Séta indult a környezettudatos fővárosiaknak

Újbuda pezsgő kulturális főutcáját fedezhetjük fel a Bolygóbarát Budapest-túrán

https://www.seniorplus.hu/seta-indult-a-kornyezettudatos-fovarosiaknak/

A nagyközönség már regisztrálhat arra az új vezetett sétára, amely Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő városnegyedét feltérképezve mutatja be a fenntartható fejlődés aspektusait és annak sokrétűségét. A változatos állomásokból álló városi sétaprogramot a Ringier Axel Springer Magyarország felkérésére állította össze a Sétaműhely szakmai csapata.

Érzékenyít, edukál, miközben kellemes kikapcsolódást nyújt, ezt tudja a Bolygóbarát Budapest fenntarthatósági séta, amely Újbuda pezsgő kulturális főutcáját, a Bartók Béla utat és környékét veszi célba. Az infotainment program nem csupán a környezetvédelemről szól: miközben a mindennapokba jól beilleszthető „zöld” tippeket kínál, a fenntartható fejlődés számos területét, így többek között az esélyegyenlőséget, a fenntartható közösségeket, a tudatos fogyasztást is körül járja. Szó szerint.

A Ringier Axel Springer partnere a program megvalósításában az idén a tizedik születésnapját ünneplő Sétaműhely, amely elkötelezett a fenntartható és felelősségteljes, a helyi értékeket középpontba állító turizmus mellett. A csapat az elsők között kezdett város sétákat szervezni Budapesten és nagy szerepe volt az akkor még ismeretlen műfaj elterjedésében. Ma már több mint 50 különböző városi sétát, szabadtéri készségfejlesztő tréninget, iskolai tananyag-kiegészítő programot kínálnak.

A Bolygóbarát Budapest-túra kicsiknek és nagyoknak is egyaránt mutat valami újat, hiszen szórakoztató, de informatív kulisszatitkokba vezeti be a résztvevőket. Játékosan tanít a csomagolásmentes és kiváló minőségű hozzávalók kiválasztására, de megmutatja a divatvilágban érzékelhető apróbb változásokat is. A fenntarthatóság jegyében megismerkedhetünk magyar divat- és formatervezők alkotásaival, amik egyszerre praktikusak, dekoratívak és időtállók.

Olyan úttörő technikákkal is találkozhatunk, mint például a textilipari hulladékok újraértelmezése, melynek során új távlatok nyílnak meg a korábbi gyapothulladék előtt annak kedvező tulajdonságai miatt (hő- és hangszigetelés, tűzállóság és színtartósság). Hogy teljesen legyen az élmény, szinte mindenhez hozzá lehet nyúlni, ami különösen fontos lehet a kisgyermekes családoknak! Levezetésnek pedig Újbuda zöld oázisába érkezünk, ahol a komposztálás, a palántázás és a közösségi kert bemutatása mellett a főváros egy nyugodt kis szegletében lehetőségünk nyílik még a kikapcsolódásra is. A kiadóval közösen megvalósított fenntarthatósági séta a társadalomérzékenyítő programjai sorába illeszkedik.

Egy élhetőbb bolygóért

„A klímaváltozás hatásai évről évre erősebben befolyásolják mindennapjainkat. Cselekednünk kell, ha változást akarunk elérni! És mi cselekszünk is: tájékoztatunk, edukálunk, érzékenyítünk. Mert úgy hisszük, a média ereje felelősséggel jár. Ezért azon dolgozunk, hogy milliós elérésű kiadványainkban és médiamárkáink online felületein a fenntartható fejlődés kihívásait lefordítsuk a hétköznapok nyelvére és olyan praktikus tanácsokkal lássuk el az olvasóinkat, amelyeket bárki be tud építeni a mindennapjaiba. A Bolygóbarát Budapest fenntarthatósági séta megálmodásakor is ez vezérelt bennünket: a Sétaműhellyel közösen egy olyan program összeállítására törekedtünk, amely közérthetően edukál és egyszerre »zöld« kikapcsolódást is nyújt. Mi így segítjük elő a tudatosabb döntéseket, egy élhetőbb bolygóért!” – foglalta össze a városi séta küldetését Kovács Tibor, a Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezető-igazgatója.

A médiavállalat célul tűzte ki, hogy működését lépésről lépésre karbonsemlegessé teszi. Amellett, hogy a napilap- és magazinnyomtatáshoz felhasznált összes papír alapanyagot felelős erdőgazdaságokból szerzi be, a GEO és a GLAMOUR magazinok hagyományos csomagolását is új generációs, teljesen lebomló megoldásra cserélte.

A RAS Magyarország hosszú távra elkötelezi magát a fenntarthatóság mellett: a kiadó Cselekedj most! névre keresztelt fenntarthatósági programjának részeként idén ősszel méri fel és auditálja ökológiai lábnyomát, amelyből kiindulva még idén megalkotja a vállalat fenntarthatósági stratégiáját, elsőként a hazai kiadóvállalatok között.

A sétákra a következő linken lehet regisztrálni: https://setamuhely.hu/seta/bolygobarat-budapest.

Forrás: Sétaműhely.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.