Infostart.hu - Hírlevél - 2019.02.09

TUDÓSÍTÓINK

Még mindig pengeélen a brexit jövője

 

„Bizonytalan, garanciák nélküli jövő” vagy „ez a legjobb alku” – a brit lapok és politikusok továbbra is megosztottak a brit miniszterelnök brexit-javaslatai kapcsán. Theresa May csütörtökön járt Brüsszelben, ahol azt ígérték neki: tárgyalnak vele, azaz finomíthatnak a korábban lezárt alkun.

BELFÖLD

Központi írásbeli felvételi: megvannak az eredmények – hogyan tovább?

 

Már minden középiskolába készülő diák megtudta a központi írásbeli felvételi eredményeit. Az Oktatási Hivatal kimutatása szerint a tanulók idén átlagosan a magyar nyelvi feladatsoron több pontot értek el, mint a matematikán. A hivatal Köznevelési Programok Főosztályának vezetője elmondta, hogy február 18-ig kell a kiválasztott intézményekbe jelentkezni.

A gyermeket nevelő családok további adókedvezményeiről is döntött a kormány - a nap hírei

Költségvetési többlettel indult az idei év - mondta a pénzügyminiszter. Európai bírósághoz fordul a Jobbik a számvevőszéki bírság miatt.

Elhunyt Róbert László

 

Kilencvenhárom éves korában 2019. február 7-én elhunyt Róbert László, Pulitzer-emlékdíjas újságíró – erősítette meg a gyászhírt a család.

Még nagyobb lehet a zajterhelés Ferihegy környékén

 

Az új utasterminál megépítése miatt nem, de az utasforgalom növekedésének következtében nagyobb zajterhelésnek lesznek majd kitéve a ferihegyi repülőtér környezetében lakók – mondta az InfoRádiónak Körtvélyes Tivadar, az AIRportal.hu légiközlekedési szakportál főszerkesztő-helyettese.

Hétvégi műsorok az InfoRádióban - Arénák

 

Hétvégén az InfoRádió műsorában hallható lesz mások mellett Bíró Lajos séf, Ujhelyi István, Szájer József, valamint Kerekes György és Pallai Péter jazz-szakírók. Vasárnap 15 órától hallhatják Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjét.

Heteken belül eldőlhet, hol lesz idén a Red Bull Air Race

 

Keszthely városa az elsők között jelentkezett a magyarországi futam lebonyolítására, de sajtóértesülések szerint a Velencei-tó környéke is esélyes lehet.

KÜLFÖLD

A világ leggazdagabb embere zsarolással vádolja az egyik bulvárlap kiadóját

 

Jeff Bezos, az Amazon internetes kereskedelemmel foglalkozó vállalat milliárdos elnök-tulajdonosa zsarolással vádolta pénteken a National Enquirer című bulvárlap kiadóját. A kiadó közölte, hogy vizsgálatot indít az ügyben.

Fontos uniós megegyezés született

 

Előzetes megállapodásra jutottak a közösségi gázirányelv tervezett módosításáról pénteki tárgyalásukon az Európai Unió tagállamainak képviselői; a kompromisszumos megoldás bonyolultabbá teszi, de nem lehetetleníti el az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megépítését.

Durvul az izraeli választási kampány

 

Automatizált külföldi Twitter- és Facebook-fiókok révén terjesztenek álhíreket Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök riválisairól - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű honlap.

Bezárják az otthont, ahol megerőszakoltak egy beteget

 

Csak akkor derült ki az erőszak, amikor a vegetatív állapotú nőnek gyermeke született.

Eltűnik a tragédia színhelye - videó

 

Megkezdődött az augusztus közepén leomlott genovai Morandi-híd lebontása pénteken, elsőként a roncs középső elemét távolítják el. A szerkezet helyére a tervek szerint a jövő év tavaszára emelnek új hidat.

Tűz a Flamengo edzőközpontjában - rengeteg halott

 

Tűz ütött ki reggel a riói Flamengo futballklub edzőközpontjában, legalább tízen életüket vesztették.

GAZDASÁG

Visszaemelte a befektetési kategóriába Oroszországot a Moody's

 

Visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába Oroszország államadósság-kötelezettségeinek osztályzatát pénteken a Moody's Investors Service, elsősorban az orosz közfinanszírozási rendszer és a külső fizetési mérőszámok megerősítésére tett kormányzati intézkedésekkel indokolva a döntést.

Minek köszönhető a költségvetési rekordtöbblet?

 

Példátlan szintű az államháztartás januári többletének mértéke – mondta az InfoRádiónak a Portfolio elemzője azután, hogy a szaktárca közölte: az év első hónapját több mint 240 milliárd forintos többlettel zárta a központi költségvetés. Csiki Gergely szerint az eredmény a gazdaságfehérítő intézkedések hatását is mutatja.

Palkovics László: csaknem 800 milliárd forint kormányzati forrás debreceni fejlesztésekre

A magyar kormány 2030-ig mintegy 700-800 milliárd forint forrást biztosít debreceni fejlesztésekre - jelezte az innovációs és technológiai miniszter pénteken a Debreceni Egyetemen (DE) rendezett üzleti-befektetői fórumon.

A Balaton-régió élen jár a források elnyerésében

 

Élen jár a források elnyerésében a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács pénteki ülésén Siófokon. A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatta a tanácsülést, hogy a balatoni ivóvízhálózat átlagéletkora 38 év, több szakaszán jóval meghaladja a műszaki élettartamát. A haváriahelyzetek megelőzése érdekében megkezdték a szakasz rekonstrukcióját önerőből.

Elképesztő adat a budapesti ingatlanpiacról

 

2019-ben 13 500 új lakás átadása várható Budapesten. Egyre több lakóingtlan-beruházás zajlik a fővárosi külső városrészeiben is.

MNB: a magyar bankolási terhek kiugróan magasak

 

A magyar lakossági ügyfelek jövedelemarányos pénzforgalmi költsége a tranzakciós illetéket kiszűrve is kiemelkedően magas európai összehasonlításban, ami nagymértékben hátráltatja az elektronikus fizetési módok magyarországi elterjedését - írta a Magyar Nemzeti Bank tanulmányában, amelyben magyarországi és európai pénzforgalmi szolgáltatók árazási gyakorlatát vizsgálták meg.

 

TUDOMÁNY

Riasztó hírt közöltek a tbc-ről

 

A tuberkulózis kórokozója egyre ellenállóbbá válik a gyógyszerekkel szemben, a fejlődő országokban végzett tesztek pedig gyakran nem ismerik fel ezeket a rezisztenciákat, ami miatt a betegek esetenként nem megfelelő kezelést kapnak.

Különleges madarat láttak Magyarországon

 

Ritka és látványos madarat észleltek Hódmezővásárhely határában. Ez mindössze a második eset, hogy Magyarországon felbukkan ez a faj.

A depresszió kialakulásának nyomába értek a kutatók

 

Újabb géneket hoztak kapcsolatba a depresszióval.

KULTÚRA

Jóval több pénzt osztottak szét a zenészek között

 

Tavaly 8 milliárd 556 millió forint jogdíjat osztott fel az Artisjus a dalok, zeneművek alkotói, illetve jogutódjaik között. A jogdíjak fele jutott magyar szerzőkhöz.

Szenzációs felfedezés: megtalálták Leonardo da Vinci egyetlen szobrát?

 

Leonardo da Vincinek tulajdonítja egy olasz művészettörténész a londoni Viktória és Albert Múzeumban lévő The Virgin with the Laughing Child című, Szűz Máriát a nevető gyermekével ábrázoló szobrot, amelyet eddig a 15. századi mester, Antinio Rossellino alkotásának tartottak.

Kalapács alatt a sztár műgyűjteménye

 

Elárverezi a Christie's aukciósház a három éve elhunyt George Michael műgyűjteményét, benne a leghíresebb kortárs brit képzőművészek alkotásaival.

Meghalt Albert Finney

 

A brit színészlegenda 82 évet élt.

Új részletek a Hunyadi-filmről

 

Folytatódnak Az utolsó bástya című film előkészületei, a munka nem állt le - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap

SPORT

Indul a kézilabda- és a focimaraton - sport a tévében

 

Rangadó a magyar NB I-ben, a spanyol és a német futballbajnokságban.

Roger Federer csónakból szervál, nem akárkivel!

 

Roger Federer és Björn Borg egykori svéd teniszcsillag Genfben parádézott.

Kizárták az olimpiai bajnok magyar férfi váltót a gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának utolsó állomásán

A pénteki negyeddöntőben kizárták az olimpiai bajnok magyar férfi váltót a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának utolsó, torinói állomásán, így veszélybe került végső sikere a pontversenyben.

A tíz éve meggyilkolt Marian Cozmára emlékeztek Veszprémben

 

Február 8-a Veszprém gyásznapjává vált - fogalmazott Porga Gyula, a város polgármestere a Marian Cozma román kézilabdázó meggyilkolásának tízéves évfordulóján rendezett megemlékezésen pénteken Veszprémben.

Visszavonultatják Sala mezszámát

 

Egyperces tapssal kezdődnek a mérkőzések a hétvégén a francia labdarúgó-bajnokság élvonalában és másodosztályában a repülőgép-balesetben elhunyt Emiliano Salára emlékezve.

Orbán Viktorral tárgyalt a FINA-vezető

 

A hazánkban a következő években megrendezendő rangos nemzetközi vizes sporteseményekről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Cornel Marculescuval, a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) ügyvezető igazgatójával péntek reggel Budapesten, a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

ÉLETMÓD

Hihetetlen, miből épített magának robotműkart egy fiú

 

Nem ez volt az első próbálkozás a 19 éves fiatal életében, aki saját videocsatornáján is megmutatja alkotását.

Változik az időjárás, kiadták a riasztást

 

Viharos szélre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely vasárnapra öt, hétfőre négy megyére adott ki riasztást.

Rejtélyes jelenség egy befagyott folyón - bekamerázták a területet

 

Természetes úton kör alakot vett fel egy hatalmas jégtábla az Egyesült Államokban, a Presumpscot folyón, a Maine állambeli Westbrookban.

BULVÁR

Párzás helyett megölte a londoni állatkert nőstény tigrisét a kiszemelt hím

 

Megölte a londoni állatkert nőstény szumátrai tigrisét pénteken, az első randevún új partnere, egy hétéves hím, amely egy dániai szafariparkból érkezett.

Szívszorító fotók a hajnali halálos balesetről

 

Halálos autóbaleset történt Izsák és Szabadszállás között péntek hajnalban.

BŰNÜGYEK

Gyerekeket sodort el egy autós és elhajtott, keresik a rendőrök

 

Segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt nyomoznak a pápai rendőrök.

Késes támadás Stockholmban, egy sebesült

 

Késsel üldözött járókelőket, és egyiküket meg is sebesítette egy késes támadó Svédországban, a férfit a rendőrök a stockholmi rendőrakadémia közelében őrizetbe vették.

Szörnyű részlet derült ki a budapesti gyújtogatós gyilkosságról

 

Még életben lehetett a megkéselt férfi, amikor felgyújtották.

Súlyos büntetést kaptak az unokázós csalók

 

Hat és fél év börtönbüntetésre ítélt az Egri Járásbíróság első fokon két férfit mint különös visszaesőt, akik telefonon csaltak ki pénzt idős emberektől, arra hivatkozva, hogy az unokájuk segítségre szorul - közölte az Egri Törvényszék sajtóosztálya.

Tragédiával végződött egy szóváltás Budapesten

 

Halált okozó testi sértés miatt emeltek vádat egy 49 éves férfi ellen.

cikkfeltöltő: 
GB