A Magyar Békekör állásfoglalása az október 2-i népszavazásról

Budapest, 2016. szeptember 8. csütörtök

A Magyar Békekör nem akarja, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését. Azt akarja, hogy hazánk az Országgyűlés hozzájárulásával fogadja be azoknak a menekülteknek egy részét, akik menekült státusban részesültek az Európai Unióban - áll a civil szerveződés csütörtöki sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozott állásfoglalásában az október 2-ra kiírt magyarországi népszavazásról.

     „Azt akarjuk, hogy hazánk szuverén országként döntsön a befogadásról, az érvényes nemzetközi szerződésekkel, mindenekelőtt a menekültügyi megállapodásokkal összhangban. Minden ország maga ismeri a legjobban saját körülményeit és lehetőségeit. Magunknak kell tehát mérlegelnünk, hány menekültet tudunk befogadni a helyi lakosság és a befogadottak érdekeinek sérelme nélkül. Be kell fogadni azoknak a menekülteknek egy részét, akik menekült státusban részesültek az EU-ban. Ugyanakkor senki sem várhatja el tőlünk, hogy olyasmire vállalkozzunk, ami erőnket és teherbírásunkat meghaladja. Az október 2-i népszavazást alkalmatlannak tartjuk a menekültáradat feltartóztatására, és az alapprobléma, nevezetesen a népvándorlás megoldására. Sokkal nagyobb és összetettebb problémáról van szó annál, amit egy népszavazással meg lehetne oldani. Pl. arról, hogy ha Törökország októberben megnyitja határait a migránsok tömege előtt, okafogyottá válhat a betelepítési kvótáról október 2-ra kiírt népszavazás, mert többé nem az lesz a kérdés, hogy engedünk-e Brüsszelnek vagy sem, hanem az, hogy mit tudunk tenni több millió ide vándorló emberrel” – figyelmeztet a Békekör állásfoglalásában.

      A Magyar Békekör szerint a népvándorlás és a bevándorlás feltartóztatásának egyetlen módja a népek megélhetésének és boldogulásának biztosítása szülőföldjükön, saját hazájukban. Véget kell vetni a népvándorlást előidéző háborúknak, a népek kifosztásának, az újragyarmatosításnak, biztosítani kell fejlődésüket forrásaik elvonása helyett.

      Az Európai Uniónak tiszteletben kell tartania Törökországgal kötött megállapodását!

      Új, igazságos nemzetközi rendre van szükség! Magyarország erre képtelen egymaga. Annál is inkább, mivel maga is részese annak a profitorientált, háborúskodó globalizált rendszernek, és gazdasági, katonai szövetségeinek, amely politikájával a népvándorlást előidézi. Magyarország egyszerre áldozata és részese a migrációt kiváltó neokolonialista politikának.

     Az október 2-i népszavazás alkalmatlan arra, hogy ezen a politikán és Magyarországot is érintő következményein érdemben változtasson.

    A Magyar Békekör meggyőződéssel állítja, hogy a magyar nép és az emberiség jövője nem falak és szögesdrótok építésében tárul fel, hanem az együttélésben. Elzárkózással, szembesüléssel, ellenséges magatartással, gyűlölet szításával az idegenekkel szemben eljátszhatjuk saját jövőnket is. Sokkal okosabb, árnyaltabb, nyitottabb és emberségesebb politikára volna szükség annál, ami van. Olyan politikára volna szükség, amely egyszerre felelős a nemzetért, és emberséges más népek menekültjeivel szemben.

    Ebben a bonyolult, felemás helyzetben, egy igazságos nemzetközi rend hiányában, a Magyar Békekör fontosnak tartja jelezni a választó polgároknak, hogy a népszavazás a valódi probléma megkerülése, hiszen a migráció feltartóztatása nem a népszavazáson múlik, hanem a népek megélhetésének és biztonságának szavatolásán. Mivel a népszavazási kérdésben fel sem merül ennek az igénye, a referendum legfeljebb a nemzeti szuverenitás ismételt deklarálására alkalmas, de megvédésére aligha.

    A Magyar Békekör mind emiatt senkit sem bíztat arra, hogy menjen el szavazni, és senkit sem beszél le róla. A választókra bízza a döntést.+++

 

kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

www.mszfszk.hu

 

 

 

 

 

 

 
 

 

 

 
 

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.