Népvándorlás: Török határidő – az EU tanácstalan

Brüsszel-Ankara-Budapest, 2016. augusztus 5. péntek (MSZF)

   Tanácstalan az Európai Unió azzal a török bejelentéssel szemben, hogy Ankara újra megnyitja határait a kivándorlók előtt Európa felé, ha októberig nem részesítik vízummentességben Törökországot – írja a Magyar Békekör pénteken kiadott közleményében.

      A kérdés úgy merül fel, hogy megvásárolható-e Törökország jóindulata a vízummentességre tett brüsszeli ígéret megszegése árán. A kérdésre még nincs válasz. Puhatolózó tárgyalások folynak. Erre utal Jean Claude Juncker bizottsági elnök óvatos vélekedése is.

      Törökország türelme – a jelek szerint – véges – véli a Békekör. Erre utal Erdogan kijelentése, miszerint „az európai kormányok nem becsületesek”. A török elnök ezt nem csak a vízummentességgel kapcsolatban értette, hanem a katonai puccskísérlettel kapcsolatban is.

       Erdogan szerint a Nyugat, azaz saját NATO szövetségesei álltak az államcsínykísérlet mögött. A török politika Magyarországra is kihat. Bizalmatlanságot szül a NATO-szövetségesek között, s ezzel gyengíti a nyugati szövetségi rendszert, a határok megnyitása esetén pedig azzal kell számolnia hazánknak, hogy soha nem látott migrációs hullám indulhat el a Balkánon át határaink felé.

       A magyar diplomácia Csipkerózsika álmát alussza, a politikai vezetés úgy tesz, mintha a várható fejleményekkel szemben a kvótáról szóló népszavazás volna a megoldás – hívja fel a figyelmet a Magyar Békekör.+++

 

Kiadta: MSZFSZK

+36 30 5927371

www.mszfszk.hu

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.