A Magyar Suzuki vezérigazgatója elhajtotta az ellenzéki képviselőket

A párbeszéd teljes hiánya tükröződik abból a levélből, amit a vezérigazgató úr küldött

https://24.hu/fn/gazdasag/2019/09/13/suzuki-rabszolgatorveny-munkas-szel-bernadett-yoshinubo-abe/

– kommentálta Szél Bernadett a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatójának levelét, amit arra küldött válaszul Yoshinobu Abe, hogy a független országgyűlési képviselő Hadházy Ákossal együtt azt kezdeményezte, hogy szeretnének tájékozódni a munkavállalók helyzetéről, a gyárban folyó munka körülményeiről és az érdekképviseletekkel való együttműködésről.

A vezérigazgató azonban a birtokunkba jutott levele alapján teljesen elzárkózott a találkozástól, amit azzal indokolt, hogy a cég teljes mértékben távol akarja tartani magát a politikától. Ez az indok annyiban megkérdőjelezhető, hogy a vállalat a Magyarországon tevékenykedő multik körében elsők között lett a kormány stratégiai partnere.

Szél Bernadett februárban az esztergomi Suzuki gyár felé tart. Fotó: Bielik István / 24.hu

Yoshinubu Abe levelében kitér arra, hogy 27 éve adnak munkát magyar embereknek, az elmúlt két évben 30,5 százalékos béremelést hajtottak végre, ráadásul itt gyártják az ország legnépszerűbb autóját, a Suzuki Vitarát.

Ezek mellett az is tény, hogy a Suzuki minden eszközzel igyekszik megakadályozni, hogy az esztergomi gyárában megalakuljon a szakszervezet: amikor harmadszor próbálkoztak annak megalakításával, akkor a szakszervezet titkárát kirúgták, és hiába fizetik elegen a tagdíjat, a szakszervezet létezését a Suzuki nem ismeri el.

Ellenzéki képviselők már februárban a gyárhoz vonultak, miután kivonultak a parlamenti ülésteremből, hogy felhívják a figyelmet a szerintük visszás helyzetre. Azonban érdemben sem a Suzuki, sem a kormány nem reagált a tiltakozásra.

Azóta az MSZP-s Komjáthi Imre már azzal is próbálkozott, hogy a gyár kerítéséhez láncolta magát, majd a szocialisták egy törvénymódosítást is benyújtottak direkten a Suzuki-helyzetre szabva – mindhiába.

Szél Bernadett más eszközökkel próbálkozott, azonban a hivatalos megkeresése lepattant a vezérigazgatóról, ami szerinte elfogadhatatlan, hiszen csak érdeklődni akart a Suzukinál országgyűlési képviselői minőségében. Nyilvánvalóan azért, hogy fellépjen később a munkavállalók érdekeiért.

A képviselő egyébiránt jelenleg országjárást tart, kifejezetten azért, hogy feltérképezze a rabszolgatörvény hatásait az országra. Azt mondta nekünk, hogy több helyen azt tapasztalta, hogy már sok helyen alkalmazzák a rabszolgatörvényt: nem munkaadói kényszerként, hanem az alacsony bérek kényszerítik rá a munkavállalókat arra, hogy túlórázzanak többet, mint korábban.

A béremelés, a Munka törvénykönyvének módosítása, illetve a szakszervezetek felélesztése az egyedüli megoldás

– összegezte Szél Bernadett, hogy szerinte mi javíthatna  munkavállalók helyzetén.

cikkfeltöltő: 
GB