Hüvelyes Lajos nem pszichiátriai eset – Levél az igazságügyi miniszternek

Pomáz, 2016. július 22. péntek (MSZF)

Orvosi vélemény szerint Hüvelyes Lajost nem lehet a zárt osztályon tartani, mert a 72 éves mozgáskorlátozott nem pszichiátriai eset. Még csak gyógyszerezésre sem szorul – jelentette a Magyar Szociális Fórum pénteken.

     A szakértői vélemény ismeretében, a történtek társadalmi veszélyessége miatt, az MSZF újabb levélben sürgetett választ Trócsányi László igazságügyi, és Pintér Sándor belügyminisztertől, hogyan fordulhatott elő, hogy egy épelméjű embert hatósági kényszerrel zártosztályra csukjanak. Ki rendelte el a férfi pszichiátriára internálását, és milyen alapon tett eleget a rendőrség a „beutalásnak”? A kérdésekre kötelező a válasz, mert orvosi szakvélemény született arról, hogy Hüvelyes nem pszichiátriai eset. Milyen jogon feltételezték ennek az ellenkezőjét július 15-i kényszerkilakoltatásakor? – kérdezi az MSZF újabb levelében.

     Az igazságügyi tárca az MSZF miniszterhez írt július 16-i levelére július 21-én azzal válaszolt, hogy a jogszabály nem hatalmazza fel a tárcát a rendőrségi hatáskörbe tartozó egyedi ügyekkel kapcsolatos panaszok megvizsgálására, ezért az MSZF levelét továbbították a VI. kerületi Rendőrkapitányságra, és a Bírósági Végrehajtói Karhoz az önálló bírósági végrehajtó lehetséges intézkedéseinek vizsgálata céljából.

     A szakértői diagnózis szerint a rokkant férfi egyéniségéből adódóan konfrontációra hajlamos ugyan, de semmi ok sincs pszichiátrián tartására. Bármikor elmehet, amint lesz hová mennie a terézvárosi lakásának elvesztése után – értesült az MSZF. Mint ismert, július 15-én a rokkantat rendőrök bilincsbe verték, és a mentők rendőri kísérettel szállították a pomázi Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Nonprofit Kft. kórházának pszichiátriai osztályára.

    Hüvelyes Lajos elvileg elfogadta, hogy a VI. kerületi önkormányzat által neki kiutalandó tatárszentgyörgyi kertes házba költözzön, de az erről szóló szerződést még terjesztették elé. Péntek délelőtt felkeresték a terézvárosi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat képviselői, de csak egy olyan papírt írattak alá vele, amellyel felhatalmazza őket, hogy eljárjanak az ügyében, és előkerítsék a kilakoltatáskor elkobzott személyi okmányait, mert a lakás kiürítői nem találják őket. Hüvelyes nem csak személyazonossági igazolványát, hanem lakásában hagyott készpénzét és mobiltelefonját sem kapta még vissza.

    A Magyar Szociális Fórum értesülése szerint gondnokság alá akarják helyezni a mozgáskorlátozott férfit. Arra a kérdésre, hogy gyámság alá is akarnák-e helyezni őt, jogainak korlátozásával, az MSZF nem kapott világos választ.+++

(Az ügy előzményei: www.mszfszk.hu)

 Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

www.mszfszk.hu

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.