Magyar Békekör a NATO-törvényről

Budapest, 2016. november 28. hétfő (MSZF)

A Magyar Békekör azzal a kéréssel fordult az Országgyűléshez, hogy tudassa, mennyiben szolgálja hazánk békés együttélését Kelettel és Nyugattal a készülő új NATO-törvény.

     A Békekör legalább is elgondolkodtatónak tartja, hogy az új törvény értelmében Magyarország kötelezettséget vállal az ország területén állomásozó, vagy magyar földön átvonuló más nemzet fegyveres erejének támogatására békében, válságban és konfliktusban egyaránt. Ezen kívül – mint Vargha Tamás, a HM államtitkára mondta – „a magyar honvédségnek is kedvez, ha más tagállam területén folytat tevékenységet”.

    A Békekör emlékeztet arra, hogy a rendszerváltáskor az ellenzéki kerekasztal nép nevében benyújtott 12 pontos követelése között szerepelt Magyarország függetlensége és semlegessége. Vargha Tamás államtitkár most „NATO-tagságunkból fakadó kötelességnek” nevezte a törvény megalkotását.

   A Magyar Békekör feltette a kérdést: számol-e az Országgyűlés a NATO-törvény lehetséges következményeivel? Nevezetesen azzal, hogy hazánkat felvonulási tereppé változtatják nemzeti érdekeinkkel ellentétes idegen célokért, és olyan országokkal állítanak szembe minket, amelyek nem fenyegetik Magyarországot, hanem – ellenkezőleg – a kölcsönös előnyökön nyugvó jó viszonyra törekszenek velünk?

    A magyar emberek békeakaratának hangot adó civil szerveződés újból és ismételten figyelmeztet arra, hogy Magyarországnak – földrajzi fekvéséből adódóan – jó viszonyra kell törekednie Kelettel és Nyugattal egyaránt. Nem szolgálja nemzetbiztonságunkat az egyoldalúság, sem a „keresztény civilizáció” védelmezőjének színeiben való tetszelgés.

    Hazánk a kelet-nyugati enyhülésben és békés együttműködésben érdekelt. Nemzeti érdekünk a béke, és ezen az objektív tényen NATO-tagságunk sem változtat. Európa biztonságának szavatolása nem NATO-ügy, hanem Oroszországgal közös összeurópai ügy. A készülő törvény ennek ellentmond.

    A magyar diplomácia akkor élte fénykorát, amikor hidat vert a két Európa közé. A Békekör emlékeztet a 70-es évek Helsinki szellemére, és hazánknak, mint a Varsói Szerződés tagjának kiemelkedő szerepére benne. Ez a politika méltó a magyar névhez, nem pedig a konfrontációs politikának és a NATO keleti terjeszkedésének engedményt tevő törvénykezés!

    Magyar katonák Baltikumra küldése helyett azzal kellene foglalkozni, hogy az olyan konfliktusokból, mint amilyen az ukrajnai és a szíriai, a béke kerüljön ki győztesen, és politikai megoldás szülessék az ott élő népek javára, a migráció okainak kiküszöbölésére, a nemzetközi biztonság megerősítésére – írja a Magyar Békekör.+++

 

Kiadta: MSZF SZK

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.