Szabad szemmel: Von der Leyent aggasztja a homofób törvény, megróvást intézett a magyar kormányhoz

Nemzetközi sajtószemle, 2021. június 17.

https://nepszava.hu/3123386_szabad-szemmel-von-der-leyent-aggasztja-a-ho...

Politico Ritka módon megrovást intézett a magyar kormányhoz a Bizottság elnöke a homofób törvény miatt: von der Leyen azt írta a Twitteren, hogy nagyon aggasztja a jogszabály, és Brüsszel most felméri, hogy az nem sérti-e a vonatkozó uniós előírásokat. Majd úgy folytatta, hogy olyan Európában hisz, amely vállalja a sokszínűséget, nem pedig olyanban, amely elrejti azt a gyerekek elől. Továbbá nem szabad senki sem hátrányos megkülönböztetésben részesíteni nemi vonzalma miatt. Kovács Zoltán úgy reagált: a német politikus – 7 gyerek édesanyjaként – bizonyosan fontosnak tartja, hogy úgy nevelje a gyerekeit, ahogyan azt jónak tartja. Pontosan erről szól ez a törvény, meg arról, hogy súlyos következményekkel járjanak a pedofil bűncselekmények. Az üzenet azzal zárul, hogy a két törekvés közül melyikkel van gondja a von der Leyennek kereszténydemokrataként? Ám a Bizottság jelezte, hogy az új szabályozást a cenzúra egyik formájának tekinti. Az igazságügyi biztos Twitter-üzenetben úgy fogalmazott, nagyon sajnálja, hogy Magyarország megtiltja a melegség bemutatását a kiskorúak számára. Reynders szerint ugyanis, amikor kialakul a fiatalabb nemzedékek nemi identitása, akkor ehhez olyan információkra van szükség, amelyek teljes sokszínűségében tükrözik az igazán nyílt társadalmat. Senkit sem szabad cenzúrázni. Egy brüsszeli szóvivő közben azt közölte, hogy elemzik a törvényt, így még korai volna véleményt nyilvánítani arról.

Die Presse Brüsszel célkeresztjébe került az orbáni rendszer – írja a lap, miután megszerezte a Bizottság irányelveit, amelyek az új jogállami mechanizmus alkalmazását hivatottak szabályozni. A jogászok a 29 oldalon az utolsó részletekig leírják, miként gondolják megvédeni az uniós pénzeket az olyan kormányoktól, amelyeknél felmerül a gyanú, hogy a jogállami elveket megsértve a saját zsebükre dolgoznak. A dokumentum 5 célt fogalmaz meg, ideértve, hogy miként lehet a szankciókat úgy kivetni, hogy azok ne sújtsák a vétlen kedvezményezetteket, polgárokat, cégeket, társaságokat. Ez főként Magyarország és Lengyelország esetében ígérkezik kulcskérdésnek, mert ott a két kormány próbálja elvágni az EU-s pénzektől az ellenzéki városokat, illetve körzeteket. Hogy a mechanizmus működésbe lépjen, ahhoz a Bizottságnak ki kell mondania, hogy veszélybe került a jogállamiság, és hogy ez megkérdőjelezi a közösségi pénzeszközök korrekt felhasználását. Azután meg kell állapítani, hogy nincs más jogeszköz a helyzet rendezésére. Végül pedig az is szükséges, hogy az illető ország ne működjön együtt megfelelően az OLAF-fal, illetve a vadonatúj Európai Ügyészséggel. Külön foglalkozik a tervezet az agráriummal, miután Orbán egy sor csókosa a mezőgazdasági támogatásokból szedte meg magát. Viszont a puszta gyanú nem elegendő a szankciós rendszer beindítására, kézzel fogható bizonyítékok kellenek.

Independent Az új magyar homofób jogszabály azt támasztja alá, hogy sosem lehet biztosra venni az LMBT-jogokat, mert a szélsőjobb erős pozíciókat birtokol a világpolitikában, ezért egyetlen kisebbség sem érezheti magát tökéletes biztonságban. Magyarországon mind drákóibb módon szorítják vissza polgári szabadságjogokat – amiben Orbán és a Fidesz jeleskedik – és most olyan jogszabály született, amelynek nincs párja a földrészen. Az illiberális rendelkezés a várakozásoknak megfelelően sokfelé kiváltotta a civilek felháborodását, Annak bizonyságát látják benne, hogy egyre nagyobb az elnyomás a magyaroknál. Az hagyján, hogy jól bevált módon összemossa a melegséget a pedofíliával, ezen felül kézzel fogható veszélybe sodorja a nemi kisebbségekhez tartozó gyerekeket. Hiszen az LMBT-közösség tagjainak 42 %-a mondta az, hogy már fontolgatta az öngyilkosságot, és az idetartozó gyerekek több mint fele rosszul érzi magát az iskolában, de most éppen a fiatalokat vágják el a létfontosságú tanácsadástól, ami a halálos ítélettel érhet fel számukra. Persze a magyarok számára követendő példaként ott van Oroszország és Lengyelország. A világban változatlanul erős a szélsőjobb, amely ördönként tünteti fel az LMBT-közösséget és időnként politikai pingpongra, illetve mestersége kulturális háborúra használja azt. Lehet, hogy a nacionalista demagógok vonzerejét csökkentette a korona válság elfuserált kezelése, de még mindig van elég támogatójuk, hogy előnyös helyzetből várhassák a választásokat. Ezért 50 év után is nagy szükség van a Büszkeség menetére. Hiszen a szerzett jogok könnyen semmivé lehetnek, ha jobbos pártok igyekeznek rájátszani választóik bizonytalanságára. Úgy áll, hogy az apátia veszedelmes, az engedékenység viszont az első lépés a totalitáriánus rendszerek felé.

SRF A svájci közmédia úgy látja, hogy megint bejött Orbán stratégiája, de hát ő maga mondta, csibészes mosollyal, hogy szeret provokálni. Úgy hogy most éppen új bűntettet fogalmazott meg az Országgyűlés: felelősségre vonás jár a melegség vagy a nemváltoztatás reklámozásáért. De meg kell mondani, hogy a politikus jól csinálja: emberei arra hivatkoztak a Parlamentben, hogy jobban meg kell védeni a gyerekeket a pedofiloktól, csak éppen már az is pedofilnak minősül, aki a homoszexualitást szóba hozza. A kettő összemosni, homofóbiát jelent. Nem véletlen, hogy ennyien háborodtak fel miatta Magyarországon, illetve, hogy a világsajtó szalagcímekben jelentette. De az biztos, hogy az intézkedés bizonytalanságot vált ki, mivel egy csomó fiatal meleg számára még nehezebb lesz, hogy a társadalom elismert tagjának érezhesse magát. A tanárok kétszer is meggondolják, hogy olyan szakértőket hívjanak meg, akik ilyen témákról tartanának előadást. De az egész erősen bűzlik a diszkriminációtól. A kellemetlen szag azonban könnyen eloszolhat, mert megfigyelők szerint a jogszabály meglehetősen homályosra sikeredett, tehát tág tér jut az értelmezésnek. Azon kívül a törvényben egy szó sincs a büntetésről. Orbán persze tudja, hogy országa nem melegellenes, de neki az a lényeg, hogy megossza az ellenfeleit, lásd a Jobbikot. Emellett eltereli a figyelmet más kérdésekről. Ezzel a miniszterelnök megint csak a Nyugatot hergeli, mert ott – mondaná egy csirkefogó mosolyával az arcán – helyenként már azért kellene szégyellnie magát az embernek, mivel heteroszexuális.

Wall Street Journal Hogy a Jobbik beállt az új törvény mögé, az jelzi, milyen nehézségekkel kell megküzdenie az ellenzéknek, ha jövőre ki akarja ütni a nyeregből Orbánt. Egyben illusztrálja, hogy a politikus számíthat liberális, illetve konzervatív kihívóinak mély ideológiai megosztottságára. Mindazonáltal Kovács Zoltán nem válaszolt a jobboldali lap kérdéseire. Az egész történet része az Európában zajló harcnak, miután egy pár keleti kormány, élükön konzervatív nacionalistákkal, olyan szabályozást fogad el, amely gátat vetne a meleg, illetve transz jogok egyre szélesebb körű elfogadásának. Az ilyen intézkedések, párosulva a bevándorlás és az uniós bürokrácia rendszeres elítélésével – hozzásegítették Orbánt, hogy úgy állítsa be magát, mint aki a nyugaton terjedő világi értékektől igyekszik megvédeni országát. A szavazók jóvoltából többször is kétharmadot kapott, bár azért átrajzolta a választó kerületek határait és a maga javára alakította át a választási törvényt. Külföldön azonban egyre jobban elszigetelődik. Tavasszal kiszorították az Európai Néppártból.

Die Welt Lehet, hogy Magyarország és Lengyelország már fel is számolta a demokráciát, a fasizmusig azonban nem jutott el – mondja az egyik legnevesebb politológus, a német Jan-Werner Müller, aki 16 éve tanít a Princeton Egyetemen. Mint rámutat, az utat Orbán Viktor törte, ő szolgáltatta a módszert, miként is kell csinálni. Most meg már Budapest és Varsó – Szlovéniával kiegészülve – azt próbálja kifundálni, mi a további teendő, hogy Európa ne tudjon az útjába állni. Viszont ennélfogva a földrész már nem számít a demokrácia jelképének, hiszen az a 3 ország minimum kétségbe vonja a jogállamiságot. Brüsszel tanácstalan, hogy mitévő is legyen, Orbán viszont könyvet adhatna ki arról, miként kell megrendíteni a demokráciát és jó sokáig túljárni az EU eszén. De amit teremtett, az még nem fasizmus, mert megy ugyan a kulturháborúskodás és vannak törekvések az egynemű társadalom kialakítására, ám virágzik a konzumkapitalizmus, ugyanakkor nem viszik ki a tömegeket az utcákra és lemondanak az erőszak módszeres dicsőítéséről. Ezek a reménybeli autokraták ugyanis tudják, hogy saját magukat járatják le, ha úgy látszana, hogy náluk ugyanaz történik, mint egy századdal korábban a földrészen. Ezért hadakoznak kézzel-lábban az antiszemitizmus vádja ellen, ezért marad el az erőszak a közterületeken. De közben azért állandóan igyekeznek kitapintani, hol vannak a falak, amit jól példáz Orbán elmélete a pávatáncról. A Fidesz kétharmados jóléti társadalmat teremtett, egyharmad viszont a reménytelen vesztesnek számít, miközben a miniszterelnök nem győzi kinyilatkoztatni, hogy ő plebejus. Csak éppen a német cégeket jóformán kínai viszonyok várják Magyarországon. Müller szerint Európának félre kell vernie a vészharangokat, ha azt látja, hogy egy párt személyi kultuszra áll át, vagy ha tekintélyelvű alapokon irányított egyesületté alakul át, ahogy az a a Fidesszel és a PiS-szel történt.

Süddeutsche Zeitung A dobhártyát érte kemény támadás a Puskás Stadionban, a 60 ezer néző akusztikai pergőtüzet indított. De hozzá kell szokni a teli lelátók látványához is, az egész azonban siker Orbán Viktor számára. A jobboldali-populista vezető, aki éppen most az új törvény miatt kap bírálatokat, miután az csak úgy csöpög a homofóbiától, személyesen engedélyezte, hogy minden jegyet eladjanak. Úgy hogy képek propaganda sikert jelentettek a részére. Azt sugallják, hogy Magyarország ura a helyzetnek. Volt ugyan némi paláver, mert a politikus alátett a közös politikának, amikor orosz és kínai vakcinát szerzett be, de az arénából szinte győzedelmes felvételek érkeztek. A jegyek egy részét állítólag sorsolás útján juttatták el a kérelmezőknek, de a stadion egy részén túl sok volt a szélsőséges ahhoz, hogy ez véletlen legyen. Ők azután csináltak némi felhajtást a lesgól miatt, de ezt utána senki sem tette szóvá, amikor a sajtó a „rég áhított” napot ünnepelte. Ki tudja, mi lett volna, ha nincs az a bizonyos 84. perc. Ugyanakkor a szurkolóktól nem követeltek PCR-tesztet, mégis jól megkopasztották őket. Egy hamburger a legolcsóbb belépő egyharmadába került. A Népszava horrorárakról cikkezett.  

Frankfurter Rundschau Pokoli jelzések érkeztek a magyar-portugál meccsen a Puskás Arénából, mert a több tízezer szurkoló úgy viselkedett, mintha már feloldották volna a járvány miatt elrendelt korlátozásokat. Maszk, távolságtartás? Ugyan már. A publikum úgy tett, mintha a korona továbbra is csupán egy sörfajta volna. De az is ellentmondás, hogy a kivetített feliratok a maszk viselésére szólítottak fel, az MLSZ viszont azt közölte, hogy nem kell feltenni. A futball iránt teljesen odalévő Orbán Viktor a méregdrágán megépült labdarúgó szentélyben pontosan azt kapta, amit akart: a sport a nemzeti büszkeséget erősítette, a zsúfolásig megtöltött lelátók amellett olyan biztonságot sugalltak, ami pedig lehetetlen a vírus miatt. Úgy hogy ha Budapesten megint emelkedik a fertőzöttek száma, akkor nem kell sokáig keresni a forrást. Jó, ha nem így lesz, de a képek mindenesetre, így vagy úgy, zavarba ejtőek. Magyarország identitkásképző elemként igyekszik felhasználni a meccseket. Ám azért veszélyes látni, hogy semmiféle biztonsági intézkedés nem volt, miközben a tömeg a Hősök teréről a stadion felé vonult, soraiban szélsőjobbra hajló emberkékkel. Utánzók ugyanis könnyen akadhatnak másutt is. Miközben azért pl. a BKV-járatokon, az üzletekben és a vendéglőkben ügyelnek a fertőzésveszély elkerülésére. Csak éppen az EB mérkőzéseken nincs szükség elővigyázatosságra, ami azért fura.

New York Times Egyre nagyobb az aggodalom, hogy mit fog művelni az EU soros elnökeként a következő hat hónapban a szlovén kormányfő, aki odahaza a trumpi taktikát veti be a független sajtó megrendszabályozására. Az elnökség persze javarészt száraz, bürokratikus teendőket takar, de a poszt gazdája határozza meg a napirendet az unió csaknem 450 millió lakosa számára. Márpedig Jansa a büszkén illiberális magyar és lengyel vezetéssel fúj egy követ, miközben azokat szintén azzal vádolják, hogy lehetetlenné teszik a kritikus médiát és vad összeesküvés elméleteket terjesztenek. Ennélfogva várhatóan tovább húzódhat az eljárás pl. Orbán Viktor ellen a közös alapelvek megsértése miatt. De az is kemény dió, hogy Brüsszel mit kezdjen Jansával, aki egyik döbbenetet váltja ki a másik után, sértegetéseivel, fenyegetéseivel, hajmeresztő kijelentéseivel. A nemzeti hírügynökségnek pl. leállította az állami támogatás folyósítását, úgy hogy az most közadakozásból működik. A ljubljanai kulturális tárca illetékese szerint azonban szó sincs zsarolásról a kritikus sajtóval szemben, bár a média elfogult a baloldal javára. De ettől még a balos szerkesztőségek kapják a kormánytól a szubvenciót.  

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Régiónként bemutatjuk az előválasztáson induló ellenzéki jelölteket, a köztük zajló csatákat. Sorozatunk ötödik része a nyugtat-dunántúli versengésről szól.
2021.szeptember 21.
Egymondatos közleményt adott ki a Fidesz az ellenzéki előválasztás leállásval kapcsolatban. Az MTI országos sajtószolgálatához eljutatott közlemény egészen pontosan így szól:
2021.szeptember 19.
A NER rendszerének lebontásában, a fideszesek felelősségre vonásában, és a korrupciós ügyeken meggazdagodottak elszámoltatásában mind egyetértettek az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek első tévévitájukon, még ha máshogy is közelítenék meg mondjuk az adórendszer vagy a jogállam reformját. Igazi vita csak Hadházy Ákos és Tóth Csaba zuglói képviselőjelöltek támogatása körül alakult ki.
2021.szeptember 13.
Nagyon fontosak a jelöltek, nagyon fontosak a jelölőszervezetek, de sokkal fontosabb az előválasztás demokratikus tisztessége – mondta Magyar György. Az ellenzéki előválasztásban közreműködő Civil Választási Bizottság elnöke beszélt a kampány menetrendjéről, az egyjelöltes választásról, és arról is, van-e jogi alapja az előválasztásnak.
2021.szeptember 11.
Az előválasztás első fordulóját szeptember 18. és 26. között tartják.
2021.szeptember 10.
Hétfőn délelőtt 10 óráig adhatták le az induláshoz szükséges aláírásokat az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjei. Legalább húszezerre volt szükség, Pálinkás Józsefen kívül mindenkinek sikerült összegyűjtenie.
2021.szeptember 7.
Az MSZP szerint „jobbikos agyszülemény” a kooperáció.
2021.szeptember 3.