Magyarországon csak a deformok működnek

Magyarországon csak a "deformok" működnek. Sajátosan értek össze az elmúlt héten az ország helyzetét és működését érintő bejelentések. Ezek tökéletesen megmutatják, hogy hol vagyunk, és hova tartunk az Orbán-féle illiberális rezsim vezetésével, így érdemes egymás mellé helyezni őket.

Először is elemzők kimutatták, hogy az elmúlt támogatási ciklusban a Magyarországra érkező uniós források (mintegy 14 000 milliárd forint) nélkül a hazai gazdaság összeroppant volna, vagyis az Unió támogatása nélkül szinte lépésnyit sem haladtunk volna előre – sőt. Az is világossá vált, hogy ezt az irdatlan mennyiségű összeget nagyrészt rosszul használtuk fel: főleg az elmúlt években nem gészségügyre, oktatásra, az ország fejlődésére költöttük el, hanem sok felesleges beruházás, megannyi rokonokhoz kötődő pénznyelő üzem, vagy sima nettó lopás emésztette fel a források nagy részét.

Ugyancsak ide tartozó hír, hogy az Európai Bizottság friss megállapításai szerint Magyarország négy régiója is a legszegényebb uniós régiók közé tartozik. Az Észak-Magyarországi terület fejlettségi szintje például a felét sem éri el a középső régiónak. Eközben az Orbán-kormány, amely nem szégyelli azt hirdetni, hogy "Magyarország jobban teljesít", mindössze két (de annál önleleplezőbb) választ ad a helyzetre.

Egyfelől a következő napokban minden még meglévő, a 2014-2020-as uniós támogatási ciklus pályázatainak forrását meghirdeti és várhatóan hamar le is köti majd. A hivatalos érvelés szerint ennek oka, hogy minél hatékonyabban le tudjuk hívni az európai támogatásokat, az igazság azonban inkább az lehet, hogy a Fidesz a jövő évi választások (és várható bukásuk) előtt még minden egyes eurót "neki tetsző pályázónál" szeretne tudni, a beömlő pénzzel pedig felpörgetni a gazdaságot és propagandisztikus költésbe kezdeni.

Az, hogy szociális célokra, az elmaradott régiók célzott fejlesztésére, az igazságtalanságok kiegyenlítésére, az oktatás és az egészségügy megerősítésre kelleni fordítani minden lehetséges forrást, számukra nem fontos. Helyette lesz majd még vadászház, kastélyrekonstrukció a haveroknak, világításkorszerűsítés a saját lábon álló rokonok cégével. Mert nálunk nem a reformok, hanem a torz elosztási rendszer szülte deformok működnek.

Orbánék őrületét tökéletesen mutatja, hogy miközben a rosszul használt és nagyrészt ellopott uniós pénzek nélkül nem működik az ország, a hosszú távú érdekeket szem előtt tartó és bölcs felhasználás helyett újra csak szórni és lenyúlni akarják a hozzánk érkező támogatásokat. És, hogy teljes legyen az elmebaj, ezzel párhuzamosan újabb milliárdokat költenek a pénzt folyósító Európai Unió elleni, mérhetetlenül aljas kérdésekkel operáló álkonzultációra.

Botka László programját végrehajtva igazságot kell tenni az európai közösséghez fűződő viszonyunkban és az uniós források tisztes felhasználását illetően is! Ezt az MSZP meg is fogja tenni.

Orbán Viktor vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százharmincötödik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő - OS

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.