Szanyi Tibor: az ’okosfalu’ kezdeményezéssel új korszak kezdődhet az európai mezőgazdasági és vidékfejlesztési politika terén

Szanyi Tibor, magyar szocialista EP-képviselő szervezésében és elnöklésével került megrendezésre az “EU az okos falvakért” elnevezésű rendezvény a mai napon, amely esemény egyben az „okosfalu” kezdeményezés elindítását is jelzi.

 

Az Európai Parlamentben tartott rendezvényen előadást tartottak az Európai Bizottság részéről Phil Hogan, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős, és Corina Crețu regionális politikáért felelős biztosok, továbbá Pekka Pesonen, a legnagyobb európai mezőgazdasági ernyőszervezet, a Copa-Cogeca főtitkára, valamint az EP mértékadó politikai frakcióinak témavezető európai parlamenti képviselői és érdeklődők.

 

Szanyi Tibor már 2014-es európai parlamenti mandátuma kezdete óta szorgalmazza és a mostani rendezvény megszervezésével is ajánlja az Európai Bizottság és a tagállamok figyelmébe az „okosfalu” kezdeményezést, amely most jutott el a megvalósítási szakaszba.

 

Mindkét európai biztos hangsúlyozta az elgondolás feltétlen támogatását az Európai Bizottság részéről, amely Phil Hogan szavaival „a jövő európai vidékfejlesztési politikájának középpontjában kell, hogy álljon”. Ez ad különös jelentőséget annak, hogy ez a fontos, az európai vidék jövőképét meghatározó kezdeményezés politikai oldalról, az Európai Parlamentből indult, amiért a két biztos külön elismerését és támogatását fejezte ki a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselőjének.

 

Az esemény megnyitóján Szanyi Tibor elmondta, hogy „az okos városok példáján, szükség van a vidék, a falvak együttműködésére is. A közös agrárpolitika, hibái ellenére is Európa egyik sikertörténete, azonban itt az ideje, hogy tovább fejlesszük azt oly módon, hogy azzal vonzóvá tegyük a vidéki életet.”

„Okos, élő, élhető európai falvak: ez az ’okosfalu’ kezdeményezés célja, amelynek megvalósításában a high-tech, precíziós és fenntartható mezőgazdaság támogatásának kiemelkedő szerepe lesz” – tette hozzá a szocialista politikus.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.