Római katolikusok és az orosz ortodoxok

Korai volna még a római katolikus és az orosz ortodox egyház újraegyesítéséről beszélni, de az bizonyos, hogy a kereszténységnek ez a két szárnya vetélytársból, mint amilyen korábban volt, inkább szövetségessé vált – idézte a Magyar Békekör Hilarion metropolita, a moszkvai patriarchátus külkapcsolatai irányítójának szavait hétfőn.

     Hilarion a TASZSZ által április 14-én közölt interjújában kijelentette: Az újraegyesítés előtt komoly teológiai párbeszédet kell folytatnunk, különös tekintettel a világegyház primátusára, hiszen ezt még nem oldottuk meg. Az 1054-ben történt egyházszakadást Jézus Krisztus akaratával ellentétesnek nevezte, és azt mondta, nem felel meg korunknak.

     Kirill pátirárka és Ferenc pápa havannai találkozóján (2016. február 12.) lépést jelentett a szorosabb egység felé. Az ortodox keresztényeknek és a katolikusoknak közösen kell munkálkodniuk azon, hogy megvédjék népirtással fenyegetett testvéreinket és nővéreinket – mondta. Emlékeztetett arra, hogy a havannai találkozón a terrorizmus elleni fellépésre összpontosítottak, hiszen a szélsőségesek létében fenyegetik a kereszténységet.

     A mögöttünk álló 25 évben jelentősen szélesedett a római katolikus egyház és az orosz ortodox egyház munkakapcsolata. Ez a szovjet időszakban teljesen lehetetlen volt, hiszen a hatóságok korlátozták az egyházak tevékenységét. Napjainkban mindkét egyház ugyanazokkal a problémákkal áll szemben: az erkölcs válságával a modern társadalomban, a házasságfelbontás és az abortusz megsokszorozódásával, a szociális gondokkal – mondta Hilarion.  

     „A hit és a civil patthelyzet leküzdése. Századunk tanulságai” címmel április 26-án Szentpéterváron tanácskozást tartanak a római katolikus egyház és az orosz ortodox egyház képviselői. Az összejövetelt az orosz keresztény hitek közötti bizottság szervezi – adta hírül Hilarion metropolita.+++

Lásd még: http://mszfszk.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=982:kirill-patriarka-es-ferenc-papa-ujabb-talalkozojat-tervezik

MSZF SZK

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.