A Szeviép egy Fidesz-cég

A Fidesz és közpénzen működtetett hazugsággyára annyira le akarja járatni Botka Lászlót, hogy ebbéli erőlködésükben sikerült előkotorniuk a múltból egy színtisztán fideszes cégbotrányt. A Szeviép ugyanis egy Fidesz-cég, ami ezer szállal kötődik a Fidesz politikusaihoz.

- A Fidesz-kormány 1998-2002 között 28 állami szerződést kötött több tízmilliárd forint értékben a Szeviéppel.
- A fideszes önkormányzatok közül Lázár János városa, Hódmezővásárhely is kitömte megrendelésekkel a Szeviépet: csak csatornázásra 1 milliárd forintot, az ivóvíz-hálózat korszerűsítésére pedig 300 millió forintot fizettek nekik.
- A Szeviép tulajdonosának üzleti partnere volt Szeged korábbi fideszes gazdasági alpolgármestere, Tímár László. A cég másik vezetője pedig a felszámolás után egy fideszes oligarchának lett a tanácsadója.

A Fidesz egy politikai kalandorral, egy felbérelt garázdával, a DK korábbi szegedi szóvivőjével próbálja besározni Botka Lászlót. Mindez egyet jelent: a Fidesz, a gazdagok pártjaként megijedt Botka Lászlótól és programjától. Megijedtek, mert az MSZP azt mondja: Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok!

Szeviép-ügyben annyit tudunk üzenni a Fidesznek: fiúk, ez nagyon nem jött be. Tudjuk, hogy gazdagok vagytok. Tudjuk, hogy a gazdagok pártja vagytok. De 2018 után fizetni fogtok.

MSZP - OS

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.