Töröljük el a kerékbilincselést Budapesten!

Az elmúlt években Budapest szerte szokássá vált, hogy a hatóságok a legjelentéktelenebb közlekedési szabálytalanságok esetén is kerékbilinccsel büntetik az autósokat. Ehhez elég akár egy félreeső, kis utcában a menetiránnyal szemben parkolni vagy épp néhány centiméterrel túlnyúlni a felfestett csíkokon.

Egyértelmű, hogy mind a főváros, mind a kerületek elsősorban bevételszerzési céllal használják ezt a barbár és kőkorszaki módszert, amely túl azon, hogy gyakran aránytalan és indokolatlan terhet ró az autósokra, akár napokra is konzerválhatja a szabálytalan helyzetet. Az indokolatlan fővárosi kerékbilincselések miatt az alapvető jogok biztosa is vizsgálatot indított, amelynek során elmarasztalta a hatóságot.

Tarlós István a 2006-os kampányában azt ígérte, megválasztása esetén az első dolga lesz felszámolni a kerékbilincselést Budapesten. 2006-ban Tarlós István ugyan nem győzött, 2010 óta azonban ő a főpolgármester, ennek ellenére a kerékbilincselés mára sosem látott méreteket öltött a fővárosban.

A Fővárosi Közgyűlés soron következő rendes ülésén lehetőséget adunk Tarlós Istvánnak, hogy betartsa 11 éve tett ígéretét: kezdeményezzük, hogy Budapest közigazgatási határain belül töröljük el a kerékbilincs alkalmazását a közlekedési szabálytalanságok bírságolása során.

Horváth Csaba és Szaniszló Sándor, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-s képviselői nevében - OS

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.