Népszavazási eredmény: a választók okosabbnak bizonyultak a kormánynál

Népszavazási eredmény:  a választók okosabbnak bizonyultak a kormánynál

Budapest, 2016. október 3. hétfő (MSZF)

     A Magyar Békekör hétfőn gratulált a magyar népnek a népszavazás eredményéhez. A Békekör szerint a magyar emberek okosabbnak bizonyultak a kormánynál azzal, hogy nem tévesztették össze a szuverenitást az idegengyűlölettel.

    A választási eredmény kifejezésre juttatta, hogy a választók nem az elzárkózásban, és az ellenséges szembesülésben látják a jövőt, hanem olyan politikában, amely egyszerre felelős a nemzetért és emberséges más népek menekültjeivel szemben.

    A népszavazás 40 százalékos részvétel miatti sikertelensége azt is bizonyítja, hogy a többség nem hagyta magát az orránál fogva vezetni, hanem felismerte, hogy eszközként akarják kihasználni olyan politikai célokra, amelyeknek semmi közük sincs a migráns-kérdés megoldásához.

    A Békekör senkit sem bíztatott a részvételre a népszavazáson, és senkit sem beszélt le róla, hanem a választókra bízta a döntést. Ugyanakkor elmondta nekik a véleményét arról, hogy a népszavazást a valódi probléma megkerülésének tartja, hiszen a migráció feltartóztatása nem a népszavazáson múlik, hanem a népek megélhetésének és biztonságának szavatolásán szülőföldjükön.

    A Magyar Békekör a referendum előtt úgy foglalt állást, hogy a magyar nép és az emberiség jövője nem falak és szögesdrótok építésében tárul fel, hanem az együttélésben, mert  elzárkózással, szembesüléssel, ellenséges magatartással, gyűlöletszítással az idegenekkel szemben eljátszhatjuk saját jövőnket is.

    A Békekör azt akarja, hogy hazánk az Országgyűlés hozzájárulásával fogadja be azoknak a menekülteknek egy részét, akik menekült státusban részesültek az Európai Unióban. Minden ország maga ismeri a legjobban saját körülményeit és lehetőségeit. Magunknak kell tehát mérlegelnünk, hány menekültet tudunk befogadni a helyi lakosság és a befogadottak érdekeinek sérelme nélkül – tartja a Magyar Békekör.+++

 

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

www.mszfszk.hu

https://www.facebook.com/bekekor/

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.