Hüvelyes-ügy: „Akinek nincs semmije, az annyit is ér”

Budapest, 2016. október 18. kedd (MSZF)

Elfekvőből elfekvőbe szállítják azt a 73 éves 81 százalékos rokkant, mozgáskorlátozott, egyedülálló férfit, akit a terézvárosi vezetés kezdeményezésére lakoltattak ki július 15-én Izabella utcai otthonából – jelentette a Magyar Szociális Fórum kedden.

     Hüvelyes Lajost hétfőn szállították át a Szent István kórház II. sz. krónikus belgyógyászatára a csepeli kórház hasonló osztályáról, ahol több mint két hónapot töltött. Orvosai szerint teljesen feleslegesen, hiszen nem szorult kórházi ápolásra.

     „Hüvelyes Lajos ügye nem egészségügyi kérdés, hanem szociális kérdés. Milliókat költenek rá a kórházban, ahelyett, hogy gondoskodnának szociális ellátásáról” - fogalmazott egyik orvosa Simó Endrének, a Magyar Szociális Fórum szervezőjének.

     Hüvelyes Lajos elfekvőből elfekvőbe szállítása pontosan arra utal, hogy kilakoltatói nem törődnek kilakoltatottjukkal, hanem a sorsára hagyják őt – vélik az idős ember önkéntes segítői. A terézvárosi polgármesteri hivatal bérbe adott ugyan neki egy tatárszentgyörgyi házat, de ellátását nem szervezte meg, noha a férfi rászorult volna. Elvágódott, egy napon át ott hagyták a földön, majd így került a Jahn Ferenc dél-pesti kórház csepeli krónikus belgyógyászatára, lényegében egy elfekvőbe, utána pedig egy másikba, ahol majd fél évig maradhat. Hogy utána mi lesz vele, nyitott kérdés, hiszen pillanatnyilag semmi kilátás sincs idősotthoni-szociálisotthoni elhelyezésére, és 24 órás felügyelet biztosítására, mint ahogyan állapota megkívánná. Azért van ott, hogy legyen hol lennie – mondták az MSZF-nek.

     Hüvelyes Lajos szerint nyugdíjából hónapok óta nem lát egy fillért sem. Segítőinek jóvoltából borotválják meg a kórházban, segítői mossák ki szennyesét, egészítik ki az ételét, beszélgetnek vele. Mindez enyhít a szenvedésén, de helyzetén mit sem változtat, hiszen ez nem megoldás – állapítja meg az MSZF.

     Ha volna rá pénze, Hüvelyes Lajosnak viszonylag gyorsan lehetne helyet találni, de nincs.

     A Magyar Szociális Fórum szerint a Hüvelyes-ügyben kifejeződik az a Magyarországon elhíresült társadalom-filozófia, amely szerint „akinek nincs semmije, az annyit is ér”.+++

Kiadta: MSZF SZK

 

www.mszfszk.hu

cikkfeltöltő: 
GB

Választás

Márki-Zay Péter, a hatpárti ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról is beszélt, hogy árulók vannak a soraikban, és ő tudja, kik azok.
2021.december 23.
Új kutatócéggel dolgozunk” – mondta a Magyar Hangnak Márki-Zay Péter, annak apropóján, hogy december 15-én egy igencsak kellemetlen tartalmú közvélemény-kutatás szivárgott ki a sajtó felé az ellenzéki összefogás népszerűségéről.
2021.december 22.
Bejegyzés alatt áll Gattyán György pártja, a hivatalos bírósági nyilvántartásban már szerepel a Megoldás Mozgalom. A milliárdos pénteken az Egyenes beszédben jelentette be, hogy aktivizálják a párt tevékenységét. Az ellenzéki összefogás tagjai egységesen úgy vélik: Gattyán György indulása csak a Fidesznek jó. Az ATV Híradó riportja.
2021.december 20.
Budapesten, valamint a 23 megyei jogú város közterein, de az összefogásban részt vevő pártok irodáiban is le lehet adni a szignókat.
2021.december 15.
Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje utcafórumot tartott Székesfehérváron, ahol többek között kijelentette, rendkívül gátlástalan ellenféllel állnak szemben.
2021.december 12.
„Valami megmozdult. Valami, ami túlmutatott a centrális erőtéren és az egymást taposó pártokon, a médiapolitizáláson, a szekértáborokon és a megosztottságon. Szimbólumok jelentek meg, ötletek, tervek és programok kerültek bemutatásra, értelmes politikai viták zajlottak, önkéntesek és aktivisták ezrei dolgoztak az utcákon, pozitív üzeneteket, politikai gesztusokat, elismerést és együttműködést láthattunk, ami vonzotta a választókat is.”
2021.december 9.
Noha az előválasztás alatt komoly összetűzéseik voltak, a volt kormányfő most megvédte a főpolgármestert.
2021.december 2.
Csak egy jós tudná megmondani, milyen hatással lesz a jövő évi országgyűlési választásokra a koronavírus-járvány miatt 2022. június elsejéig meghosszabbított veszélyhelyzet. Erről is beszélt a Hírklikknek Tóth Zoltán választási szakértő, aki szerint igaz a kormány érvelése, hogy nincs akadálya a választásnak, de ez akár egyetlen éjszaka alatt is változhat, ha a Fidesz úgy akarja. Erre minden jogalkotási lehetőségük megmaradt, akár az Alaptörvényt is módosíthatják az ügyben – tette hozzá. Úgy fogalmazott, pillanatnyilag beláthatatlan, mit fognak tenni.
2021.november 28.
Alapvető kérdés, hogy továbbra is egy egyre zártabb, vagy pedig egy nyitott társadalomban fogunk élni, a társadalmi fejlődés mintája nyugati, vagy keleti lesz, s a mindent központosító rendszert erősítjük-e meg, vagy visszaadjuk az intézmények autonómiáját.
2021.november 21.
Márki-Zay Péter azt mondta az ATV-nek, hogy:
2021.november 17.