Szanyi Tibor: A CEU újabb példa rá, hogy Orbán csak rombolni képes

Szanyi Tibor az Európai Parlament hétfői plenáris ülésén szólalt fel a Közép-európai Egyetemet (CEU), valamint a magyar akadémiai és szellemi szabadságot ért orbáni támadás ellen. Beszédében a Fideszt is a tagjai között tudó Európai Néppárt képviselőinek szegezte a kérdést, hogy tudnak-e egy ilyen nyíltan tudásellenes, már-már barbár politikával azonosulni?

 

„Bármennyire is felháborító és elfogadhatatlan a Közép-európai Egyetemet ért kormányzati támadás, nem kellene, hogy meglepjen minket. Az orbáni logikát követve egyértelmű lépés volt ez, hiszen a minta egyszerű: megfélemlíteni, ellehetetleníteni, lerombolni mindent, amely potenciális veszélyt jelenthet a fideszes hatalomra nézve. A kritikus gondolkozás, a tudás, a Fidesz pártideológia fennhatóságán kívül eső oktatási intézmény márpedig egy ilyen kockázat a kormánypártiak szerint. Azonban ne áltassuk magunkat azzal, hogy itt megállnak!” –  húzta alá Szanyi Tibor EP képviselő.

 

A szocialista politikus hozzátette, hogy: „a közel 40 ezer magyar és nemzetközi akadémikus, tudós, diplomata, politikus és legfőként diák, azaz a kritikus gondolkozást értékelő emberek megmozdulása biztató jel. Hiszen a folyamatos „sorosozás” egy dolog, de Európa egyik legelismertebb egyetemét hamisan megvádolni és bezárással fenyegetni már egy újabb szint a keleti nyitásban. Amennyiben keresztülviszi ezt az intézkedést a kormány, olyan országokkal lépünk be egy klubba, mint Oroszország és Törökország, ahol szintén egyetemeket zárnak be, vagy épp Üzbegisztán lehet minta számunkra, ahol egy egész tudományágat tiltott be a vezetés.”

 

„Az Orbán kormány eddigi eredményei szerint erőfitogtatásból és rombolásból jeles, értékteremtésből azonban csúnyán megbukott. „Sorosozás” ide vagy oda, nem mindegy mit hagy maga után az ember: egy nemzetközileg elismert egyetemet, lehetőséghez juttatott fiatalok tömkelegét, tudásunkat gyarapító több ezer szakembert, vagy elhagyatott, rozsdás stadionokat, haszontalan kisvasutat és korrupciós ügyek sokaságát” – tette hozzá Szanyi Tibor.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.