Karácsony Gergely: Az advent és a hanuka is a csodavárás időszaka

A csodavárás fontosságát hangsúlyozta Karácsony Gergely főpolgármester advent első vasárnapján, amely az idén egyúttal a hanuka kezdete is.

http://www.atv.hu/belfold/20211129-karacsony-gergely-az-advent-es-a-hanu...

A főpolgámester Facebook-bejegyzésében azt írta: az advent jelentése: eljövetel. "A csodavárás időszaka ez, a karácsony csodájának" - tette hozzá.

Mint írta: "a kereszténység egyik legszebb ünnepére készülünk, a szeretet ünnepére, abban a reményben, hogy családunk, a számunkra fontosak körében tölthetjük".

"Zajos év van mögöttünk és nincsenek kétségeim, a következő sem lesz csendesebb" - fogalmazott Karácsony Gergely, hozzátéve: fontos, hogy "most erőt merítsünk a csendből, feltöltődjünk. Azt hiszem, a lelkünk mélyén mindannyian erre vágyunk az adventi készülődésben".

Egy másik bejegyzésében a főpolgármester kitért arra is: este a zsidó közösségek szerte a világban és Budapesten is meggyújtják ez első gyertyát a hanukai menórán, emlékezve a csodára és nyolc napon át életben tartva a fényt.

Hanuka ünnepének üzenete: mindig van remény, hogy a csoda bármikor megtörténhet - írta Karácsony Gergely

atv.hu/MTI

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.