Háromnapos lesz a római tavaszünnep Aquincumban

(forrás: aquincum.hu)

A római tavaszünnep, a Floralia elevenedik meg az Aquincumi Múzeumban.

Harmincadik alkalommal rendezik meg a római hagyományokat felidéző Floralia virágünnepet az idén három naposra bővített programon május 10. és 12. között, amelyen a világ legrégebbi orgonájának rekonstrukcióit is megszólaltatják.

A Római Birodalom egyik legelterjedtebb tavaszköszöntő termékenységi ünnepe volt a ludi florales, vagyis a Floralia, amelyet a virágok és a virágzás istennőjének tiszteletére tartottak jellemzően áprilisban vagy májusban. Az ünnep megelevenítése a múzeum legnépszerűbb hagyományőrző programjának számít, amelyre a szervezők idén az eddigieknél is színesebb kínálattal készülnek.

Már május 10-én, az intézmény megnyitásának 125. évfordulóján elkezdődik a Floralia egy nagyszabású orgonaünnepséggel, amelyen ismeretterjesztő és zenés előadásokkal, hangszerkészítő műhellyel és interaktív kalandtúrával várják az érdeklődőket. Az intézményben található a világ legrégebbi, 1791 éves orgonája, amely 1931-ben, a mai kiállításoknak helyet adó épület alapozásakor került elő. A pénteki programon az orgona és egy ifjú orgonista különös történetét mutatja be a múzeum régésze, miközben az is kiderül, ki és hogyan találta fel a hangszert, miért voltak az első orgonák vízorgonák, és melyik római császár tekintette magát virtuóz orgonaművésznek. 

Szombaton és vasárnap a korábbi években már megszokott módon, azonban számos új elemmel gazdagodva kel életre az ókori Aquincum városa. A hagyományőrző csoportok már pénteken beköltöznek a romterületre, hogy betekintést engedjenek az egykor ott élő római és a velük szoros kapcsolatban álló kelta és germán törzsek mindennapjaiba. A csapatok két napon keresztül tábori látogatásokkal, fegyverbemutatókkal, váratlan összecsapásokkal és barbár-római ütközettel szórakoztatják a közönséget.

A Magyar Gyula Kertészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulói római stílusú virágkompozícióikkal díszítik fel a teljes romterületet és a múzeumépületet is. Az egykori piac területén korabeli portékát áruló kereskedők jelennek meg, akiknél kézzel készült római sarut, ékszereket vagy kerámiaedényeket lehet vásárolni, a kézműves sátraknál pedig ezek készítését is el lehet sajátítani. 

Különböző korszakok római legionáriusaival is lehet majd találkozni a rendezvényen, akik az ismeretterjesztés és alakzati bemutatók mellett akár teljes felszerelésüket is segítenek felpróbálni a vállalkozó kedvűeknek. 

Idén külföldi csapatokat is vendégül lát a múzeum. Mivel az idei év egyik kiállítása kelta leleteket mutat be, ezért először építik fel a kelta falut, ahol a magyarokon kívül olasz és osztrák hagyományőrzők is bemutatkoznak. 
A gladiátor csapatok is kiállítják harcosaikat, akik a Zsófia utcai polgárvárosi amfiteátrumban autentikus orgonakíséret mellett csapnak össze. Az orgonajátékot Justus Willberg és az általa épített Arenaorgel szolgáltatja.

A hétvége mindkét napján színházi előadásokkal várják a gyerekeket és a felnőtteket a korábbi években megszokott módon ókori témájú darabok feldolgozásával. A római ételeket és italokat kínáló fogadók szintén a római kor hangulatát idézik meg, valamint borkóstolás közben latin szerzők műveiből is hallhatnak részleteket az érdeklődők.