Pisztoly és magas sarok

LeMonde diplomatique hírlevele

trumpAmikor 1996 és 2015 között Donald Trump volt a tulajdonosa a Miss USA szépségversenynek, megígérte, hogy „kisebb lesz a bikini és magasabb a cipősarok”. A 2005-ös versenykor így büszkélkedett: „Ha a mai műsorban egy zsenivel akarnak találkozni, akkor ne kapcsolják be a TV-t, de ha gyönyörű nőket akarnak látni, akkor meg kell nézniük kell a műsort[1]”. A milliárdost már többször feljelentették szexuális erőszakért, egyszer egy 13 éves kamaszlányról szólt a vád. Bár állandóan saját szexuális képességével és győzelmeivel kérkedik, de 2007-ben egy olyan reality show gyártását tervezte el, ahol a szórakozni szerető fiatal lányokat egy intézetbe küldik és „megtanítják nekik a jó modort” [2].

Miközben egyértelműen és közismerten lelkesedik a nőies műanyagért, ugyanakkor mélyen undorodik a nők testétől. Elizabeth Beck ügyvédnő elmesélte[3], hogy 2011-ben egy megbeszélést félbe kellett szakítson, hogy lefejje a tejét, Trump felállt, és vörös arccal, mutatóujjával felé hadonászva többször megismételte: „Maga undorító!”. Egy feszültebb interjúról Megyn Kelly újságírónővel[4]a FOX-on, pedig így mesélt nagy borzongva: „A szeme vért szórt, vért szórt a … ah, nem is mondom ki micsodája.” 2015. december 21-én pedig, egy politikai gyűlés alkalmával, ezt a megjegyzést fűzte ahhoz, hogy Hillary Clinton kihasználta a reklám idejét és kiszaladt a WC-re: „Jól tudom hova ment. Undorító, nem is akarok erről beszélni. Nem, ne szóljanak semmit!”

Szó szerint azon versenyeznek, kinek van nagyobb

Azt hihetnénk, hogy csak álmodunk: az USA történetében az első nő, aki eljutott az elnökválasztási kampányban a jelöltségig egy olyan férfi ellen indul, aki erőteljes és nyíltan nőgyűlölő megjegyzéseivel tűnik ki. „Kijátssza a női kártyát. Enélkül semmi esélye sem lenne a győzelemre” – mondta Clinton asszonyra egy gyűlésen május 7-én. Ez nem meglepő: amikor egy kisebbségi csoport – nők, feketék, stb – egyik tagja felkerül, ünneprontóként, a politika színpadára, akkor nagyon gyakori, hogy „a szemére vetik, miszerint beveti a vitába a hovatartozása kérdését, hogy ezzel terelje el a figyelmet a lényeges dolgokról” – figyelmeztet Jackson Katz[5]. Pedig, mondja az esszéista, az amerikai elnökválasztáson mindig is központi kérdés volt a hovatartozás kérdése. Csakhogy korábban ezt senki sem kifogásolta, mivel a résztvevők mind férfiak, és Barack Obama megjelenéséig mind fehér férfiak voltak.

„A szabad világ vezetőjének választási kampánya pont olyan, mint a kamasz fiuk valamilyen népszerűségi versenye” – mondja Jackson Katz. Mint a gimiben, a „nyápic alak[6]” a legmegvetendőbb, és ugyanúgy mint a suliban, ha valakiről látszik, hogy komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy jó színben tűnjön fel, az ne is számítson kegyelemre.

1988-ben Michael Dukakis demokrata jelölt megspórolta a republikánusoknak, hogy nekik kelljen kitalálniuk mivel is tehetnék őt nevetségessé. Készítetett egy reklámfilmet, amelyben egy tankban ücsörög bukósisakkal a fején.Mint egy 4 éves kisfiú élete első dodzsemében. 2004-ben pedig John Kerry jelöltként megpróbálta felvenni a versenyt a régi elnök, George W. Bush cowboy stílusával, és meghívta a fotósokat egy vadászeseményre Ohio-ba: a konzervatívak azonnal kinevették, mert állítólag látszott, hogy vadonatúj a zakója.

Idén viszont Donald Trump és vetélytársai a republikánus előválasztásokon sikeresen odáig jutottak, hogy szó szerint azon versenyeznek, kinek van nagyobb. Májusban Marco Rubio arra utalt, hogy a narancsos arcszínű öreg playboynak egészen kicsi pénisze van – az érdekelt ezt büszkélkedve tagadta. Korábban januárban viszont ő gúnyolta ki a floridai szenátor sarkas kiscsizmáját és ezzel ellentámadásra kényszerítette ellenfelét, aki gyorsan elővette az amerikai futball és a fegyverviselés témát. Attól, hogy a vita ilyen szörnyű mélységbe zuhant, még a férfiassági téma egyik aktivistája, Dean Esmay, is megrökönyödött, és így fakadt ki: „A diákhitel buborék hamarosan kipukkad, a középosztály felszámolás alatt áll[7]… .” Pedig őt tényleg nem lehet elnőiesedett, már szórakozni sem képes értelmiséginek nevezni. Donald Trump januárban azzal dicsekedett egy gyűlésen, hogy képes „rálőni valakire az Ötödik sugárúton anélkül, hogy emiatt egyetlen szavazóját is elveszítené.”

 

Erőszakos, ultraférfias pózok és témák

Mindenesetre, ha megválasztják, a „főbandita elnök” kategória típusaként, az nem lesz egy amerikai újítás. Az orosz Vlagyimir Putyin, a francia Nicolas Sarkozy (2007-2012), a filippin Rodrigo Duterte… Az első azt ígérte, hogy a WC-ig üldözi majd és ott is kiírtja a terroristákat (1999. szeptember); a második a Courneuve 4000-es lakótelepet akarta „Kärcherrel megtisztítani” (2005. június 19.), míg a harmadik, akit május 9-én választottak meg, halált ígért „százezer bűnözőnek, akiknek a holtteste a manilai kikötő halait fogja hizlalni[8]”.

Ennek az ultraférfiasságnak minden országban konkrét történelmi gyökerei vannak. Az USA-ban Richard Nixonnak jutott először az eszébe a 1970-es években, hogy felhasználja a fehér elszegényedő rétegekhez tartozó férfiak gyűlölködését.Na nem úgy, hogy visszaadja nekik azt a gazdasági méltóságot, amelytől egyébként a Republikánus Párt cinkosságával fosztották meg őket, hanem úgy, hogy a vitát az „értékek” [9] téma felé terelték át, és így inkább az emancipált nők, a hippik és más kisebbségek ellen uszították őket.

Senkinek sem sikerült ez a stratégia jobban, mint Ronald Reagannek. Jimmy Carterrel szemben, akinek a hitelességét erősen aláásta a Teheránban, az amerikai nagykövetségen zajló végeláthatatlan túszválság (444 nap!!). Ronald Reagan úgy jelent meg 1980-ban, mint maga a megváltó. Korábbi, hollywoodi karrierje is segítette, hogy rájátsszon a cowboy szerepre, amely maga a fehér férfiasság csúcsa, amikor is egy könyörtelen világban az igazi férfinak gyakran az erőszak fegyveréhez kell nyúlnia. „This is Reagan country” (Ez Reagan országa) hirdette egy reklám 1984-ben, azonnal érthető utalással a híres Marlboro cowboyra „This is Marlboro country”. Természetesen ennek nem sok köze volt a valósághoz. A választási kampány egyik volt stratégája mesélte el, hogy amikor Reagan Kalifornia elnöki pozíciójáért indult, akkor lovon kellett interjút adnia egy újságírónőnek. Az eseményre egy jodhpur szabású nadrágban jelent meg, mert általában ezt hordta lovagláshoz. Tanácsadója teljesen kikelt magából és azonnal elküldte átöltözni: „Mindenki azt hiszi majd rólad, hogy egy keleti parti finom alak vagy. A kaliforniai választók cowboyként akarnak látni!”

A vadnyugat máskor is fel-felbukkan: a legmagasabb pozícióra jelentkezőtől elvárják, hogy egyértelműen kimutassa mennyire elszántan „védi meg a családját”. 1988-ban Dukakis akkor csúszott le végleg a politikai karrierről – amit a fent említett tankcsapda fotó már különben is rossz sínre tett – amikor arra a kérdésre, hogy mit tenne, ha a feleségét megerőszakolnák és meggyilkolnák, csak annyit válaszolt, hogy szerinte a megoldás nem a halálbüntetés. A szeptember 11-ét követő egyértelmű és erőteljes nőellenességet elemezve, Susan Faludi esszéista kimutatta, hogy a terrortámadásra válaszul az amerikaiak sorozatban állították elő „az izmos férfiak megvédik a gyenge nőket” típusú fantáziákat. Hirtelen felismerték mennyire kiszolgáltatottak és sebezhetők, és ez felélesztette a nemzet által elsőként megélt „terror ellenes háború” emlékképét vagyis: a gyarmatosítók harcát az indiánokkal szemben. Egy másik, a propaganda igényeknek megfelelően újraírt történet pedig – a katonanő, Jessica Lynch megmentése Irakban 2003-ban – felmelegítette John Ford 1956-os Az üldözők[10] c filmjét. Bush 2004-es újraválasztási kampányának klipjében az elnök egy kamaszlányt szorít a karjaiba, Ashley-t, akinek az anyukája az ikertornyok összeomlásakor halt meg, miközben a lány hangja, off-ban ezt mondja: „Ő a világ legnagyobb hatalmú embere és ő az, aki azt akarja, hogy én biztonságban legyek.”

Tudható: az erőszakos, ultraférfias pózok és témák versenyében a demokraták eleve hátrányos helyzetből indulnak. Ugyanakkor Jackson Katz egy érdekes dolgot állít: közülük sokan hagyják magukat berángatni az ellenfél ideológiai terepére – és akkor még nem is beszéltünk arról, amikor egyértelműen jobbra tolódnak, mint azt Clinton asszony külpolitikai állásfoglalásai tanúsítják. Ilyenkor elkerülhetetlenül habozó és bizonytalan képet adnak magukról. Ebből a szempontból Bernie Sanders demokrata jelölt valódi törésvonalat jelent. A vermonti szenátor gátlások nélkül képviselte a baloldali értékeket és így volt képes az alsó középosztály fehér férfi választóinak egy részét visszahódítani a párt keblére (ha megengedhetünk magunknak egy ilyen kifejezést). Még azt a luxust is megengedte magának, hogy önmagán nevessen. Egy kaliforniai gyűlésen, májusban, azt mondta, hogy „ő egy tipikus GQ (egy férfi lap[11]) férfi”. Az Instagramon láthattuk amint mosolyogva, egy élénkvörös sapkában így kiált fel: „Végre sikerült a GQ look!”. Egy kis humor, a tesztoszteronok óceánjában…

 

Fordította: Morva Judit

 

[1] Andrew Kaczynski: Donald Trump said a lot of gross things about women on “Howard Stern”, Buzzfeed.com, 2016. február 24.

[2] Steven Zeitchik: Trump’s “Lady” comes to Fox, Variety.com, 2007. június 12.

[3] CNN, 2015. július 29.

[4] CNN, 2015. augusztus 7.

[5] Jackson Katz: Man Enough ? Donald Trump, Hillary Clinton, and the Politics of Presidential Masculinity, Interlink Books, Northampton, 2016. Az idézett anekdoták legtöbbje innét származik.

[6] Stephen J. Ducat: The Wimp Factor. Gender Gaps, Holy Wars, & the Politics of the Anxious Masculinity, Beacon Press, Boston, 2004.

[7] Hannah Levintova: Even some men’s rights activists are worried about a Trump presidency, Mother Jones, San Francisco, 2016. május 20.

[8] Harold Thibault: Aux Philippines, “Duterte Harry”, le candidat à la présidence partisan des escadrons de la mort [A filippin “Duterte Harry” híve a halálbrigádoknak], Le Monde, 2016. február 29.

[9] Thomas Frank: Pourquoi les pauvres votent à droite [Miért szavaznak a jobboldalra a szegények], Agone, Marseille, 2013.

[10] The Searchers, John Ford 1954-es indiános western filmje. https://hu.wikipedia.org/wiki/Az_%C3%BCld%C3%B6z%C5%91k

[11] Férfi magazin, Gentlemen’s Quarterly, a divatról, a nőkről és az autókról. https://en.wikipedia.org/wiki/GQ

cikkfeltöltő: 
GB