Volt merszünk cselekedni – a Bernanke-könyv bemutatója

Kedves Barátunk!

 

A Napvilág Kiadó szeretettel vár minden érdeklődőt

 

BEN S. BERNANKE

 

Volt merszünk cselekedni

Emlékirat egy válságról és utóéletéről

 

című kötetének bemutatójára

2017. december 6-án, szerdán 14 ÓRÁRA

CEU Nádor utca 15. szám alatti épületének I. emeleti, N15 103-as termébe.
 

A könyv alapjául szolgáló válságról szóló beszélgetés résztvevői:

FELCSUTI PÉTER, a Bankszövetség volt elnöke, a kötet fordítója,
KOREN MIKLÓS (CEU),
ZAWADOVSKI ÁDÁM (CEU).

Moderátor: KIRÁLY JÚLIA (IBS), a kötet szakmai lektora.

Az esemény a facebookon: https://www.facebook.com/events/1983445755210826/
 

 

BEN BERNANKE, akit a Princeton professzoraként az 1929–1933-as nagy gazdasági világválságról írt nagy hatású tanulmányai alapján gyakran csak úgy emlegettek, mint a „válságok tudorát” 2006–2014 között volt az amerikai jegybank, a Fed elnöke. Ebben az időszakban bontakozott ki a mostani nagy pénzügyi gazdasági válság, ebben az időszakban érte el a csúcspontját, majd ebben az időszakban indult meg lassan a fellendülés.

A szerző visszaemlékezése azonban nem pusztán ennek a folyamatnak az eseménytörténete.

A kötetről bővebben itt olvashat.

A kötet a helyszínen, valamint december 1-től a Napvilág Kiadó könyvesboltjában és webáruházában kedvezményesen megvásárolható. A sajtó képviselőinek ingyenes recenziós példányt biztosítunk, ennek kapcsán a kereskedelem@napvilagkiado.hu email címre várjuk szíves megkeresésüket.

 

 

TELT HÁZAS LESZ A JÖVŐ SZERDAI RENDEZVÉNYÜNK!

A nagy érdeklődés miatt a 2017. november 29-i,

„Kéjnők és lövészárok-lotyók”. Prostitúció az I. világháború alatt

című rendezvényünkre az ülőhelyek már beteltek!

A további jelentkezőknek csak az előadóterem mögötti kis teremben tudunk állóhelyet biztosítani.

A rendezvényről bővebben...

 

 

EMLÉKEZTETŐ

Hobsbawm és a marxista történetírás

Az „utolsó marxista” történész? A 100 éve született E. J. Hobsbawm és a marxista történetírás múltja és jövője

címmel beszélgetést szervezünk 2017. november 27-én, hétfőn 17:30-tól.

Résztvevők: Konok Péter és Takács Ádám. Moderátor: Csunderlik Péter.

Bővebben...

 

 

Üdvözlettel:

 

Prosinger Lívia

Politikatörténeti Intézet
Politikatörténeti Alapítvány

1054 Budapest, Alkotmány u. 2.

cikkfeltöltő: 
GB