Már a Tarlós utáni fővárost tervezik a Liberálisok

Megszüntetné a kétszintű közigazgatási rendszert Budapesten a Magyar Liberális Párt, és a belső kerületeket egy egységgé vonná össze - ez is kiderült az ellenzéki párt Tarlós után szabadon című Budapest-programjának bemutatóján. (Origo.hu)

Bemutatta a Magyar Liberális Párt (MLP) Budapest-programjának vitaindítóját, amely a már korábbról ismert terv,  a city-koncepció megvalósítását, a közvetlen demokrácia erősítését és a közösségi megosztáson alapuló szolgáltatások támogatását tűzte ki célul.

A Fidesz hűbéri birtoka Budapest

Szabadai Viktor, a párt budapesti választmányi elnöke azt mondta, a Tarlós után szabadon című programjuknak azért adták ezt a címet, mert úgy látják, Budapest nem szabad város, a vezetés elárulva a lakókat nem az ő érdekeiket képviseli, a Fidesz pedig "hűbéri birtokként" kezeli a fővárost.

Szabadai szerint a city-koncepció lényege, hogy megszüntetnék a kétszintű önkormányzati rendszert, és a belvárost egy közigazgatási egységként kezelnék.

Abban egyébként várospolitikusok és szakemberek között is széles körben egyetértés van, hogy a kétszintű közigazgatási rendszer rossz.

Maga a city-koncepció sem új ötlet, hiszen éppen Tarlós István jelenlegi főpolgármester és Kósa Lajos fideszes politikus volt az, aki 2009-ben ezt felvetette egy több opciót is tartalmazó csomag részeként.

Tarlós és Kósa négy lehetséges megoldást vázoltak fel a budapesti közigazgatás átszervezésére:

  • Az első változat szerint megmaradna a 23 kerület, de elvonnák egyes hatásköreiket a főváros javára, például nem lennének kerületi szabályozási tervek.
  • A második változat, hogy Budán három, Pesten négy-öt kerületet hoznak létre, amelyek megőriznék jogaikat.
  • A harmadik, úgynevezett city-koncepció szerint Budapest belső kerületei olvadnának össze, a külsőket pedig négy-öt kerületté vonnák össze.
  • A negyedik lehetőség, hogy a 23 kerület önállósága megszűnne, a városrészeket csak elöljárók képviselnék.

 

Mint arról az Origo is beszámolt, az Orbán-kormány a járások kialakításával együtt 2011-ben komolyan tervbe is vette a fővárosi közigazgatás átszervezését, és ebben is szerepelt a city-koncepció. Oly módon, hogy létrehoztak volna egy, a belső kerületekből álló városmagot, egy city-t, a mostani külső kerületekből pedig 2-4 különálló városrészt alakítottak volna ki.

A demokráciaerősítés is terv

Emellett erősítenék a közvetlen demokráciát úgy, hogy helyi közösségek akaratát kifejező népi kezdeményezéseket karolnának fel. Erre Szabadai Viktor elmondása szerint azért is szükség van, mert sem a Városliget felújítása, sem a budapesti olimpia miatt nem írtak ki népszavazást.

A program harmadik fő pontja a közösségi megosztáson alapuló szolgáltatások rendezett törvényi hátterének biztosítása. A liiberális politikus szerint ezek ellen csak ideig-óráig lehet harcolni, ezért a cél, hogy az összes, Budapesten elérhető ilyen szolgáltatás törvényi hátterét rendezzék.

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.