Tiborcz-adó, közlekedési alapjövedelem és Budapest új tüdeje - Karácsony Gergely előállt programjának főbb elemeivel

https://nepszava.hu/3039812_tiborcz-ado-kozlekedesi-alapjovedelem-es-budapest-uj-tudeje-karacsony-gergely-eloallt-programjanak-fobb-elemeivel

A félmilliárd forintnál drágább ingatlanok adóját bérlakás-építésre és felújítása fordítanák.

– Tamás Gáspár Miklós nagy rajongója vagyok – csupán ennyit reagált egy hétfői háttérbeszélgetésen Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke arra, hogy szerinte elárulta-e őt Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. A filozófus múlt heti, hosszú dolgozatában többek között arról írt, hogy „a széthúzás, hűtlenség, illojalitás, árulás, orgyilkos hátba döfés, paranoia és téboly a magyarországi ellenzék minden szektorára jellemző.” A kérdés azért merült fel, mert a DK a korábbi megállapodások ellenére saját jelöltet indított az előválasztás második fordulójában, Kálmán Olga műsorvezetőt. Az MSZP-Párbeszéd-Szolidaritás főpolgármester-jelöltje ettől függetlenül jó dolognak tartja, hogy megjelentek új, komoly aspiránsok az előválasztáson, bár hitelesebbnek tartotta volna, ha már korábban jelezték volna részvételüket. A DK támogatásával induló Kálmán Olgán kívül ugyanis a Momentum is bejelentette saját favoritját az uniós választás után, Kerpel-Fronius Gábort. Karácsony – hiába a két új induló – a saját győzelmében biztos, bár azt elismerte, hogy éles küzdelemre számít. A részvételt illetően akár százezres számot is el tud képzelni. Kérdésünkre az ellenzéki politikus azt mondta, az előválasztás győztese mögé mindenki be fog állni, senki sem kockáztatná meg ennek ellenkezőjét – még az utolsó pillanatban saját jelöltet állító Gyurcsány Ferenc sem. A háttérbeszélgetésen egyébként Karácsony leszögezte, már nem akar foglalkozni azzal, ki döfött hátba kit, szerinte a várospolitikai ügyekről kell beszélni. Az ígéretnek megfelelően Karácsony három fő programeleméről beszélt, a Tiborcz-adóról, a közlekedési alapjövedelemről és a zöldövezetről.

A főpolgármester-jelölt tervei szerint a félmilliárd forintot meghaladó értékű, szerinte többnyire Fidesz-közeli ingatlanok vetne ki új adót, a befolyt pénzt (amire Karácsony szerint égető szüksége van a fővárosnak) bérlakás-építésre és felújítása fordítják. A politikus leszögezte, a Tiborcz-adó nem ingatlanadó, hanem „a felső 1 százalék hozzájárulása a közösség céljaihoz.” Ez szakértői becslések szerint évente több milliárd forint plusz bevételt jelentene Budapestnek. – Minden felnőtt budapesti közlekedési támogatást kap, a nyugdíjasok és a gyermekek eddigi kedvezményei pedig megmaradnak – ígérte Karácsony és hangsúlyozta, a felnőttek maguk dönthetik el, hogy a támogatást közösségi közlekedésre, parkolásra, biciklizésre használják fel. Arra a kérdésre, hogy mindez mennyibe kerülne, pontos választ nem adott, hiszen szerinte a főváros költségvetése átláthatatlan. Jelenleg Karácsony szerint a az önkormányzatok túl sok parkolási kedvezményt adnak a kerületekben lakóknak, ami fenntarthatatlanná teszi a rendszert. Azzal, hogy az emberek választhatnának az ingyenes parkolás, vagy olcsóbb  tömegközlekedés között, növelni lehetne a BKV jegybevételeit, másrészt kevesebben használnának autót, amitől élhetőbb válna a város. A hosszú távú cél, hogy a tömegközlekedés napi 100 forintba kerüljön.

Karácsony létrehozná Budapest új „tüdejét is” ez a főváros legnagyobb telepített parkerdeje lenne Csepelen és a Ferencvárosban. Emellett zöldfolyosóval kötné össze a Margitszigetet a Római-parttal.   Karácsonyt szembesítették azzal is: túl sok különbség nem látszik a különböző jelöltek programjai között. Erre annyit mondott, hogy ő kezdeményezett négy szakpolitikai vitát, ahol kidomborulhattak volna az eltérésék, de egyelőre sem Kálmán Olgától, sem Kerpel-Fronius Gábortól nem kapott visszajelzést. Mindenesetre egy diskurzus még biztos lesz a héten, az aHang nevezetű civilszervezet rendezésében, valamint az ATV-ben is lesz előválasztási-vita.  A kerületi egyeztetésekről a főpolgármester-jelölt kérdésünkre azt mondta, hogy a kerületvezetői szint alatt minden megmozdult, főleg az LMP hétvégi bejelentésének köszönhetően. (Az ökopárt beállt az együttműködésbe, saját polgármester-jelöltjük nem lesz.) Azt Karácsony túlzásnak érzi, hogy a Jobbiknak akár csak egy polgármesterjelöltje legyen, ettől függetlenül Soroksáron elképzelhetőnek tartja, hogy jobbikos aspiráns indul ellenzéki támogatással. 

cikkfeltöltő: 
GB