Szörf a Dunán, görög ízek és hullócsillagok

Kőbányán nyitott újra a Kertem, két budapesti csillagvizsgálóból is nézhetjük majd a Perseidákat, igazi görög vendégszeretetet hozott Pestre a Mythos étterem, közben pedig kipróbáltuk a wakesurföt a Dunán, bejártuk a Jancsi-telepet, megírtuk a szentendrei Barlang történetét és kistermelői átvevőpontokat is gyűjtöttünk – Íme a We Love Budapest legfontosabb és legizgalmasabb cikkei a hétről!

 

  • Augusztus 7. és 15. között két budapesti csillagvizsgálóban is szakavatott segítséggel nézheted meg az augusztusban látható Perseidákat távcsöves égibemutató keretében.
     
  • 16 ország 16 filmjét nézheted meg ingyen 16 napon át a margitszigeti Moziszigeten. A Margitszigeti Atlétikai Centrum lesz a helyszíne az európai nemzeti kulturális intézetek hálózata szabadtéri filmvetítés-sorozatának.
     
  • Lehet historikus, szecessziós vagy modern, a zárt ajtók mögött rejtőző lépcsőházak kovácsoltvas korlátjai, csigában kanyargó ívei mindenképp ámulatba ejtenek. Most Dragon Tamás képein leshetsz be a járókelőktől elzárt világba.

 

  • A korábban a Városligetben működő, szép múltra visszatekintő Kertem Kőbányán nyitott újra, mi pedig már a nyitóhétvégén meglátogattuk.
     
  • Szóláth Szebasztián és Gulyás Márton a Népszigeti Szabadidő- és Vízisport Egyesület területén működő Ballast Surf Club keretében arra vállalkoztak, hogy megmutatják, mi a jó a wakesurfben.
     
  • Áprilisban rendelős helyként indult el a California Poké, június óta azonban már személyesen is felkereshető. És egy jó poketálért tényleg érdemes elmenni a XI. kerületi Somogyi úti helyre. 
     
  • Családias hely nyitott a Szemere utcában, ahol mindannyian úgy érezhetjük magunkat, mintha közeli barátunkat látogattuk volna meg és épp minket vártak volna. A Marciéknál gasztrokocsmában jártunk.

 

  • Vadszőlővel befuttatott kerítések és házfalak, füge- és eperfák és színes virágok majd minden kertben – A Hungária körút és a Salgótarjáni út között terül el a Jancsi-telep, ami az 1890-es években az Északi Főműhely dolgozói számára épült. 
     
  • Klösz György fényképész, aki olykor egy szekéren berendezett laborral járta a várost, eredetileg gyógyszerésznek készült, mégis több ezer képet készített az átalakuló fővárosról.
     
  • A szentendrei Barlang számos hazai, jórészt az alternatív zenei közegbe sorolt zenekar egyik kedvenc fellépőhelye. Cikkünkből most megismerheted a hely történetét.

 

  • Megnyitott a Mythos étterem az Arany János utcában, ahol könnyedebb, rafináltabb és sokoldalúbb görög konyhát ismerhetsz meg, mint amiről eddig tudtál.
     
  • Vásárolj friss, magyar termelői élelmiszert, és rendelj átvevőpontokra! Legújabb toplistánkban ehhez ajánlunk nyolc vállalkozást.
     
  • Programajánlónkban ezúttal kulturális programokra fókuszáltunk: lesz a fővárosban fotókiállítás, filmfesztivál, vintage-ruha-vásár, népzenei és évfordulós könnyűzenei koncert is.
cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.