Szanyi Tibor: Újabb fázishoz ért az Energia Unió

Egyre közelebb kerül az Európai Unió egy hatékony, közös energia rendszerhez, ami figyelembe veszi a klímaváltozás elleni küzdelem vállalásait is. Az Európai Bizottsági, illetve Európai Tanácsi közleményei előtt az Energia Unió irányítási rendszerével kapcsolatban 13 tagállam 26 képviselője konkrét javaslatokat fogalmazott meg.

„A tagállamok gyakran elfelejtik, hogy a szabad tagállami energia-mix kialakításának ma is van közös koncepciója, így az energiabiztonság, a szolidaritás, az energiahatékonyság, az energiatakarékosság, az energiahálózatok összekapcsolása, illetve az új és megújuló energiaforrások arányának növelését is szem előtt kell tartani. Az Energia Unióval válik viszont igazán hatékonnyá a rendszer.” – emlékeztetett Szanyi Tibor európai parlamenti képviselő.

Nagy várakozás övezte az Európai Bizottság energiahatékonysággal, a megújuló energiával, bioenergiával, az elektromos piac és azok irányításával kapcsolatos előterjesztését. A képviselők felhívták a Bizottság figyelmét arra, hogy ennek a csomagnak arányosnak kell lennie a Párizsi klímaegyezmény által kijelölt úttal, és hogy az Európai Uniónak vezető szerepet kell betöltenie az alacsony széndioxid világgazdaságban.

„Levelünkben emlékeztettük a Bizottságot, hogy a jogilag kötelező klímacsúcs korrekt útmutatást ad a különböző szintű döntések meghozatalához, például, hogy el kell kerülni a költséges, magas szennyezéssel járó beruházásokat, míg biztonságot és kiszámíthatóságot kell biztosítani a fosszilis energiáktól mentes beruházásoknak. Ehhez viszont erős, rugalmas és demokratikus irányítási rendszerre van szükség. Konkrét javaslatként megfogalmaztuk, hogy az Integrált Nemzeti Energia és Éghajlat terveknek tartalmazniuk kell a 2050-es célokat, sőt, hogy ezek mihamarabbi megvalósulását kell ösztönözni. Ennek megfelelően bíztatni kell a tagállamokat, hogy már a 2030-as célszámmal olyan terveket készítsenek, amik a befektetőknek hiteles, átláthatóbb képet adnak és ösztönző elemeket tartalmaznak a megújuló energiaforrások területén. Fontosnak tartom, hogy az új irányítási rendszernek elsődleges célja legyen az energiahatékonyság, amit sajnos mai napig nem használunk ki teljesen.” – összegezte a szocialista EP-képviselő.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.