Orosz-japán viszony új alapokon

Tokio-Budapest, 2016. december 16. péntek (MSZF)

A japán-orosz viszonyt 70 évi szembenállás után az együttműködésre és a kapcsolatok építésére kell alapozni – értett egyet Vlagyimir Putyin orosz elnök és Abe Sinzó japán miniszterelnök pénteki közös sajtóértekezletén, Putyin Japánban tett kétnapos látogatásának befejeztével.

      Mint a Magyar Békekör jelentette, bár továbbra is várat magára a II. világháborút lezáró orosz-japán béke megállapodás, benne a Kuril-szigetek Japán által igényelt visszacsatolása, a felek úgy döntöttek, hogy noha továbbra is ezt tartják stratégiai céljuknak, a kérdés megoldásához új módon viszonyulnak: együttműködésük elmélyítésével, különösen gazdasági téren, és az emberi kapcsolatok építésével.

     Elhatározták, hogy különleges gazdasági státussal ruházzák fel a szigeteket, közös vállalkozásokat hoznak létre, egyszersmind vízummentes szabad mozgást biztosítanak egymás állampolgárainak a szigetek között. Konkrét tárgyalásokat kezdenek a négy szigeten folytatandó közös gazdasági vállalkozásokról.

     „Vlagyimirral egyetértettünk abban, hogy ezen az új úton haladva nyélbe fogjuk ütni a béke megállapodást” – mondta a japán kormányfő.

     Putyin szabad mozgást javasolt Szahalin és a Japánhoz tartozó Hokkaido sziget között. Oroszország vízummentessé tenné azoknak a japánoknak a Dél-Kuril-szigeteken történő látogatását, akik őseik sírjait szeretnék felkeresni. „Megegyeztünk, mindent megteszünk, hogy szabad beutazást biztosítsunk azokba a térségekbe, amelyek eddig zárva voltak előttük. Először Szahalin és Hokkaido között javasoltam a szabad mozgás megteremtését” – mondta az orosz elnök.

     A Dél-Kuril-szigeteken olyan viszonyokat teremtenének, amelyek között japánok és oroszok együtt élnének állampolgárságuk megtartásával, amolyan társbérlőként. „Együttélés és közös felvirágzás” – fogalmazott a tárgyalások végeztével pénteken tartott közös sajtóértekezleten Abe Sinzó.

     A Békekör megjegyezte: a magyar közszolgálati média nem adott hírt a japán-orosz legfelső szintű tárgyalások eredményéről, sem pedig a kapcsolatépítés új filozófiájáról.+++

 

Kiadta: MSZF SZK

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.