Szanyi Tibor: „Újabb pofátlan orbáni blöff: soros elnökként bomlasztani az Európai Uniót”

Szanyi Tibor EP-képviselő közleménye

Úgy látszik, az orbáni pofátlanságnak tényleg nincs határa: ezt legutóbb Szijjártó illusztrálta azzal a közlésével, hogy a magyar kormány elvállalná a kieső britek helyett a 2017 második félévi soros EU-elnökséget. Persze ő is tudja és Brüsszelben is jól látják, hogy ez csak blöff: semmi esélye egy ilyen fontos megbízatásnak, hiszen ez a társaság se nem méltó, se nem alkalmas az európai építkezés folytatása érdekében a tagállamok munkájának összehangolására. Az utóbbi hat évben Orbánék Európa-politikai rombolása, az európai értékekkel való teljes szembefordulása nyomán az Unióban a magyar kormány elszigetelődött: vezetőjét legtöbb partnere kerüli és megveti, az Európai Bizottsággal és az Európai Parlamenttel munkakapcsolata végletesen megromlott, miközben a kormány éppen EU-ellenes uszító kampányt és ál-népszavazást szervez, egyes tagjai pedig a kilépés eszelős ötletével riogatnak.

 

A cinikus ötletet bedobó miniszternek abban persze igaza van, hogy az első magyar elnökség konkrét szakmai tevékenységét az uniós partnerek elismerték (holott felsőbb politikai szinten már akkor is súlyos terhet jelentettek a médiatörvény, az alkotmánymódosítás és más antidemokratikus orbáni lépések okozta botrányok). Csak azt felejti el megemlíteni, hogy ez a szakmai teljesítmény jelentős részben az előző szocialista kormányok többéves előkészítő munkájának, az akkor felkészített diplomáciai, szakmai stábnak volt köszönhető, amellyel a magyar diplomácia lefejezését követően, 2011 elején ügyintézői szinten még elvégeztették a soros EU-elnökség fontos szakmai feladatait. Azóta viszont Orbán kormányzása a magyar kül- és Európa-politikából a szakértőkkel együtt a hozzáértés, az európai szemlélet és a szakmai tisztesség írmagját is kiirtotta. Ami mára megmaradt a magyar diplomáciából, az az európai értékek és a magyar nemzeti érdek előmozdítása helyett immár leginkább Putyin kétes nemzetközi törekvéseit szolgálja. Vezetője pedig az az ifjú politikai bohóc, aki most a magyar kormány EU-elnökségi ambíciójának bejelentésével éppen legsajátabb tehetségét bizonyítja: az egész európai politikai közvélemény előtt újfent nevetségessé teszi önmagát és persze Orbániát is.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.