Meghalt Hüvelyes Lajos terézvárosi kilakoltatott

Budapest, 2017. február 4. szombat (MSZF)

A budapesti Szent István kórházban szombat reggel meghalt Hüvelyes Lajos terézvárosi kilakoltatott – jelentette a Magyar Szociális Fórum.

    A 71 éves férfi elhunytáról Eitl Bálint ügyletes orvos tájékoztatta telefonon Simó Endrét, a Magyar Szociális Fórum alapító-szervezőjét. A Szociális Fórum két éve viselte gondját a félig béna embernek, akit kilakoltatói júliusban bilincsbe verten hurcoltak el Izabella utcai önkormányzati lakásából a pomázi kórház pszichiátriájára, mert maradék erejéből ellenállt kilakoltatóinak.

   Hüvelyes Lajost augusztustól elfekvőből-elfekvőbe szállították, és a Magyar Szociális Fórumon kívül senki sem törődött vele. Gondnok-gyámja még a nyugdíját sem folyósította neki.

   A magára hagyott embert kórházi ágyánál rendszeresen felkereső Simó Endrét Hüvelyes Lajos egy héttel ezelőtt arra kérte, fellebbezzen lakhatása érdekében Székely Lászlónál, az alapvető jogok biztosánál, aki ügyében „nem tartotta indokoltnak további intézkedések kezdeményezését alapjogvédelmi hatáskörében”. Kérésének Simó eleget tett. Az ombudsmannak írt levele az alábbi linken érhető el:

   A Magyar Szociális Fórum szervezője szerint a mozgáskorlátozott, kisemmizett Hüvelyes Lajos életének utolsó pillanatáig bátran szembeszegült az igazságtalansággal és kiállt emberi jogaiért, méltóságáért. Az MSZF tisztelettel és megbecsüléssel adózik bátorságának, kiállásának önmagáért és közös jogainkért. Az MSZF arra kéri az embereket, hogy menjenek el a Kossuth térre meghirdetett szombat esti megemlékezésre, gyújtsanak mécsest Hüvelyes Lajos emlékére is, merítsenek erőt jelleméből.+++

 

Kiadta: MSZF SZK

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.