Lenyúlta a fideszes ötletet a momentumos vezetésű kerület, a fideszessel aztán kiszúrtak

Megy az ötletelés a fővárosi parkolás koncepciójának megújításáról. Ezt onnan lehet tudni, hogy Belváros-Lipótváros polgármestere elég komolyan beleállt az V. kerület lakosait kedvezményező elképzelés keresztülvitelébe. A terv szerint kizárólag a helyben lakók számára fenntartott parkolási területeket jelölnének ki, mely a teljes tervezési terület 31 százalékát fedné le.

https://index.hu/belfold/2021/08/08/kiserleti-parkolokat-kapnak-a-terezv...

2014-óta már több mint 200 új parkolóhelyet hoztak létre, a mélygarázsokban biztosított ingyenes parkolóhelyet pedig közel 300 belvárosi lakos vette igénybe, ám ez csak a kerület vezetésének szándékát fejezi ki, a parkolási gondokra nem jelentett megoldást.

Szentgyörgyvölgyi Péter 2020 novemberében küldte el ötletét Karácsony Gergely főpolgármesternek, kérve, hogy tűzze a Fővárosi Közgyűlés napirendjére a javaslatát. Azt szerette volna elérni, hogy a fővárosi parkolási rendelet módosításával a budapesti polgármesterek az általuk vezetett kerületek lakosai számára kizárólagos várakozóhelyeket jelölhessenek ki. A Főváros vezetése a kezdeményezést jogszabályi hivatkozásra tekintettel napirendre sem tűzte. 

Bár a Közgyűlés nem vette napirendre Szentgyörgyvölgyi Péter javaslatát, 

HASONLÓ NEHÉZSÉGGEL SZEMBESÜLVE, TÖBB SZOMSZÉDOS KERÜLET, AZ V. KERÜLETI ÖTLET ALAPJÁN ELKEZDETT FORGALOMTECHNIKAI TERVEKET KÉSZÍTTETNI ARRA, HOGY SAJÁT LAKOSAIT KIZÁRÓLAGOS VÁRAKOZÁSI LEHETŐSÉGHEZ JUTTASSA. 

Az V. kerülethez hasonlóan a VI. kerület biztosan -, és úgy tudjuk, a VII. és a XIII. kerület is - forgalomtechnikai tervet nyújtott be jóváhagyásra a fővárosnak.

Technikailag a Budapest Közút Zrt. jogosult parkolókat kijelölni, azonban ezt csak tulajdonosa, a Fővárosi Önkormányzat, és a BKK, mint stratégiai közútkezelő jóváhagyásával teheti meg. A Közútkezelőnek is elküldött felvetésére Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester épp a múlt héten kapta kézhez a cég igazgatójának válaszát. Ebben Szőke Gábor vezérigazgató arról tájékoztatta, hogy nem a (fideszes vezetésű) V. kerület, mint ötletgazda, hanem a momentumos VI. kerület kapta meg a kétségtelenül formabontó parkolási javaslat kísérleti megvalósításának lehetőségét. Az indoklás szerint Terézvárosban a „mintaterületen a kizárólagos lakossági várakozóhelyek aránya egy-egy utcában maximum 30 százalék, míg az V. kerületre benyújtott tervekben számos helyen az 50 százalékot is meghaladta.”

A VI. kerületi önkormányzat tavaly tavasszal kezdte meg az egyeztetéseket, közlésük szerint mind a főváros, mind a környező kerületek támogatták az elképzeléseiket. A Fővárosi Önkormányzat döntése szerint ilyen kizárólagos parkolóhelyeket csak ott lehet kijelölni, ahol mikromobilitási pontok is létesülnek, így első körben Belső-Terézvárosban lesznek kizárólagos parkolóhelyek. Ezeket 

A PARKOLÓHELYEKET TÁBLÁK FOGJÁK JELEZNI, A KÉT HÓNAPOS PRÓBAIDŐSZAK UTÁN PEDIG FELFESTÉS IS MUTATJA MAJD AZ ASZFALTON, HOVA ÁLLHAT CSAK KERÜLETI, ÉVES PARKOLÁSI ENGEDÉLLYEL RENDELKEZŐ AUTÓS 18-TÓL REGGEL 7 ÓRÁIG.

A parkolóhelyek kialakítása két ütemben zajlik majd, összesen 405 kizárólagos parkolóhelyet jelöl majd ki a VI. kerületi önkormányzat a terézvárosi lakosok számára. A tesztidőszak szeptemberben startol.

A kizárólagos parkolóhelyeket hosszú távra tervezik, a cél az, hogy a jövőben Terézváros egész területén kijelölhessenek ilyeneket, illetve bővíthessék ezek funkcióit, például carsharing parkolók és időszakos koncentrált rakodóhelyek létrehozásával.

Szentgyörgyvölgyi Péter szerint ugyanakkor érthetetlen, hogy a Budapest Közút által, a VI. kerületben megvalósítandó mintaterületre miért nem vonatkoznak a Közgyűlési előterjesztésének elutasítására indokul szolgáló szabályok.

Amíg kiderül, hogy hosszabb távon életképes e a koncepció, illetve, hogy mely kerületek kaphatnak védett parkolási területeket, addig is Belváros-Lipótváros vezetése a saját fejlesztésű Parker okosparkolási rendszert ajánlja a kerületiek figyelmébe. Ez az az applikáció, amely célirányosan a szabad parkolóhelyre vezeti a kerület utcáin bolyongó autósokat.

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.