Karácsony Gergely: a Fudannal kezdjük Magyarország visszafoglalását a hatalomtól

A főpolgármester és előválasztási miniszterelnök-jelölt szerint a jelenlegi kormánynak nincsen semmilyen erkölcsi érzéke.

https://nepszava.hu/3122090_karacsony-gergely-a-fudannal-kezdjuk-magyaro...

– Mi, akik itt vagyunk a téren, pontosan tudjuk mire mondunk igent és mire mondunk nemet – kezdte beszédét Karácsony Gergely, a Kossuth téren tartott "Tüntetés a Diákvárosért, a Fidesz ellen" elnevezésű demonstráción. Budapest főpolgármestere felszólalásában hangsúlyozta, nem a kínai emberek ellen tüntetnek és csak nem is Kína ellen. Egyszerűen nem szeretnék, ha megvalósulna a kínai hitellel épülő elitegyetem. Szerinte a Fudan-ügy arról szól, hogy "Magyarországon uralkodhatnak-e olyanok, akik a politikára uralkodásként tekintenek, nem pedig szolgálatként".

A Fudan-ügy a Fidesz teljes erkölcsi öngyilkossága

– tette hozzá. A politikus úgy véli, a Fudan Egyetem beruházása rávilágít arra, hogy a komány minden szava hazugság, emellett leleplezi, hogy önmagukon kívül semmi sem szent számukra. Karácsony Gergely szerint a CÖF "nem leszünk gyarmat feliratú molinója" most nagyon aktuális, majd felidézte, hogy a Fideszben azt állítják, minden erejükkel küzdenek a kommunistákkal, egy sörmárkáról még a vörös csillagot is levetették. "Ehhez képest, ha jönne a Fudan, akkor módosítanák a törvényt, hogy lehessen rajta vörös csillag?" - tette fel a kérdést.  "Nincs pusztítóbb, nincs visszataszítóbb annál a hatalomnál, amelynek nincs semmi erkölcsi érzéke, ami önmagáért van, ami a többség helyett a keveseket szolgálja, ami a magánérdek helyett a közérdeket szolgálja" – közölte a főpolgármester. Hozzátette, számára furcsa, hogy mi lett azokból a Bibó-kollégistákból, akik Tienammen téri vérengzés ellen is tüntettek. Ezek az egykori "suta kamaszok, öltönyös kamaszok lettek, yachtoznak és a kínai elitegyetemnek adják oda a vidéki hallgatóknak szánt helyeket." Ezután Karácsony Gergely őszinte reményét fejezte ki, hogy vannak a tömegben Fidesz-szavazók, akiknek üzenetet mondott.

"Nincs másik hazánk. Biztos, hogy Ti ezt akarjátok, az ég szerelmére?!"

– kérdezte tőlük. Ezután azt hangoztatta, le akarják váltani a kormányt a Fidesz-szavazók érdekében is. "Nem a miniszterelnöknek van országa, hanem az országnak van miniszterelnöke (...) nem akarunk kompország lenni, ki akarunk kötni a Nyugaton (...) nekünk nem a tankok, hanem a propagandagépezet elé kell állni, amely ékeket fog verni közénk" – közölte. Végül úgy ítélte meg, ez a kormány gyengébbnek látszik, mint amilyen valójában. Kijelentette, hogy "a Fudan-üggyel kezdjük Magyarország visszafoglalását a hatalomtól". Mindenkit arra biztatott, hogy vegyen részt az ellenzék által indított konzultáción, valamint az előválasztáson való részvételre ösztökélt. "Éljen a magyar szabadság, éljen a magyar haza" - zárta beszédét Karácsony Gergely. A főpolgármester a tüntetés után lapunknak elmondta, szerinte meg tudták mutatni, hogy a fővárosiak, de akár az egész magyar társadalom sem kér a Fudan Egyetemből. A tüntetők erőt tudtak mutatni, s az ügyben indított konzultáció is minden bizonnyal erre az eredményre jut majd. Kijelentette, ha ezek után is úgy dönt a kormány, hogy benne marad a történetben, az nem csak egy morális mélypontot jelent számukra, hanem azt jelzi, hogy valami más is lehet a háttérben.  

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.