BRICS csoport Új Fejlesztési Bankja (NDB) és az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank (AIIB). Céljuk az, hogy a XXI. század pénzügyi intézményévé váljanak, nem pedig a hagyományos pénzügyi rendszer másolata legyenek – jelentette a Magyar Szociális Fórum pénteken Csu Hszien, a BRICS Bank alelnökének vlagyivosztoki bejelentésére hivatkozva.

     A 100 milliárd dollár alaptőkével 2014-ben létrehozott brazil-dél-afrikai-indiai-kínai-orosz, sanghaji székhelyű BRICS Bank és a 2015-ben alakult pekingi székhelyű, ugyancsak 100 milliárd dollár alaptőkével született AIIB, melynek fő részvényese Kína, Oroszország és India, „máris lényeges együttműködési megállapodásokat kötött arról, hogy ne versengjen egymással, hanem kiegészítse egymást” – mondta a kínai pénzügyi szakember, aki egyúttal a Világbank alelnöke is.

    Csu Hszien közlése néhány nappal azután hangzott el, hogy Kanada augusztus 31-én hivatalosan bejelentette, csatlakozni kíván az AIIB-hez. Ezzel 58-ra emelkedett azoknak az országoknak a száma, amelyek 2016 végéig ratifikálni kívánják az AIIB-vel kötött szerződéseiket.

    Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök közölte, hogy Moszkva egyszerűsíteni fogja az AIIB és a BRICS Bank tranzakcióit. Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke pedig üdvözölte Kanada csatlakozási szándékát az AIIB-hez.

     Az Egyesült Államok ellenezte az új bankok létrehozását, de nem sikerült megakadályoznia, hogy az AIIB-hez ne csatlakozzanak olyan fontos szövetségesei, mint amilyen Ausztrália, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, a Fülöp-szigetek és Dél-Korea. A Hetek Csoportjából (G7) csak az Egyesült Államok és Japán nem csatlakozott még az AIIB-hez.

    A BRICS Bank július 19-én 3 milliárd jüan értékben 5 év lejáratú kötvényt bocsátott ki a kínai bankközi kötvénypiacon, 3,07 százalékos hozammal. A kötvény kibocsátásában 30 beruházó vett részt, és kedvező fogadtatására jellemzően 9 milliárd jüan kereslet nyilvánult meg iránta.

    Most az orosz kormánnyal tárgyalnak kötvénykibocsátásról egymilliárd dollár értékben – tudatta Leslie Maasdorp, a bank dél-afrikai alelnöke.+++

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

www.mszfszk.hu

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.