Szanyi Tibor: tagállami akarat nélkül nem lehet felszámolni a multi-milliárdos károkat okozó áfa-csalásokat
Az európai parlamenti képviselők szerda délután vitatták meg, majd a mai napon szavaztak a végleges áfa-rendszer felé vezető útról és az áfa-csalás elleni küzdelemről szóló EP jelentésről.
Az Európai Bizottság idén áprilisban tette közzé cselekvési tervét, amelyben kijelöli egy egységes uniós áfa-övezet megteremtéséhez vezető utat, azzal a céllal, hogy a jelenlegi bonyolult és számos hibával rendelkező európai áfa-rendszert felváltsa egy hatékonyabb, a korrupciót kizáró szabályrendszer.
Szanyi Tibor, szocialista európai parlamenti képviselő a jelentéssel kapcsolatban elmondta: „csak úgy, mint az adócsalás és adókikerülés elleni harc esetében, egy korrupciómentes európai áfa-rendszer létrehozásához is mindenekelőtt tagállami politikai akarat szükséges. A tagállamok teljes együttműködése hiányában nem lehet hatékonyan fellépni az áfa-csalásokkal szemben, illetve az adminisztratív akadályok lebontása sem történhet meg, amely pedig nagyban megkönnyíthetné a vállalkozások életét.”
„Az Európai Bizottság becslése szerint az áfabevétel-kiesés évente mintegy 170 milliárd euró, amelyből csak a határokon átnyúló csalás értéke legalább 50 milliárd euró” - emlékeztetett a szocialista politikus, majd hozzátette: „elképesztő, hogy a zavarosban halászók az EU saját éves költségvetésének összértékét meghaladó összegű közpénzeket csalnak el a jelenlegi rendszer hibáinak köszönhetően, ezért elfogadhatatlan, hogy ezt a gyakorlatot bármely tagállam is tovább védje.”
Szanyi Tibor felszólalásában szintén megemlítette a nemzeti adóhatóságok szemmel tartásának fontosságát, utalva az elmúlt években a NAV feddhetetlenségét és függetlenségét ért komoly vádakra, amely vádakat azóta sem tisztáztak megnyugtatóan. Az ehhez hasonló esetek elkerülése érdekében az EP-képviselő javasolta, hogy az Európai Bizottság szorosan kövesse nyomon a nemzeti adóhatóságok működését is. Hozzátette: „létfontosságúnak tartom egy egységes, erős és független Európai Ügyészség létrehozását is, amely képes az EU pénzügyi érdekeit érintő bűncselekmények, többek között az áfa-csalások elkövetőinek felderítésére, a velük szembeni vádemelésre és bíróság elé állításukra, függetlenül attól, hogy egyes tagországok mit és hogyan igyekeznek leplezni.”
A szocialista politikus a jelentés szocialista (S&D) frakció-felelőseként nem csak az áfa- és adócsalások elleni harc terén képviseli a magyar és európai választók érdekeit. Szanyi Tibor aktívan kampányol az élelmiszereket sújtó magas áfa-kulcs csökkentéséért is. Miközben az EU nagyobb részében 10 % körüli áfa terheli az élelmiszereket, addig Magyarországon ugyanez jellemzően 27%-os, amelynek csökkentése jelentős hatással lenne a társadalmi jólétre. Minél magasabb a népre zúduló forgalmi adóteher, a bűnözők annál többet zsákmányolnak a közpénzek rovására, s ebbe az EU is bele tud rokkanni.