Lehetséges, hogy a kormány időhúzásához a választási iroda asszisztál

Az ellenzéki népszavazás ügyében nem a határidőket kell nézni, hanem azt a politikai ráhatást, ami a kormánytól származik, és az állami szervekre vonatkozik” – nyilatkozta lapunknak Tóth Zoltán választási szakértő. Úgy véli, ha a kormány azt akarja, hogy gyorsan legyen népszavazás, akkor gyorsan lesz, ha azt, hogy lassan, akkor lassan lesz. Ez minden diktatúrában így van.

https://hirklikk.hu/kozelet/lehetseges-hogy-a-kormany-idohuzasahoz-a-val...

Az ellenzék a Fudan-törvény eltörlését, valamint az álláskeresési járadék háromról kilenc hónapra történő emelését szeretné elérni. A referendum kiírásához 200 ezer érvényes aláírásra van szükség. Keddig már több mint 25 ezren támogatták a kezdeményezést.

Tóth Zoltán szerint az együttműködési készségtől függ, hogy mennyi idő alatt nyomtatják ki a népszavazási íveket. Ahol nincs együttműködési készség, ott persze mindig minden lassan megy. A választási szakértő azt mondja, „én a Nemzeti Választási Iroda viselkedésén nem vagyok meglepve, mert már az előző vezető alatt is állandóan lejtett a pálya”. Szerinte csak követik a korábbi Nemzeti Választási Iroda hagyományait. Úgy véli, igenis lehetséges, hogy a kormány időhúzásához a választási iroda asszisztál, nem véletlen, hogy kiket neveznek ki irodavezetőknek.

Tóth Zoltán úgy véli, nem igaz az, amit Orbán Viktor a Kormányinfón állított, hogy jogilag csak a választások után lehetséges a Fudan-népszavazás megtartása. Azt mondja, az állami szervek politikai aktivitásán múlik – az pedig a kormány szándékán –, hogy milyen gyorsan tartják meg a népszavazást. Ha nem adják oda az ellenzéknek az aláíróívet, akkor eleve csak lassabban tud haladni az aláírásgyűjtés. Az aláírásgyűjtéssel pedig ki kell tölteni a 60 napot. Azt, hogy utána milyen gyorsan ellenőrzik ezeket az íveket, megint a választási iroda akaratától függ. Egyébként 45 nap van rá, de, ha a fellebbezési időt is hozzátesszük, az újabb 15 nappal több. Ha mindenütt a legtovább tartják a határidőket, akkor a népszavazást nem lehet megtartani a választással együtt. Ám, ha egy kicsit csipkednék magukat, és együtt akarnának működni a jelölő szervezetekkel és a népszavazást kezdeményezőkkel – ami egyébként a Nemzeti Választási Irodának abszolút kötelessége lenne –, akkor persze ez a népszavazás is utolérhetné az országgyűlési választást. Orbán Viktor megjegyzésére utalva hozzátette: „de tegnap hallottuk, nem akarják, hogy utolérje”. Szerinte nem is a határidőket kell nézni, „hanem azt a politikai ráhatást, ami a kormánytól származik, és az állami szervekre vonatkozik”.

Ahogy arról a Hírklikk is beszámolt, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) időhúzással vádolta meg a kormányt és a szerintük ehhez asszisztáló NVI-t. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter vezette MMM felrótta, hogy a pótlólag megigényelt aláíróíveket 2021. december 17-én kérvényezték az NVI-től, s hozzátették: „a máskor órákon belül nyomtatványokat előállíttatni képes közhivatal most egy hetes határidővel nyomtatja az egyébként térítési díjas íveket”. A Nemzeti Választási Iroda az MTI-hez kedden késő este eljuttatott közleményében azt állította, jóval a határidő előtt kiadja az újabb népszavazási íveket. 

Közben a DK, a Jobbik, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM), a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd is kiadott egy közös közleményt. Ebben azt írták: „a népszavazás egy újabb lépés a kormányváltás felé!”  

A Hírklikkben megjelent, e témához kapcsolódó cikkeinket itt és itt olvashatják. 

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.