VGF: súlyos problémák a Főgáznál, építkezések kerülhetnek veszélybe – a gázművek szerint ez nem így van

A kép illusztráció

Összeomlás szélén áll a Főgáz, létszámhiánnyal küzd ugyanis a cég, nem vehetnek fel újabb tervellenőröket, ezért a beadandó tervek mennyiségét korlátozzák. Az eredmény: több hetes, hónapos várakozások, időpontcsúszás, terv nélkül pedig nem kezdhető meg a kivitelezés, mely az építkezések leállásához vezet - írja a VGF szaklap. 

Több tervező is jelezte a problémákat a szaklapnak, a gáztervek beadásának nehézségeit. Augusztus közepétől még interneten keresztül lehetett időpontot foglalni, de volt olyan szakember, aki csak két hónap múlva kapott időpontot. Végül a Főgáz augusztus 30-val visszavonta a rendelkezést, így a mérnököknek személyesen kell megjelenniük a Fiumei úti irodában, ahol sorszámot kell húzniuk - írja a lap.

A jelenlegi állapot szerint egy tervező 5 tervet adhat be, a Főgáz ügyfélszolgálata pedig 12 mérnököt fogad naponta. Ez azt jelenti, hogy egy nap 60 terv kerül az ellenőrökhöz átnézésre, jóváhagyásra. Azonban a jelenlegi létszám mellett mindössze csak 30 tervet tudnak feldolgozni a megadott 8 napos alatt.

A szaklap megkereste a Főgáz munkatársait, akik súlyos emberhiányra és átlagon felüli leterheltségre panaszkodtak. A megfeszített ütemű munka és túlórák mellett is folyamatos csúszásban vannak, ezért a tervek torlódnak. 

A Nemzeti Közművek, mint a kft. felettes szerve mégsem engedélyezi újabb tervellenőrök felvételét, helyette a beadható tervek mennyiségét limitálja. Ennek egyenes következménye lesz, hogy bedőlhetnek az építkezések a fővárosban, ha ugyanis nincsenek meg határidőre a tervek, nem kezdődhet meg az építkezés, nincs használatba vételi engedély, és a 300 négyzetméter feletti épületekre építési engedély sem kapható a lap szerint.

A Főgáz mindezt cáfolja. A napi.hu-nak elküldött levelük szerint a szolgáltató munkatársai nem nyilatkozhatnak. A szaklapban írt állítások pedig "nem egyeznek a Nemzeti Közművek cégcsoport hivatalos álláspontjával". A Főgáz nem küzd létszámhiánnyal, 8 munkanapon belül felül tudják vizsgálni a beadott terveket - írja a Főgáz a napi.hu-nak.

forrás: 13.kerület.ittlakunk.hu