Karácsony: Ha a kormány keresztbe tesz a népszavazásnak, utcára megyünk

A főpolgármester megakadályozná a csomagolásban Orbán Viktort, hogy magával vigye a közvagyont és az ország szuverenitását is.

https://nepszava.hu/3127709_karacsony-ha-a-kormany-keresztbe-tesz-a-neps...

Ha máshogy nem megy, hát az utcán is megmutatjuk: mi vagyunk a többség és nem adjuk a jövőnket – jelentette ki Facebook-oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester ezt azzal kapcsolatban vetette fel, hogy az illetékes testület hátrébb sorolta az általa kezdeményezett népszavazási kérdések vizsgálatát, ellentétben az Orbán Viktor miniszterelnök által benyújtottakkal.

„Úgy látszik, ha valaki a Fidesz zsoldjába áll, nem csak a függetlenségét, a szakmai becsületét, de még a látását is elveszíti. A Nemzeti Választási Bizottság fideszes tagjainak például egy hét nem volt elég arra, hogy 5 kérdést alaposan elolvassanak”

– fogalmazott.

Az ellenzéki politikus kifogásolja, hogy a kormány kérdéseire jutott idő, s ezt szánalmas jogi trükközésnek, leginkább röhejes kicsinyességnek tartja, hogy arra hivatkozva sorolták hátra kérdéseit, hogy ő azt „magánszemélyként” nyújtotta be. Szerinte Orbán Viktor elveszítette a kapcsolatát a valósággal, és egyrészt a már unalomig ismert lemezt pörgeti: „gyűlöletkeltés, bűnbakképzés, megosztás”. Hozzátette, hogy Orbán manapság „csomagol”, mint aki menni készül:

„Eddig jó. Csakhogy összepakolja, becsomagolja és el akarja vinni magával azt is, ami nem az övé. Vinné a közvagyont, vinné vele Magyarország szuverenitását is. Vinné a jövőt. És ez az a pont, amikor egyszer és mindenkorra megálljt kell parancsolnunk. Nem adjuk a jövőnket!”

Az ellenzéki előválasztáson miniszterelnök-jelöltként induló Karácsony Gergely szerint éppen, hogy „jövővédő” a népszavazási kezdeményezése, hogy a politikai blöffök helyett a valós problémákkal foglalkozzanak. Leszögezte:

„Ebben bennünket semmiféle trükközéssel, jogi csűrcsavarral ez a kormány és a pártkatonái megakadályozni nem fognak, megállítani nem tudnak.”

 

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.