Nem lehet a civilek sorsáról tárgyalni, nélkülük!

A civil szervezetek feje fölött, az ő bevonásuk nélkül róluk tárgyalni és döntést hozni hasonló hatalmi arrogancia, mint amit a Fidesztől láthatunk. Az MSZP tiszteli annyira a civil társadalmat, hogy nem vesz részt a civilek bevonása nélkül meghirdetett ötpárti egyeztetésen.

Az MSZP frakciója természetesen kiemelten fontosnak tartja, hogy a civil szervezetek függetlenül és zavartalanul működhessenek. Ezért elítéljük az Orbán-kormány által indított civilellenes hadjáratot és ez ellen az MSZP minden lehetséges módon igyekszik fellépni.

Ugyanakkor úgy véljük, óriási hiba és a civil szervezetek lenézése, ha a parlamenti pártok úgy gondolják, hogy a civil szervezetek alkotmányos működéséről és átlátható gazdálkodásáról szóló egyeztetés lefolytatható az érintettek véleményének, javaslatának meghallgatása nélkül. Az civil szervezetek távollétében, kizárólag politikai pártok részvételével megtartott ötpárti egyeztetésnek nincs semmi értelme.

Kicsit messzebbről vizsgálva a törvényi szabályozás kérdését, az MSZP álláspontja az, hogy ha Orbán Viktort a közpénzek gyanús és átláthatatlan áramlása érdekli, akkor ne a tisztességes civileket zaklassa. Vizsgálni az olyan gyanús körülmények között működő szervezeteket kell, mint a nyilvánvalóan kormánypropagandát hirdető CÖF, a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott és 260 milliárd forint közpénzt elpazarló Pallas Athéné Alapítványok, valamint az egyes, a szélsőjobboldalhoz köthető és nemzetbiztonsági kockázatot jelentő szervezetek.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője - OS