Négy nyári hétvégén idén is a városlakóké a Szabadság híd

http://budapest.hu/Lapok/2018/negy-nyari-hetvegen-iden-is-a-varoslakoke-...

Négy egymást követő nyári hétvégén újra átengedik a fővárosi lakosoknak, a gyalogosoknak, az arra sétálóknak a Szabadság hidat a tavalyi nagy népszerűségre való tekintettel. Július 14-15-én, 21-22-én, 28-29-én és augusztus 4-5-én (mind szombat-vasárnap) a dunai átkelőt a közúti és a közösségi közlekedési forgalom elől is lezárják, azt kizárólag az arra sétálók használhatják, mert „a városvezetés egy Dunával együtt élő fővárost szeretne” – jelentette ki nemrég Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

A lezárás idején Pesten a Fővám térig közlekedő 72-es trolibusz modern járműveivel, Pest és Buda között az M4-es metróval, illetve a 7-es és a 133E buszjárattal, a dél-budai szakaszon pedig a hosszabb útvonalon közlekedő 56A és 61-es villamossal utazhatnak a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos helyett. A lezárás ideje alatt – mind a négy hétvégén szombaton 0 órától vasárnap 24 óráig – a Fővám téri közlekedési jelzőlámpa sárga villogó üzemmódban működik; a Kálvin tér felől érkezők a híd előtt tudnak majd visszafordulni, illetve továbbhaladhatnak a Belgrád rakpart–Havas utca útvonalon is.

A Szabadság híd lezárása idején a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos nem közlekedik. A BKK Budán kisebb mértékben módosítja a villamoshálózatot a dél-budai eljutási lehetőségek megszokott sűrűségű biztosítására: a Fehérvári úton a 61-es villamos meghosszabbított útvonalon, a Móricz Zsigmond körtér helyett a Városház térig közlekedik. A 49-es villamos Bartók Béla úti kimaradó szakaszának pótlására az 56A járat meghosszabbított útvonalon, a Móricz Zsigmond körtér helyett Kelenföld vasútállomásig jár.

A hídon áthaladó forgalom részére az M4-es metró, valamint a 7-es és a 133E és autóbusz kínál megfelelő alternatívát. Ezeken a hétvégéken a 7-es busz mindkét irányba megáll a Gárdonyi téren, a villamosmegállóban.

A 47-es, a 48-as és a 49-es villamos pesti, kiskörúti szakaszának pótlására meghosszabbított útvonalon, Zugló vasútállomás és a Fővám tér között jár a 72-es trolibusz. A kiskörúti vonalszakaszon a korszerű trolibuszok a felsővezetéktől függetlenül közlekednek majd. A meghosszabbított vonalon közlekedő 72-es trolibusz felszállóhelyei térképes felületen követhetők nyomon: a Fővám tér felől Zugló vasútállomás felé tartó troliké ezen a linken, a Zugló vasútállomás felől a Fővám tér felé tartó troliké pedig ezen a linken

Budapesti Közlekedési Központ

cikkfeltöltő: 
GB